Sétálókoncertek a Magyar Nemzeti Múzeum állandó kiállításában

A Nemzeti Kulturális Alap Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma támogatásával 2015 áprilisa és novembere között hét alkalommal szólalt meg állandó történeti kiállításunk egy-egy terme: az Árpád-ház korától Mária Terézia uralkodásáig idéztük fel a Musica Historica és a Canlar együttes előadásaival az elmúlt időket. Az első koncerten Szent Istvánra és Szent Lászlóra emlékeztünk a felhangzó művekkel, a keresztény középkort felelevenítő gregorián dallamok, liturgikus drámák részletei, latin diákdalok, kocsmadalok hangzottak fel, majd a Magyarországot is megjárt trubadúrok énekes költészete mutatta meg, hogy irodalom és zene mennyire elválaszthatatlan volt egymástól. A magyar királyi udvar zenéje az Anjouk és Luxemburgi Zsigmond korában is sok szállal kapcsolódott a nyugat-európai zenekultúrához, elég, ha Oswald von Wolkensteinre, „az utolsó minnesänger”-re utalunk, aki egész Európát bejárván Magyarországon is megfordult, sőt még tanult is magyarul, mint ez fennmaradt és koncertünkön is elénekelt verseiből kiderül. Hunyadi Mátyás dicsőségét, reneszánsz udvarát nem csupán a humanista költők versei, de a délszláv folklórban máig élő dalok, mesék is megörökítik, hallgathattuk meg a Musica Historica együttes előadásában. Szeptemberben két koncert is volt: az első a végvári harcokat elevenítette fel magyar indulókkal, Tinódi históriás énekeivel, Szabadkai Mihály dunántúli nemes énekével a törökverő veszprémi püspökről, Balassi költészetével; a második pedig az ellenfél, a törökök világát idézte meg egy keringő dervis szertartás zenéjével a Canlar együttes értő előadásában. A kuruc kort a korabeli énekszerzők művei, a kor táncmuzsikája, valamint Esterházy Pál nádor Harmonia Caelestise képviselte, az utolsó koncert még visszatekintett a Rákóczi-szabadságharcra, mutatott egy kicsit a törökös zene divatjából, s eljutott a korai verbunkoshoz, az asztali nótákhoz, Pálóczi Horváth Ádám és Csokonai Vitéz Mihály költészetéhez.

A koncerteknek sajátos hangulatot adott, hogy a közönség a kiállítóterekben, az egyes korokat bemutató eredeti műtárgyak között élvezhette végig a sorozatot. A muzsika felhangzása előtt mindig rövid történeti, zenetörténeti bevezetőre került sor, s ennek során a jelentős műtárgyakra is felhívtuk a figyelmet. Különös figyelmet fordítottunk a hangszerek bemutatására. Nem csupán a kiállított hangszerekről esett szó, hanem a megszólaltatott instrumentumokról is, hiszen a sorozat egy „hangszerparádé” is volt: szinte megszámlálhatatlan zeneszerszám szólalt meg koncertjeinken, s ezeket az egyes előadások végén közelről is meg lehetett csodálni, sőt, megszólaltatni, kérdéseket feltenni róluk.

A sétálókoncerteknek lelkes rajongótábora van: nagy örömmel láttunk „régi” látogatókat, köztük olyanokat is, akik már a sorozat indulásakor, 1997-ben is jártak koncertjeinkre, s – bár minden alkalommal elmondtuk, hogy a koncert kötetlen, tovább lehet sétálni – a legtöbben mégis az elsőtől az utolsó hangig végighallgatták az előadást.

Meggyőződésünk, hogy a sorozat elérte célját: felcsillantott valamit a régi Magyarország zenei életéből, s ezzel a magyar történelmet is közelebb hozta a közönséghez. A sikeren, a sok-sok pozitív visszajelzésen felbuzdulva tervezzük a folytatást!

Radnóti Klára