Történeti Tár
A történelmi Magyarország újkortól napjainkig terjedő időszakából származó emlékek tára.
Az óra nem csupán időmérő eszköz, hanem szemet gyönyörködtető műkincs is, az óragyűjtés régi úri passzió. A Magyar Nemzeti Múzeum első leltárkönyve, a Cimeliotheca 1825-ben már több "horologiumot" ismertet a műtárgyak között. Nagyon jelentős darabok kerültek be a múzeumba a Jankovich-gyűjteménnyel (többek közt Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem órája) az 1830-as években, a Delhaes-gyűjteménnyel, s az idők folyamán számos történelmi személyhez kapcsolódó óra is gyarapította a gyűjteményt. Az önálló Óra- és Műszergyújtemény az 1950-es években lezajlott átszervezések során jött létre.
A gyűjteményben találhatók
- napórák különféle típusai, ezek között kompendiumok (összetett műszerek) és asztrolábiumok is.
- bányák térképezéséhez szükséges eszközök – csupán kettő, de ezek unikális darabok, melyek azt mutatják, hogy a 16. században Magyarország élen járt a bányaművelésben s az ehhez szükséges műszeriparban.
- mechanikus órák (fali-, asztali-, bútor-, és hordozható órák);
a műszerek közé soroltak be néhány máshová nem tartozó műtárgyat: pl. századfordulós fotóműhely anyagát, csillagászati távcsövet a 19. század első feléből.
5
Zsebóra
Jankovich Miklós gyűjteményéből vásárolta a Nemzeti Múzeum az 1830-as években. A XVII. században terjedt el Magyarországon a főnemesség körében a „nyakbavető” (a legkorábbi zsebóra nagyságú órákat nyakba akasztva, csüngő óraként viselték) és övre akasztott órák viselete. Ezeket az ékszerek között tüntetik fel az inventáriumokban, mivel ezüstből, aranyból (gyakran aranyozott rézből) készültek, drágakövekkel, zománcdíszekkel ékesek, fedelük gyakran csiszolt hegyikristály. Az igényes ötvösmunkák többnyire Augsburgból ill. Nürnbergből származnak, az óragyártás központjaiból, ugyanakkor a királyi Magyarországon és Erdélyben is volt már órakészítés: az órások céhekbe tömörültek. Óragyűjteményünk kiemelkedő darabja Báthori Zsigmond erdélyi fejedelem (1581-1602) csüngő órája. Tokja nyolcszögalakú tűzaranyozott réz. Alsó része a korábbi, 1570-1580 között készülhetett, áttört és vésett virágmotívumokkal. Fedőlapja áttört, közepén a Báthoriak sárkányfogas címerével, amit az aranygyapjas rend lánca övez. Báthori Zsigmond 1597-ben kapta a hercegi rangot és az aranygyapjas rendet, így a fedőlap ez után az időpont után készülhetett. Nagy valószínűséggel egy erdélyi mester remekműve. Az óra egymutatós, ütő- és ébresztőművel készült orsós gátszerkezetű, hajszálrugó nélküli billegővel.
Feszületóra
mesterjelzés: „Me fecit Adamus Bachmedjei A. D. 1693”
aranyozott réz, az óramű orsós járatú
A 16-17. századi Európában közkedvelt óratípus a keresztóra. A talapzatban van a szerkezet, amely egy áttét segítségével a függőleges tengely mentén egyenletesen forgatja a feszület tetején elhelyezett (ebben az esetben római számos) órabeosztással ellátott gömböt. A gömbgyűrű előtt rögzített mutató jelzi az időt.
A 19. század derekán Ebed község plébánosa, Nagy Mihály végrendeletében a Nemzeti Múzeumra hagyta óráját, így került a gyűjteménybe. A Nemzeti Múzeum fennállásának 100. évében kiadott ünnepi kiadványban (1902) már képet is közöltek róla: „Egy ügyesen componált órán, mely feszületmódra készült és csöngetyűvel bír, a csöngetyű alatt olvassuk a derék magyar mester nevét…”. A latin felirat szerint a Bács megyei Ádám mester készítette az Úr 1693. esztendejében.
Falióra
mesterjelzés: Matthias Kieblich in Pressburg
17. század második fele, Pozsony
Óragyűjteményünk egyik korai darabja ez az aranyozott réz keretű óra, ami a hagyomány szerint II. Rákóczi Ferenc tulajdonában volt valaha. A díszes kereten felül két oroszlán egy ovális ezüst pajzsot tart, a számlapon egy háromfejű, lángot fújó sárkánnyal két dalia viaskodik. Az óraszerkezeten vésett mesterjelzés: Matthias Kieblich in Pressburg.
