2016 májusában öt, Horvát István egykori múzeumi könyvtárőrhöz köthető tárgy került a Nemzeti Múzeum birtokába. A relikviákat mostanáig Horvát Németországban, Dortmundban élő szépunokája, Daisy Römer őrizte. (Számos más tárgy is haza került Horvát Árpád és Szendrey Júlia ükunokájától, melyek a jövőben a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményeit gazdagítják.) A családi hagyaték Buza Péter újságíró, lapszerkesztő, helytörténész kutatásainak és közvetítésének köszönhetően kerülhetett vissza Magyarországra és válhatott közkinccsé.

Az 1784-ben Székesfehérváron világra jött Horvát István kétszáz éve, 1816. január elsejétől töltötte be a múzeum könyvtárának őri, azaz vezetői tisztségét. A nemzeti könyvtár fejlesztésében elévülhetetlen érdemeket szerző Horvát 1837-től 1843-ig helyettes(ítő) igazgatóként a Nemzeti Múzeumot is vezette. Küzdelmes évek jutottak neki, hiszen jórészt alatta épült fel a mai múzeumpalota. Ennek során számos nehézségét le kellett küzdenie, például az 1838. évi nagy pesti árvíz idején, amikor is döntő szerepet játszott a múzeumi anyag megmentésében. Horvát ezenkívül részt vett a Magyar Tudományos Akadémiát létrehozó szervező bizottságban is, de aztán nézetkülönbség miatt otthagyta a grémiumot és bár felkínálták neki az akadémiai tagságot, ő azt nem fogadta el. Ezzel együtt Horvát a reformkor egyik legelismertebb történésze volt. Megbecsültségét jelzi, hogy Deák Ferenc javaslatára az 1836-os országgyűlés múzeumi fizetése kiegészítéseként 2000 forint évi segélyt hagyott jóvá a számára, hogy ne legyenek anyagi gondjai és csak a tudománynak szentelhesse életét. Horvát életét múzeumi foglalatosságai és történészi munkája mellett az egyetemi oktatás töltötte be. 1823-tól tanított a pesti egyetemen, mint „az oklevél-, nemzetség-, pecsét és címertudomány tanára”. 1830-ban aztán a magyar nyelv és irodalom, valamint a tollvezetés egyetemi helyettes, majd hét évvel később immár rendes tanára lett. 1840-tól az egyetem bölcseleti karának dékáni tisztségét is betöltötte. Az egyetemi ifjúság rajongott érte, nagy számban látogatta óráit. A bölcsészhallgatók 1846. január 3-án nagy ünnepélyt rendeztek a tiszteletére, melynek alkalmával egy arany tollal ajándékozták meg. Az ünnepség után fél évvel – most 160 éve – 1846. június 13-án hunyt el Pesten. Temetésére két nappal később került sor, melyről a Nemzeti Ujság a következőképpen számolt be: „A roppant néptömeg, melly az Istenben elhunytnak végtiszteletét megadandó, gyült össze, elég ismervül szolgált arra: hogy az éltében milly szeretett fia volt e honnak. Az ifjúság különösen nagy részvéttel gyászolja kimultát. Közülök temetésre száznál többen jelentek meg, kardosan, kik irántai hódolatukat az által mutaták ki, hogy a jelenvolt halottas kocsit elmellőzvén, saját karjaikon vivék hideg testmaradványait egész a nyugalom helyéig. Számos fő-ranguakat, s 60nál több szövétneket lehetne számlálni a gyászkiséretben, mellynek közepette az ifju bölcsészet-hallgató Ráday [Pál] gróf vivé a megholtnak érdemlett koszoruját, melly a legujabb, s gyásszal bevont „Slavinok”róli munkája fölé volt helyezve. Midőn végre a megásott sírhoz ért a kesergő gyászcsoport, annak partjánál hajdani tanítványa Fejér [később: Vasvári] Pál mondott rögtönzött sirbeszédet.” A temetés után két héttel az egyetemi ifjúság – ahogy Szinnyei József fogalmaz – addig szokatlan gyászünnepséget rendezett a tiszteletére. Halála évfordulóján, 1847. június 13-án Mátray Gábor (Horvát utóda a könyvtárőri tisztségben) tartott emlékbeszédet a múzeum falai között. Ekkor már József nádor intézkedése nyomán megvételre került Horvát nagy, 30 ezer kötetet számláló könyvtára, valamint 916 kötetet kitevő régi kéziratokat, továbbá okleveleket is tartalmazó hagyatéka. Végül ténylegesen csak 1851-ben szállították be Horvát lakóhelyéről, az Ürményi-házból azokat és helyezték el a múzeum könyvtári gyűjteményeiben (ezek nagyrészt ma is megtalálhatóak az Országos Széchényi Könyvtárban).

