Ez a tanulmány az Égeikum korabronzkorában megjelenő csont csövecskékkel foglalkozik, ezek régészeti kontextusával, megjelenési formáival, használatával és elterjedésével. Megkíséreltük összegyűjteni és újraértékelni az eddigi eredményeket a szakirodalom alapján. Összesen 104 darab csont csövecske szerepel a jegyzékünkben, 99 a mai Görögország, 5 pedig Törökország területéről. Leginkább a korabronzkor II. periódusából ismerjük őket. A régészeti anyag tanúsága szerint jelentős különbség van a szigetek és a kontinentális lelőhelyek anyaga között. Az ismertetett darabok közül 31,5% került elő a kontinentális környezetből, 63% a szigetekről és 5.5% ismeretlen körülmények között került elő. A szárazföldi lelőhelyek anyagában a csontcsövek inkább telepről, kisebb arányban sírokból kerülnek elő, míg a szigeteken gyakrabban kerülnek elő temetőkből és csak kisebb arányban lakó környezetből. Az eltérő környezet és forma arra utal, hogy a csövecskéket különböző célokra használhatták. A szakirodalom leginkább festéktartóként értelmezi ezeket a tárgyakat, de csak egy részüket találtuk festékanyaggal összefüggésben. A szárazföldi csontcsövekben nem volt festék, de a szigeteken talált példányok közül 21%-ban volt festékanyag. A csontcsövecskék jelentős részét (46%) bekarcolt dekoráció díszíti a csont külső felszínén.

Noha az utóbbi évtizedekben a csonteszközök vizsgálata már nem mellőzött kutatási irány, számos kérdése még nyitott. A csontipar elemzésének egyik legfontosabb feladata a műveleti sor rekonstrukciója valamint az eszközkészítés szervezettségének (műhelyek és munkahelyek) felmérése, mert a megmunkálási hulladékot nem mindig ismerik fel vagy nem gyűjtik az ásatás során. Jobb esetben az állatcsont együttes hulladékai közé keveredve vár megfelelő pontosságú meghatározásra és feldolgozásra. A leletösszefüggések adatai is gyakran hiányosak, ha a megmunkált darabok régebbi ásatásokból származnak, amikor az általános állatcsontanyag fontosságát még nem ismerték fel és nem szenteltek kellő figyelmet a gyűjtésének. Ez a cikk egy kisebb műhelyhulladék-együttes ismertetése, amely a bánáti Čoka-Kremenjak lelőhelyen (Észak-Szerbia) dísztárgyak készítésekor keletkezett. Annak ellenére, hogy ez az anyag immár egy évszázada került napvilágra, alkalmas bizonyos következtetések levonására. Ezek a darabok a hasonló korú vajdasági, észak- és közép-balkáni lelőhelyek (Starčevo, Grivac, Anište) leleteivel összevetve segítenek a Starčevo-Körös-Criş kulturális komplexum dísztárgyai műveleti sorának rekonstrukciójában és közvetett bizonyítékkal szolgálnak arra, hogy a Čokai településen csontmegmunkáló hely működhetett. A tanulmány további fontos kérdéseket vet fel a jövő kutatóinak, különösen az újkőkori kézművesek mesterfogásait és a korabeli termelés szervezését illetően.

A vizsgált minta 2000 bordatöredéket tartalmaz, amelyek kizárólag szarvasmarhákból származnak. Valamennyiüket az alsó-ausztriai Carnuntumban feltárt római kori szentély egyik gödrében találták egyetlen óriási leletegyüttes részeként. Minden egyes bordamaradványról feljegyeztük annak megközelítő anatómiai helyzetét (1.-13. sorszámmal) és töredezettségének mértékét. Ez utóbbi célból a csontot a dorzális ízületi és a ventrális vég között harántirányú törési zónákra osztottuk. A leletanyagban a mellkas valamennyi bordájából voltak darabok, noha a ventrális végdarabokat illetve a sorban első és utolsó helyzetű bordákat aránylag kevesebb töredék képviselte. A vágásnyomok elemzése azt mutatta, hogy (1) azok a töredékek csaknem mindegyikén előfordultak és (2) egységes mintázatot követtek. A durva bárdnyomok gyakoribbak voltak a finomabb vágásoknál, és elsősorban a bordák belső, mediális oldalán figyelhetők meg. Részben a bordák harántirányú hasítását célozták, részben pedig a bordák nyak- és fejrészének elválasztását a gerincoszloptól. Az emberi beavatkozások nyomainak anatómiai helyzete arra utal, hogy a levágott állatoknak legalábbis a bordák által képviselt mellkasi és háti részét azonnali fogyasztás céljából darabolták fel. Ez a megfigyelés összeegyeztethető avval a feltevéssel, hogy a gödörben felgyülemlett csontanyag valamiféle nagyszabású lakoma maradványa.  

Tanulmányom az egyszarvúakat vizsgálja klasszikus forrásokban. Küllemük leírását más, ismert állatokhoz viszonyítja, mintha maga is hús-vér, valódi lény lenne. Az első egyszarvú lényről szóló klasszikus leírás i. e. 400 táján Ctesiastól származik. Az őt követő klasszikus szerzők megerősítik, hogy ez a lény Indiában élt, noha előfordul utalás Afriára és Kínára is. Ez a tanulmány azonban Indiára és a környező térségekre összpontosít. Noha az egyszarvúakat képzeletbeli lényeknek tekintjük, az auktorok leírásukat annyira a lehetséges állatok sorában tartják, hogy a mai állattani kutatás képes behatárolni az előfordulási területét. Ráadásul azok a valós fajok is azonosíthatók, amelyek állattani jegyeit az egyszarvú leírásában elegyítették.