Hengernapóra
jelzete: Michael Sichulsky, Bártfa, 1745.
Évezredeken keresztül a napórák voltak a legmegbízhatóbb időmérő eszközök. A napóra-szerkesztés, a gnomonika (a gnómon egy árnyékvető pálca, ami köré köríveket húznak, s a gnómon árnyékának változásaiból állapították meg a Nap helyzetét) az ókori Hellaszban vált tudománnyá. A napórák két nagy csoportját a rögzített és a hordozható eszközök alkotják, mindkét csoporton belül sokféle napóra létezik. A hordozható (portatív) napórák a 15. századtól terjedtek el szélesebb körben, mikor a mindennapi életben egyre több és pontosabb időmérő eszközre volt szükség. A zsebben hordozható napórák virágkora a 18. század, amikor a jóval drágább mechanikus szerkezetű órákat helyettesítették.
A Nap magasságának mérésén alapul a hengernapóra. Az órabeosztás a henger palástján van, és erre a felső részen elhelyezett vízszintes gnómon veti az árnyékot. Kiemelkedő darab ez a negyedórákat is mérő napóra, amelyet latin felirata szerint „rajzolt Sichulsky Mihály orgonista és kántor Bártfán, a 48 fok pólusmagasságra, 1745-ben.
Asztrolábium
mesterjelzés nélkül
délnémet vagy flamand munka, 16. század
aranyozott réz
A Magyar Nemzeti Múzeum óragyűjteményének jelentős darabja ez az igényes kivitelű aranyozott réz korong: egy csillagórával kombinált asztrolábium. Az asztrolábium a bolygók pályájának és pillanatnyi helyének meghatározására szolgál, a ptolemaioszi univerzum egy modellje, az európai középkor és reneszánsz legelterjedtebb tudományos csillagászati eszköze, sokféle mérésre alkalmas észlelő és számoló műszer.
Az asztrolábium egy kör alakú alaplemezre épül fel (ez a mater), amelynek peremén szögbeosztás és óraosztás is van. Az alaplemez előoldalára egy (vagy több) szögbeosztásos korong, tympanum illeszthető – erre vésték az éggömb fokhálózatának síkra vetített képét. A zodiákus gyűrűn az állatövi beosztás, az állatövi csillagképek neveivel. Efölött forgatható a csillaggyűrű, a rete. A rete 28 fényes csillagot jelző tüskét tartalmaz.
Ennek a műszernek az elrendezése némileg eltér az asztrolábiumok általános rendszerétől. Hátoldala bonyolult szerkezetű csillagóra (nocturnalium) – sajnos hiányos. Két forgó korongja van a hátoldalon, a csillagóra mutató karja hiányzik. A Kos (Aries) vésett rajza díszíti. A bevésett latin nevek is azt mutatják, hogy a műszer a 17. század előtt készülhetett.
Érdekes, egyedi darab.
Zsebóra
Jankovich Miklós gyűjteményéből vásárolta a Nemzeti Múzeum az 1830-as években. A XVII. században terjedt el Magyarországon a főnemesség körében a „nyakbavető” (a legkorábbi zsebóra nagyságú órákat nyakba akasztva, csüngő óraként viselték) és övre akasztott órák viselete. Ezeket az ékszerek között tüntetik fel az inventáriumokban, mivel ezüstből, aranyból (gyakran aranyozott rézből) készültek, drágakövekkel, zománcdíszekkel ékesek, fedelük gyakran csiszolt hegyikristály. Az igényes ötvösmunkák többnyire Augsburgból ill. Nürnbergből származnak, az óragyártás központjaiból, ugyanakkor a királyi Magyarországon és Erdélyben is volt már órakészítés: az órások céhekbe tömörültek. Óragyűjteményünk kiemelkedő darabja Báthori Zsigmond erdélyi fejedelem (1581-1602) csüngő órája. Tokja nyolcszögalakú tűzaranyozott réz. Alsó része a korábbi, 1570-1580 között készülhetett, áttört és vésett virágmotívumokkal. Fedőlapja áttört, közepén a Báthoriak sárkányfogas címerével, amit az aranygyapjas rend lánca övez. Báthori Zsigmond 1597-ben kapta a hercegi rangot és az aranygyapjas rendet, így a fedőlap ez után az időpont után készülhetett. Nagy valószínűséggel egy erdélyi mester remekműve. Az óra egymutatós, ütő- és ébresztőművel készült orsós gátszerkezetű, hajszálrugó nélküli billegővel.