Horvát István hagyatékának tehát jelentős hányada – nem sokkal halála után – közintézménybe került. Nyilván a családi vonatkozású iratok, személyes tárgyak az utódoknál maradtak, elsősorban itt legidősebb fiára, Árpádra kell gondolnunk, aki az egyetemi katedrán is követte édesapját. A most múzeumba került öt tárgy mindenesetre tőle öröklődhetett utódaira, hiszen ükunokájától vásárolta meg – fenntartónk, az Emberi Erőforrások Minisztériumának segítségével – intézményünk.

Elsőként említjük Horvát fekete keretbe és vajszínű paszpartuba foglalt litográfiáját, amelyet a kor neves grafikusa, Perlaszka Domokos (1801-1846) készített. A keretezett kép hátulján látható a megrendelőre és a megrendelés időpontjára vonatkozó felirat is: „A’ pesti törvény tanuló ifjuság háládatos emlékül. 1831.” (A jó állapotú műtárgy mérete: 21,5X19 cm.)

A második újszerzemény egy ugyancsak jó állapotú latin nyelvű oklevél, melynek hátoldalán a következő magyar nyelvű regeszta olvasható: „Fehér [sic!] megyének 1779-diki november 29-ikén költ nemességi bizonyítványa Horváth Ferenc – Horvát István, pesti egyetemi tanár és muzeumi könyvtárőr nagyapja – részére.” Az oklevél szerint Fejér vármegye közgyűlése kihirdeti a Sopron megye által Horváth Ferencnek 1765. február 26-án kiadott bizonyságlevelét, miután ő bemutatta a II. Ferdinánd király által 1623. június 25-én Horváth Mártonnak és feleségének, Ódor Katalinnak, testvérének Horváth Mihálynak, továbbá Márkus Istvánnak és Ódor Jánosnak adományozott és Sopron vármegyében kihirdetett címeres nemeslevelet és az armálisban megnevezett Horváth Mihálytól való leszármazását igazolta. Horváth Ferencet és fiait, Jánost (Horvát István édesapját) és Ferencet, továbbá testvéreit, Lászlót, Jánost és Józsefet felvették Fejér megye nemesei sorába és erről bizonyságlevelet kaptak. A négy és fél évvel ezután megszületett Horvát(h) István tehát már egy Fejér megyei nemes gyermekeként láthatta meg a napvilágot. A család ekkor még th-val írta a nevét, ő volt az, aki 1805-től a nevéből elhagyta a h betűt. (Az oklevél mérete: 44X58,5 cm.)

A harmadik szerzeményünk is egy papíralapú tárgy, egészen pontosan egy nyomtatott családfa, illetve egy genealógiai táblázat, amely balról jobbra halad. Ennek végén található Horvát István nagyapja, Ferenc testvéreivel, Jánossal (és az ő János fiával), Lászlóval és Józseffel. (A jó állapotú latin nyelvű nyomtatvány mérete: 41X52 cm.)

Az újszerzemény negyedik tétele Horvát István fiának, Árpádnak 1822. december 13-án kelt latin nyelvű keresztelési anyakönyvi kivonata. Ebből kiderül, hogy a későbbi akadémikus, történész, egyetemi tanár Horvát Árpád (1820-1894) nemcsak egy, hanem három keresztnevet is kapott: az Árpád („Arpadus”!) mellett még az Istvánt és a Józsefet. Ő csak az Árpádot használta, amire büszke is volt, merthogy ő volt a honfoglaló, a „párducos” Árpád után az első, aki ezt a nevet viselte. Horvát István névadása után két-három évtizeddel váltak divatossá aztán az Árpád és más Árpád-kori királynevek, mint pl. a Béla, Géza, Kálmán. Horvát Árpád keresztszülei nem akárkik lettek: Ürményi József (1741-1825) országbíró és felesége, Komjáthy Anna. Ez persze nem csoda, mert Árpád tulajdonképpen a pesti Ürményi-házba született, hiszen édesapja már születésekor hosszú évek óta ott lakott, mint az országbíró titkára, „jobb keze”. Árpád az Ürményi-házban is nőtt aztán fel, hiszen édesapja múzeumi működése alatt is itt lakott, nem költözött be a múzeumpalotába, bár ott, mint az intézmény egyik, majd első számú vezetőjének járt volna egy nagyobb szolgálati lakás. (A lipótvárosi plébánia anyakönyvi kivonatának mérete: 37,5X23,5 cm.)

