Performatív kiállítás a tér a térben modellezés jegyében

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Építészeti Intézetének tárlata

Környezetünk tárgyainak arányrendszere állandónak tűnik, így ebben a megszokott méretviszony-rendszerben bekövetkező változás izgalmas élményt nyújthat az alkotóknak és a befogadóknak egyaránt.
A nagyítás-kicsinyítés mint művészeti módszer nem példanélküli és már-már triviálisan közhelyszerű: gondoljunk csak Michelangelo Antonioni Nagyítás című filmjére, vagy a klasszikusnak számító Gulliver utazásaira c. regényre Jonathan Swift jóvoltából: Gulliver és a Liliputiak arányrendszerének furcsaságára művek sokasága épül.
Ebből az örökségből kiindulva kezdték meg tervezői feladataikat a MOME építészhallgatói. A tér- és anyagkísérletekre alapozva elmerültek az installáció-építészet, az élményalapú tanulás, valamint a bevonó alkotás világában egy olyan műtárgy létrehozásával, amely kihívásokat állít a befogadók elé és kritikai, karikaturisztikus attitűdjével alternatívákat kínál a múzeumi terek reprezentációjára. A múzeum látogatóinak szeme láttára létrejövő monumentális installáció a transzparens építés/épülés aktusa által részvételi lehetőséget nyújt az érdeklődőknek a sok esetben ismeretlen és rejtett alkotói folyamatok megtapasztalására. Az installáció így már nem kizárólag a tér és a kiállított tárgy kontextusáról szól, hanem egyúttal térben és időben zajló performansszá is válik.

/// ELŐZMÉNY

A MOME Építészeti Intézete egy tervezési mikrokurzust hirdetett meg 2018 őszi szemeszterében a kiállítás megvalósításának céljából. A MOME Campus Térkísérleti laboratóriumában a hallgatók az elmúlt másfél hónapban tapasztalatokat szereztek az installációban használt anyagról: a papírcsőről. A tíz, húsz, harminc centiméter keresztmetszetű papírcsöveket az egyetem újrahasznosítási és újradefiniálási céllal kapta egy budapesti papírgyárból. Az anyagkísérletek során a hallgatók kifejlesztették a papírcsövek összeépítésének megoldásait, rátaláltak a hagyományos japán bambuszépítés kötözött csomópontjaira, melyeknek különböző átiratait használták az installáció elmeinek rögzítésénél és lépésről lépésre lemodellezték az óriási szék összeszerelését.

/// NARRATÍVA

Az installáció koncepcióját a Nemzeti Múzeum Kupolatermének, mint befogadó térnek, és a benne kiállított tárgynak a téri viszonyrendszere, kontextusa határozza meg, mely relációban a Kupolateremnek (rotundának) jut a vezető szerep: a tér termékenyíti meg a tárgyat létrehozó alkotói folyamatot.
A főlépcső csarnokából a rotundába lépünk, amely egyben a múzeum Díszteremének előcsarnoka. A rotunda 14,70 méter átmérőjű és 15,17 méter magas, impozáns tér.  A csarnok előképe a római panteon: a kazettás gömbkupola, bevilágító opeion, a falfülkék tagozásai is erre utal. A római mintájú terem ugyanakkor görög szellemiséget sugároz, ami a múzeum építészére Pollack Mihályra és a hajdani korszellemre egyaránt jellemző volt. Érdekessége a térnek, hogy hiányoznak belőle azok a részletek, léptékelemek, amelyek segítik a terem valós méretének megélését, befogadását.
A kiállított alkotás tehát az itt látható szék, mely megszokott, eredeti formájában antropomorf, „emberszabású” tárgynak minősül: használójának, az embernek a testarányait közvetíti. A térben elhelyezett szék indirekt módon tehát nem más, mint ember a térben.
A múzeum Kupolaterme, rotundája mint kiállítótér és a benne elhelyezett tárgy téri kontextusában alapvető jelentőségű művészi és építészeti módszer a nagyítás. Az antropomorf szék üléslapja a méretnövelés következtében négy méter magasan helyezkedik el, míg az installáció teljes magassága közel nyolc méter. A tízszeres nagyítás átemeli a széket az emberszabású dimenzióból a befogadó tér már-már befogadhatatlan architekturális léptékébe. Az átméretezett szék, mivel az ember testarányait közvetíti, egy óriás víziójának asszociációjára is alkalmassá válik: léptékelemként csökkentve a befogadóban a hatalmas tér beláthatatlanságának érzetét. A magasba törekvő struktúra, a kiállítási tárgy alulnézeti helyzete, maga a fölfelé tekintés aktusa, a kupola elmélyült megszemlélésére késztet, segítve ezáltal az építészeti mű átélésének lehetőségét.