Feszületóra
mesterjelzés: „Me fecit Adamus Bachmedjei A. D. 1693”
aranyozott réz, az óramű orsós járatú
A 16-17. századi Európában közkedvelt óratípus a keresztóra. A talapzatban van a szerkezet, amely egy áttét segítségével a függőleges tengely mentén egyenletesen forgatja a feszület tetején elhelyezett (ebben az esetben római számos) órabeosztással ellátott gömböt. A gömbgyűrű előtt rögzített mutató jelzi az időt.
A 19. század derekán Ebed község plébánosa, Nagy Mihály végrendeletében a Nemzeti Múzeumra hagyta óráját, így került a gyűjteménybe. A Nemzeti Múzeum fennállásának 100. évében kiadott ünnepi kiadványban (1902) már képet is közöltek róla: „Egy ügyesen componált órán, mely feszületmódra készült és csöngetyűvel bír, a csöngetyű alatt olvassuk a derék magyar mester nevét…”. A latin felirat szerint a Bács megyei Ádám mester készítette az Úr 1693. esztendejében.
Falióra
mesterjelzés: Matthias Kieblich in Pressburg
17. század második fele, Pozsony
Óragyűjteményünk egyik korai darabja ez az aranyozott réz keretű óra, ami a hagyomány szerint II. Rákóczi Ferenc tulajdonában volt valaha. A díszes kereten felül két oroszlán egy ovális ezüst pajzsot tart, a számlapon egy háromfejű, lángot fújó sárkánnyal két dalia viaskodik. Az óraszerkezeten vésett mesterjelzés: Matthias Kieblich in Pressburg.
Hengernapóra
jelzete: Michael Sichulsky, Bártfa, 1745.
Évezredeken keresztül a napórák voltak a legmegbízhatóbb időmérő eszközök. A napóra-szerkesztés, a gnomonika (a gnómon egy árnyékvető pálca, ami köré köríveket húznak, s a gnómon árnyékának változásaiból állapították meg a Nap helyzetét) az ókori Hellaszban vált tudománnyá. A napórák két nagy csoportját a rögzített és a hordozható eszközök alkotják, mindkét csoporton belül sokféle napóra létezik. A hordozható (portatív) napórák a 15. századtól terjedtek el szélesebb körben, mikor a mindennapi életben egyre több és pontosabb időmérő eszközre volt szükség. A zsebben hordozható napórák virágkora a 18. század, amikor a jóval drágább mechanikus szerkezetű órákat helyettesítették.
A Nap magasságának mérésén alapul a hengernapóra. Az órabeosztás a henger palástján van, és erre a felső részen elhelyezett vízszintes gnómon veti az árnyékot. Kiemelkedő darab ez a negyedórákat is mérő napóra, amelyet latin felirata szerint „rajzolt Sichulsky Mihály orgonista és kántor Bártfán, a 48 fok pólusmagasságra, 1745-ben.
Asztrolábium
mesterjelzés nélkül
délnémet vagy flamand munka, 16. század
aranyozott réz
A Magyar Nemzeti Múzeum óragyűjteményének jelentős darabja ez az igényes kivitelű aranyozott réz korong: egy csillagórával kombinált asztrolábium. Az asztrolábium a bolygók pályájának és pillanatnyi helyének meghatározására szolgál, a ptolemaioszi univerzum egy modellje, az európai középkor és reneszánsz legelterjedtebb tudományos csillagászati eszköze, sokféle mérésre alkalmas észlelő és számoló műszer.
Az asztrolábium egy kör alakú alaplemezre épül fel (ez a mater), amelynek peremén szögbeosztás és óraosztás is van. Az alaplemez előoldalára egy (vagy több) szögbeosztásos korong, tympanum illeszthető – erre vésték az éggömb fokhálózatának síkra vetített képét. A zodiákus gyűrűn az állatövi beosztás, az állatövi csillagképek neveivel. Efölött forgatható a csillaggyűrű, a rete. A rete 28 fényes csillagot jelző tüskét tartalmaz.
Ennek a műszernek az elrendezése némileg eltér az asztrolábiumok általános rendszerétől. Hátoldala bonyolult szerkezetű csillagóra (nocturnalium) – sajnos hiányos. Két forgó korongja van a hátoldalon, a csillagóra mutató karja hiányzik. A Kos (Aries) vésett rajza díszíti. A bevésett latin nevek is azt mutatják, hogy a műszer a 17. század előtt készülhetett.
Érdekes, egyedi darab.
