(1956. november 4.)

„Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével.” 1956. november 4-e hajnalán, ezek a drámaian ható tömör mondatok hangoztak el a forradalom miniszterelnökének, Nagy Imrének a szájából. A szovjet támadás hírére keletkezett rádiónyilatkozat sem ellenállásra, sem fegyverletételre nem buzdította a forradalmárokat, segélykiáltás volt ez a szabad világ felé, a csupán néhány napig létezett új, többpárti koalíciós kormány jajkiáltása. A rádióbeszédet követően a miniszterelnök elhagyta a Parlamentet, majd legközelebbi munkatársaival és a családjával a jugoszláv (ma szerb) nagykövetség Hősök terén álló épületébe menekült. Ott üzenet várta Belgrádból: vonja vissza utolsó intézkedéseit és nyilatkozatban támogassa Kádár János ugyanaznap alakult ellenkormányát, amely a szovjet csapatokra támaszkodva az „ellenforradalom” leverését vezeti. Nagy elutasította a felszólítást. A harcok ezután még órákig tartottak, a legnagyobb budapesti fegyveres felkelőgócban, a Corvin közben pedig még napokig, de az út, amelyen az ország az október 23-i diáktüntetések, majd a fegyveres felkelés kirobbanásával elindult végleg lezárult. A 12 nap mámora és reménye végleg szertefoszlott. A Kádár-kormány hatalmának stabilitása érdekében nekiállt legyűrni a tényleges hatalmat kezükben tartó üzemi munkástanácsokat, bevezette a statáriumot, elkezdődtek a sortüzekkel tarkított letartóztatások, majd beindult a bíróságok megtorló gépezete is, amelynek kiemelkedő pontja a Nagy Imre-per lett.

Nagy Imre november 22-én a magyar kormány bántatlansági ígéretében bízva elhagyta a jugoszláv követséget, de ekkor letartóztatták és Romániába deportálták. A követségen eltöltött napokat idézi meg az a Jugoszláviát bemutató német nyelvű könyv, amit Nagy Imre kézjegyével is ellátott, 1956. november 10-én. A dedikált emlék látható a Nemzeti Múzeum állandó történeti kiállítás második részében több, Nagy Imréhez köthető személyes tárgy társaságában. Közülük is kiemelkedik az a barna posztó házikabát, melyet Nagy Imre a kivégzése előtti utolsó éjszakáján viselt a kőbányai Gyűjtőfogház siralomházában, 1958. június 16-a hajnalán. Selyemdíszítésű gallérja két helyütt szakadt, mert a börtönőrség felfejtette, hogy nem rejtettek-e el benne valamit. A kabátot a kivégzett politikus özvegye kapta vissza, férje kivégzését követően majdnem egy évvel, miután romániai internálásából hazatérhetett. A kiállításban a kabát a börtön egykori asztalkájára terítve látható, az imitált cellát pedig egy eredeti börtönrács zárja el a látogatók elől. Nagy Imre személyes tárgyait az özvegye, majd lánya őrizte meg az utókornak, a rendszerváltást követően az emlékek egy része a Magyar Nemzeti Múzeumba kerültek, másik részüket pedig a Nagy Imre Emlékház, a mártír miniszterelnök egykori pasaréti lakóháza őrzi.

Balahó Zoltán