/// ÉPÍTÉSZETI RELEVANCIA

Az építészetoktatás nélkülözhetetlen összetevője nem más, mint az építés öröme, a létrehozandó tárgy megvalósításának ígérete és a megvalósulás gyorsasága.  Az építészeti művek megvalósulása általában lassú és áttételes folyamat. A terv az építészetben gyakran elválik tárgyától, a háztól és önálló életet él. Nem vitatható, hogy a tárgyától különvált terv is mű, de nélkülözi a megvalósítás gyönyörét vagy kudarcát. Az installációt előkészítő kurzus célja a megvalósítás élményének, örömének és kudarcainak megtapasztalása volt.  A megvalósulás átélése nélkülözhetetlen az építésben és az építészoktatásban, mert az építés tapasztalatai visszahatnak a tervezés folyamatára. Az építés tapasztalatai segítenek a megkülönböztetni a teremtő képzeletet a képzelgéstől, szembesülést provokálnak a könyörtelen ténnyel, miszerint az ötlet annyit ér, amennyit meg tudunk valósítani belőle.

/// CÉLZOTTSÁG

Az installáció reprezentációjának célja nem tárgyi lényegében keresendő, sokkal inkább abban a narratívában és múzeumi nyelvben, amellyel láthatóvá kívánja tenni a mögöttes alkotói és kreatív folyamatokat. Az építés nem-elrejtése egy bevonói gesztus, az úgynevezett „work in progress” élmény átélése egy erre nem dedikált térben pedig felvállalt és szándékolt. A tárgyhoz kapcsolódó dokumentáltság, a tervezési, kísérletezési és kivitelezési folyamatot bemutató kísérőanyagok mind az építészeti alkotás rétegzettebb megismerését hivatottak elősegíteni.
Emellett a térkísérleti installáció a tér-tárgy-ember hagyományos viszonyrendszeréhez képest új, szokatlan relációkat, összefüggéseket, interpretációkat, képeket és látványokat képes megnyitni, mely unikális látogatói élményt okozhat. A művészeti és építészi program alapján az adottnak hitt ember-tér arányrendszerrel való kísérletezés figyelemfelkeltő disszonáns hatást, a rácsodálkozás érzését hivatott kiváltani a befogadókban.

////

A kiállítás kurátora
Getto Tamás DLA, építész, a MOME Építészeti Intézet, egyetemi tanár

Közreműködő hallgatók
Bitter Fruzsina, Zachár Dorottya, Dresch Anna, Fodor Zsófia, Hegyi Fanni, Fazakas Imola, Krusinszky Kitti, Formanek Liza, Suriny Balázs, Szabolcs Kira, Técsi Zita,

A kiállítás létrehozásában közreműködtek:
Dobos Bence László építész, MOME doktorandusz
Szerencsés Rita, a MOME Építészeti Intézetének munkatársa, projektmenedzser

Grafikai tervezés
Csóka Laura, Somogyi Zoltán

Fotó és videódokumentáció
Getto Márton

Külön köszönettel tartozunk Ekler Dezső DLA, YBL- díjas építész, formatervezőnek, valamint a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem és a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársainak, akik hozzájárultak a kiállítás sikeres megvalósításához.
A projekt megvalósítását a Nemzeti Kulturális Alap és a Vajda-Papír Kft. támogatja.
A program a Design Hét Budapest eseménysorozat hivatalos része.