A kvarcot alacsonyabb rendű pattintási minősége miatt hagyományosan egy másodrangú kőeszköznyersanyagnak tekintették. Miután az ásványtani illetve kőzettani jellemzőik és a belőlük készült termékek alacsony morfológiai standardizációja megnehezíti az alkalmazott kőpattintási technológia meghatározását, így a kvarc és kvarcit eszközök vizsgálatával nagyon sokáig nem foglalkoztak olyan intenzíven, mint más, jobb minőségű nyersanyagból készült eszközökével. Rádásul a vizsgálatok során általában megpróbálták a különböző kovaféleségekkel kapcsolatos technikai kritériumokat a vizsgálandó kvarc illetve kvarcit nyersanyagokra kiterjeszteni. Ennek a megközelítésnek a hibás, elégtelen volta csak az elmúlt évtizedekben vált nyilvánvalóvá a szakemberek számára. Ekkor kezdtek megkülönböztetett figyelmet szentelni ezeknek a nyersanyagoknak, akkor indult meg a szisztematikus kutatásuk azokban az országokban, amelyek kőiparaiban jelentős szerepet játszik egyik vagy másik nyersanyag. A hazai paleolitikumban is meglehetősen ellentmondásos ezeknek a nyersanyagoknak a megítélése. A cikk elsődleges szándéka nem lelőhelyeink részletes tárgyalása, hanem csupán a nyersanyagokkal kapcsolatos probléma felvetése és ez által talán a róluk alkotott kép módosítása. Így lelőhelyeink rövid ismertetetése inkább jelzésértékűnek tekintendő. 

A cikk a 2019-ben megvédett doktori disszertációm összefoglalása. A doktori dolgozat alapját az Alsónyék-Bátaszék lelőhelyről előkerült közel 6200 darabos pattintott kőeszköz leletegyüttes képezi, amely eddig publikált délkelet-dunántúli késő neolitikus lelőhelyek közel azonos mennyiségű kőeszköz leletanyagával került összehasonlításra. A kőanyagokra elsősorban a helyi nyersanyag felhasználása jellemző, így a nyersanyagforrások felkutatása mellett, a begyűjtés módja jelenti az egyik elsődleges kutatási témát. Emellett a kőeszközkészítő tevékenység és az eszközhasználat képezte a vizsgálat tárgyát, – jelen esetben a délkelet-dunántúli késő újkőkori közösség – nyersanyag-kiválasztási stratégiáján keresztül a környezettel történő kapcsolat, a nyersanyagismeret és a kőzet beszerzésének módja ismerhető meg, a környezet-közösség relációjában. A településen belül a kőeszközkészítési tevékenység rekonstrukciójával a közösség technológiai rendszere, esetlegesen a tevékenységi zónák és a használati mód válik megismerhetővé. Amennyiben a sírba helyezték a kőeszközöket, fény derülhet arra, hogyan válik az egyszerű használati/hétköznapi kőeszköz jelentésen túl a sír kontextusában egy határozott jellé, amely a környezetet szimbolizálja (a „fizikai” világot).

Ennek a tanulmánynak az indíttatását néhány Pueblo Sajama-ban (Oruro, Bolívia) talált bazalt lelet adta. Ez a kis leletegyüttes főleg szilánkokból áll, és egyáltalán nem tartalmaz kultúra-specifikus leleteket. Ez utóbbiak hiányában indokolatlan, hogy a leletegyüttes lehetséges kulturális kapcsolataira összpontosítsunk. Vannak azonban olyan tipológiai jellemzők, amelyek a leletek idősebb származását sugallják. A leletegyüttes részletes feldolgozása folyamatban van. Mivel a tanulmányozott területről rendelkezésre álló információk alapján a Nevado Sajama környezete régészeti szempontból kevéssé ismert, a szerzőknek ezt a kísérletét egyfajta figyelemfelkeltésnek kell tekinteni. A különböző típusú obszidiánok felhasználása mellett nagyon keveset tudunk a bazaltnak és általában a vulkanikus kőzeteknek, mint kőeszköz-nyersanyagoknak a használatáról a vizsgált terület archaikus időszakában. Ez a tény különösen meglepő, mivel úgy tűnik, hogy számos bizonyíték áll rendelkezésre a bazalt nyersanyagként való felhasználására. Ebben a rövid összefoglalóban a szerzők megpróbálják összegyűjteni a bazaltfelhasználásról rendelkezésre álló tényeket ezen időszakra vonatkozóan. A szerzők hangsúlyozni szeretnék, hogy jelen írás sem geológiai, sem régészeti szempontból nem tartalmaz új eredményeket. Csupán az elvégzett adatgyűjtés eredményeit tükrözi.