Beszámoló a Magyar Nemzeti Múzeum kertjének felújításakor megfigyelt újkori és legújabb kori jelenségekről

A Magyar Nemzeti Múzeum kertjének történetét számos forrásból jól ismerjük, legutóbbi részletes összefoglalóját Debreczeni-Droppán Béla tollából olvashatjuk. [1] Jelen beszámoló mindössze a kert történetének rövid összefoglalására és azok felújításhoz köthető részleteire szorítkozik.

A Batthyány családtól 1813-ban megvásárolt 5 holdnyi kerttel körülvett villa volt az 1802-ben alapított Nemzeti Múzeum első épülete. Az 1838-as árvíz azonban a villát oly mértékben megrongálta, hogy a gyűjteményeket ki kellett költöztetni, és Pollack Mihály tervei alapján új múzeumépületet kellett emelni, amely 1846-ban nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. A múzeum kertjének rendezésére az 1848/49-es forradalom és szabadságharc miatt csak az 1850-es években került sor. Kubinyi Ágoston főigazgató jótékonysági gyűjtést és hangverseny-sorozatot szervezett, melyeknek köszönhetően 1852-ben megépült Wagner János tervei alapján a „Kertészház”, Petz Ármin tervei alapján az angolpark.  1880-ban a Múzeum körút szélesítése miatt a kerítését áthelyezték, ekkor alakult ki a kert mai területe. A helyiek kedvelt pihenőhelye a 20. század derekáig a pesti belváros oázisa volt. A 2. világháború nem csak az épületben okozott jelentős károkat, de a kert is csatatáérré változott. A háborús pusztítások nyomait az 1952-es felújítás során tűntették csak el, az 1956-os forradalom során az épületben a természettudományi kiállítást ért találatot követő tűz okozott jelentős károkat. A 2018-ig jellemző kert az 1970-es években alakult ki.

2018. januárjában kezdődött meg a Magyar Nemzeti Múzeum kertjének 21. századi rekonstrukciója. A több mint tíz hónapja folyó munkálatok a csapadékvíz/szennyvíz-elvezető hálózat és a kert világításáért felelős kandeláberek felújításával együtt járó villamoshálózat felújítása miatt jelentős földmunkával jártak, ez alkalmat teremtett arra, hogy a kert újkori és legújabb kori történetét régészeti módszerekkel is kutassuk. Első lépésként szisztematikus fémkeresős felderítést végeztünk önkéntesek segítségével. A talajtakaró növényektől és bokroktól megtisztított felületen főként „recens szemét” (gombok, használati tárgyak, söröskupakok) mellett, a kertben piknikezők zsebéből kiesett 20-21. századi magyar pénzek (5 és 2 forintos), és a turisták által elvesztett érmék (eurocentek, rubel) kerültek elő. A talajtakaró felső 30-40 centiméterének eltávolítása után másodszor is szondáztuk a területet, hiszen várható volt, hogy ebben a mélységben a kert korábbi periódusaiból származó leleteket gyűjthetünk. Főként a 2. világháborúhoz köthető tárgyakat (lőszerhüvelyek, pénzek – fillérek, krajcárok –, csat töredéke) találtunk, de került elő vésett díszű 19. századi gomb és puskagolyók is. Tudjuk, hogy 1944/45 telén, Budapest ostromát több múzeumi munkatárs és családja is az MNM épületében vészelte át. Valószínűleg valamelyikük háztartásából kerülhetett az ostrom utáni takarítás hevében az egyik bombatölcsér feltöltésébe egy vas palacsintasütő.

A kertben folyó földmunkák, árkok ásása közben folyamatos régészeti megfigyelést végeztünk, amelynek eredményeként az MNM története számos érdekes információval, a gyűjtemény pedig szép számú lelettel gyarapodott. A kert karbantartásának emléke a 20-40 cm-es mélységben megfigyelt, 15-20 cm vastag élénksárga kavicsos rétegek, melyeket az egykorú forrásokban is említett sétautak felszórt maradványaival azonosíthatunk.