A Horvát Istvánhoz köthető tárgyak közül az ötödik tétel két, összetartozó vörösréz lemezből álló koporsótábla. Ez talán a legérdekesebb tárgy az újszerzemények közül. Felmerül a kérdés: hogyan kerülhetett ez a családhoz? Ennek ugyanis Horvát koporsóján, tehát a sírjában kellene lennie. Az is szóba jöhetne, hogy bár elkészült a két feliratos táblácska, de végül nem szögezték azt a koporsóra. Ez azonban kevéssé valószínű, annál is inkább, mert a fémlapok hátoldalán ragasztónyomok találhatók, továbbá a szegeknek szolgáló lyukak is használatra utalnak. A megoldást talán abban az irányban kereshetjük, ha figyelembe vesszük, hogy Horvát Istvánt (és feleségét) a Váci úti temetőben hantolták el, de végül nem lett ez örök nyugalom, mert az 1870-es években a temetőt felszámolták, Horváték földi maradványait pedig exhumálták és átvitték a Kerepesi úti köztemetőbe (ma: Fiumei úti Nemzeti Sírkert). A sír ma is megvan a Deák mauzóleum közelében (29/1-2-2). Véleményünk szerint az exhumálás során kerülhetett le Horvát koporsójáról a két réztábla, amelyeket már nem vittek át az új sírba – de hogy miért nem, az talán örökre kérdés marad.

Horvát István koporsótábláin a következő (folytatólagos) szöveg olvasható:
„HORVÁT eredetileg Beretrich) ISTVÁN a’ szépmüvészetek és Bölcselkedés Tudósa; a’ Nemzeti Muzeum melletti Széchényi országos könyvtár őre; a’ Magyar Királyi Pesti Fő oskolában: a’ Magyar nyelv, irodalom és tollvezetés nyilvános és rendes- ’s az oklevél-tudomány rendkivüli Tanitójuk; a’ Bölcselkedési Kar másod-öregbike; és Tekintetes Nemes Fehér, Nyitra, Komárom, Esztergam, Somogy és Bihar Vármegyék Táblabírája; született Székes Fehérvár Városában, Római közönséges keresztény Hitü Nemes Szülőktől; Ezer hétszáz nyolczvan negyedik (1784.[)] évi Pünköst hava harmadik (3dik) napján; hátra hagyván az (1834dik) évi Szent Mihály havi 25dik napján elhunyt feleségétül Szepessy Karolinatól született: Karolina Hajdẏ Imréné; Árpád/ a’ Magyar Fő oskolában segéd Tanitó; és Gyula, Törvénytanuló, édes gyermekeit; Meghalt Pesten a’ Magyar Irodalom, de leg főkép: a’ Magyar Nemzet őskori története fejtegetésének alig pótolható kárával: az Ezer nyolczszáz negyven hatodik (1846.) évi Szent Iván hava tizenharmadikán (13.kán) Szombaton, Páduai Szent Antal napján, regveli egy órakor, és eltemettetett 15kén dél után 6 órakor.
Az ISTEN Az. ő. Gyámola. és. a’. Mi. oltalmunk.”

A koporsófeliratot valószínűleg Horvát Árpád fogalmazta, aki egyébként legidősebb gyermekként édesapja gyászjelentését is kiadta. A szöveg részletezése és jellege is erre utal. Talán csak egy részlet szorul magyarázatra, ez pedig a táblán szereplő családi név. Horvát életrajzaiban, pályaképeiben, a lexikonokban róla található szócikkekben sehol nincs arról szó, hogy eredetileg Beretrich/Beretrics lett volna a családneve. Horvát István naplójából tudjuk, hogy a horvát származású család neve eredetileg valóban ez volt. De mint a fent ismertetett vármegyei (nemesi) bizonyságlevélből is kitűnik a család a 18. században már biztosan (csak) a Horváth nevet viselte, azaz ilyen módon a koporsófelirat egy kicsit megtévesztő is lehet(ne), hiszen Horvát István életében sohasem viselte ezt a nevet, ellentétben Horvát Árpáddal, aki előnévként nem egyszer használta. Ez is azt mondatja velünk, amit már valószínűsítettünk: a gyűjteményünkbe került koporsófeliratot egykori jeles múzeumőrünk legidősebb fia szövegezte. (A jó állapotú, némi tisztítást igénylő táblák mérete egyenként: 17X12 cm.)

A Horvát-hagyatékból származó ismertetett műtárgyak a Magyar Nemzeti Múzeum Központi Adattárának 1961 óta gyarapodó Múzeumtörténeti Gyűjteményébe kerültek elhelyezésre.

Debreczeni-Droppán Béla