Európa őskori történetének, mai népeinek kialakulásában rendkívül fontos és talán az egyik legtöbb vitát kiváltó időszak a Kr. e. 9-7. század. Különösen a késő Urnamezős-, majd a Hallstatt-kör területén az anyagi- és a szellemi kultúrában egyaránt jelentős változások tapasztalhatók. Azonban e folyamatok idejét, jellegét tekintve jelentősen eltér a kutatók véleménye. Sem az időrendi, sem a helyi továbbfejlődés – vagy a bevándorlás kérdésében nem sikerült még egységes álláspontot kialakítani. Olyan egyszerűnek tűnő kérdésekben is a legkülönbözőbb nézetek ütköznek össze, mint például a korszak legjellemzőbbnek mondható leletei, a lószerszámok hol készültek: helyi imitációk, vagy eszközeikkel, szokásaikkal együtt érkező, új népcsoportok megjelenését bizonyító területidegen gyártmányok. Az egyre élesebben felmerülő történeti alapkérdések megválaszolásához kézenfekvő módon éppen az archeometriai vizsgálatok segítségével kaphatunk új szempontokat jelentő, bizonyító erejű adatokat. Azonban a tényszerű, mért értékek értelmezése, azok korlátainak felmérése sem minden esetben egyszerű, mint erre a tanulmányunkban is megpróbálunk rávilágítani. Vizsgálataink során ezért a szokásos, az alapanyag- és formai párhuzamok mellett arra is kerestük a választ: mi lehet az oka az eddigi mérések rendkívül szórt értékeinek, milyen módon és mennyire csoportosíthatók, értékelhetők a már rendelkezésünkre álló elemzési adatok, melyekből a mellékelt táblázatunkba közel 1200 adatsort gyűjtöttünk össze. Munkánkhoz a Kr. e. 9-7. század legjellegzetesebb, a fegyverzethez, illetve a ló kantárzatához tartozó, öt olyan különböző típusú, de azonos módon, öntéssel készült bronztárgyat, a Dunaföldvár környékén előkerült zabla oldaltagot, a kakasdi hüvelyvéget, valamint a regölyi halom leletanyagai közül két kereszt alakú szíjelosztót, egy szíjkarikát és egy zabla akasztópecket választottunk ki, amelyek átfogják az egész időszakot és jó párhuzamokkal rendelkeznek, lehetőleg lefedve egyben a szóba jöhető terület legnagyobb részét is. A hagyományos régészeti szempontú összehasonlításokat a gondosan megtervezet archeometriai vizsgálatokkal egészítettük ki és kellő kontroll, valamint kritika mellett használtuk fel a felhalmozott anyagvizsgálati eredményeket. Ennek eredményeként egyételműen kirajzolódott, hogy az általunk kutatott Kárpát-medencei tárgyak közvetlen formai párhuzamai az Észak-Kaukázus, Észak-Irán és a velük határos közép-ázsiai régióban figyelhetők meg, míg a csak morfológiailag hasonló darabok úgy nyugatra, mind keletre is jóval szélesebb körben elterjedtek. Ez a mostani vizsgálataink eredményei alapján is megerősítve arra mutat, hogy az Észak-Kaukázus, Észak-Irán és a velük határos sztyeppe övezetéből a Kr. e. 8–7. században kiinduló kirajzások nem csak nyugaton Európa, de keleti irányban a közép-ázsiai népek kultúrájára is hasonlóan erős hatással voltak.

A Szabolcs–Szatmár-Bereg megyei Ófehértó település mellett 2009 folyamán a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Örökségvédelmi Központja által végzett megelőző feltárás során Maró 76. lelőhelyen egy kora bronzkori és egy vaskori (kelta) település került napvilágra. A kelta telepobjektumok betöltéséből gyűjtött antropogén üledékminták archaeobotanikai vizsgálati eredményei betekintést engednek a Nyírség vaskorának növénytermesztési és növényhasznosítási szokásaiba. Az ófehértói lelőhely fő gabonanövénye a köles lehetett (Panicum miliaceum L.), amelynek maradványai egy összetört hombár töredékeit is tartalmazó veremből kerültek elő. Az archaeobotanikai anyagban gyomok csak elenyésző mennyiségben jelentek meg. A telep környezetében jelenlévő legelőterületeket a réti perje (Poa pratensis L.), valamint a pelyhes selyemperje (Holcus lanatus L.) megjelenése közvetíti.

A restaurálási gyakorlat számos alkalommal bizonyította, hogy a kész vagy zsákos habarcsok ritkán alkalmasak történeti homlokzatok sikeres helyreállítására. Másrészről azonban a saját készítésű kötőanyag-adalékanyag keverékek használata nem csak a szükséges tudást, de a megfelelő anyagokat, többek között az alkalmas homok használatát is megköveteli. Egy 3 évig tartó projekt során Ausztria teljes területére kiterjesztve 134 homokbányát, természetes homok-előfordulást és kőbányát mintáztunk meg és az egyes üledékmintákat szemcseméret-eloszlásuk, ásványtani összetételük alapján vizsgáltuk és jellemeztük. A minták több mint fele (72 db) folyóvízi eredetű, 43 minta kolluvialis eredetű üledék, a maradék anyagok tengeri (7 db), glaciofluviális (4db) üledékek, ill. kőbányákból származó (8) zúzott adalék. A petrográfiai és szemcseméret-eloszlási jellemzők jól tükrözik a minták geológiai-szedimentológiai eredetét. A fenti jellemzők alapján megállapítható, hogy a vizsgált üledékek széles körben alkalmazhatók adalékként történeti felületek és egyéb kulturális értékek restaurálása-konzerválása során. Az üledéktípusok átfogó jellemzőit egy online adatbázisban bocsátjuk az érdeklődő szakemberek rendelkezésére.