A Batthyány-villa maradványai

Ahhoz, hogy az MNM meg tudjon felelni a látogatóközönség 21. századi igényeinek, szükségessé vált a 200 évvel ezelőtti látogatószámra tervezett víz- és csatornahálózat megújítása. Ez érintette az MNM főlépcsője előtt 2004-ben Buzás Gergely ásatása során előkerült Batthyány-villa pincéjét is. Az Arany János szobor északi oldalán található, a Múzeum körút alá kifutó félköríves dongaboltozatú pince 5 m széles és 31 m hosszú, a Múzeum körút felőli része elfalazott. A pince boltozatát a mai felszíntől mérve 100 cm mélyen egy sor tégla alkotja, szerencsére kiváló állapotban maradt meg. A Batthyány Lajos által a 18. század első felében emelt palotát/villát, fia Batthyány Tivadar 1767-ben építette át. A múzeum vezetése a pince megtartása mellett foglalt állást, s bár anyagi források híján bemutatásra/látogathatóvá tételére jelen felújítás során nem kerül sor, a jövőben, a pince állagmegóvásával nyitva áll ez a lehetőség is.
A pince környezetében és betöltésében talált 18-19. századi leletek, díszkerámiák és konyhai kerámiák hulladékának egy része valószínűleg magának a Batthyány-villának a konyhájából származhat. A későbbi, 19-20. századra keltezhető darabok pedig a 2. világháborúig a múzeum földszintjén működő szolgálati lakások használati tárgyai lehetnek. Jellegzetesebb darabok: 18-20. századi konyhai kerámia, mázas fazekak/lábasok, alt-Wien étkészlet darabjai, ásványvizes palackok töredékei, tintásüvegek. Egyik legszebb leletünk egy 18-19. századi jó minőségű, barokkos, aranyozással díszített balerinát ábrázoló porcelánfigura töredéke.

Második világháborús maradványok

Budapest ostroma volt a 2. világháború egyik leghosszabb – több mint száz napos – ostroma. A város lakossága a rendkívül hideg 1944/1945-ös télen éhezett. Az ostrom MNM-re vonatkozó részleteit az MNM épületében lakó Fettich Nándor igazgató, régész naplójából ismerjük. A Nemzeti Múzeum épülete és a benne menedékre lelt, az ostrom alatt a pincében lakó közel 100 ember (muzeológusok, könyvtárosok, segédtisztek és családjaik) az épület és a kert stratégiai helyzete ellenére átvészelte az ostromot. Habár az intézményben a belövések, a beköltöző orosz katonák és lovaik komoly károkat okoztak, a gyűjteményeket sikerült megmenteni. Fettich a naplóban több olyan orosz katonát is említ, akik a kertben folyó harcokban vesztették életüket. Az ostrom miatt nem volt lehetőségük a halottakat elszállítani, ezért a kert fagyott földjébe ásott 1 m mély gödrökben, vagy bombatölcsérekbe helyezték őket ideiglenes nyugalomra. Habár 1945 tavaszán a sírok többségét exhumálták és katonai temetőbe szállították, a felújítás során találtunk „elfeledett sírokat”. A múzeum kert Kálvin tér felöli részén bukkantunk egy ilyen „katonai sírra” 2018 tavaszán. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum Katonai Emlékezet és Hadisírgondózó igazgatóságának belföldi egysége, valamint a Német Háborús-sírokat gondozó Népi Szövetség munkatársai segítségével feltártunk egy 1,8 m átmérőjű szabálytalan gödröt, amelyből 6 ember vázmaradványa és használati tárgyai (bádogbögre, olló, bicska) bukkantak elő. E mellett német és orosz típusú kézigránátokat és éles lőszereket is találtunk. A használati tárgyak későbbi vizsgálata alapján valószínűnek tarthatjuk, hogy a Fettich-naplóban említett egyik orosz „tömegsírral” azonosíthatjuk a temetkezést.
Fettich Nándor ostromnaplója szemléletes képet fest a múzeumban élők nehézségeiről, vitáiról, amelyeknek tárgya általában a rendelkezésükre álló kevéske élelmiszer felosztása volt. A legínségesebb időszakban több alkalommal is a kertben lábukat tört lovakat voltak kénytelenek levágni, hogy húshoz jussanak. Valószínű, hogy ennek nyomait találtuk meg a Kertészház előtt, a tervezett szökőkút helyén; egy robosztus testű ló álkapcsa, egyik lapockája, medencéje és lábcsontjai kerültek napvilágra.
A felújítás legizgalmasabb, legtöbb kérdést felvető leletegyüttese a Múzeum utcai szakaszon futó villanyvezeték-árok ásásakor akadt a markoló kanalába. Az első ránézésre is megszokottól eltérő állatcsontokról hamar kiderült, hogy egzotikus fajták maradványai. A csontokat további meghatározásra átadtuk Bárány Annamária archeozoológus munkatársunknak, aki strucc, kenguru, illetve nagyobb ragadozó (medve) csontként azonosította őket és felületükön vágásnyomokat figyelt meg. Több jel utal arra, hogy 1944/45 telén, ostrom során, az állatkertből származó egyedeket fogyaszthatták el, de erről már Bárány Annamária számol be részletesen.

[1] Debreczeni-Droppán Béla: A Múzeumkert története

Simonyi Erika
régész