Csillagászati értelemben június 21-én kezdődik a nyár. Ilyenkor, a nyári napforduló idején a legrövidebb az éjszaka és a leghosszabb a nappal az északi féltekén; Magyarországon közel tizenhat órán át örülhetünk a világosságnak. Múzeumi berkekben ekkortájt mindenki egyből a legrövidebb éjszakához kapcsolódó, népszerű Múzeumok Éjszakája c. rendezvényre gondol, melyet minden évben a nyári napfordulóhoz eső legközelebbi szombaton rendezzük meg. Idén június 25-én kerül sor az éjszakára, amikor minden életre kel…

Régészeti szempontból azonban van egy másik, szintén fontos és érdekes vonatkozása is a nyári napfordulónak, s ez a szál több ezer évvel ezelőttre vezet bennünket, egyenesen az újkőkorba, a titokzatos körárkok építésének idejére.

A bezerédi körárok 3D-s rekonstrukciója (Fülöpp Réka munkája)

A világ leghíresebb kőköréről, az angliai Stonehenge-ről közismert, hogy tájolásában – többek közt – a nyári napforduló napfelkeltéjének iránya is felismerhető. A mai napig tömegek gyűlne össze a helyszínen, hogy megünnepeljék az év leghosszabb napjának felkeltéjét.

A nyári napfordulót ünneplő tömegek Stonehenge-ben, 2022. június 21-én

Az viszont már kevésbé ismert a nagyközönség előtt, hogy az újkőkorban, jóval Stonehenge építését megelőzően (a Kr.e. 5. évezred első felében) Közép-Európában, így hazánkban is, létesítettek sok szempontból hasonló építményeket, melyeket összefoglaló néven Közép-európai újkőkori körárkoknak nevezünk. Korábban már írtunk erről az érdekes, sok-sok kérdést felvető jelenségcsoportról.

A Közép-európai újkőkori körárkok azért sem ismertek annyira, mert mára semmilyen (vagy szinte semmilyen) nyomot sem hagytak maguk után a föld színén. Ennek oka, hogy a körárkok fő építészeti elemei – a V-metszetű, kör alaprajzú árkok; a kiásott földből emelt körsáncok és az ezek fölé emelkedő paliszádfalak egyike sem olyan időtálló, mint a kőből épült megalitikus építmények, lásd pl. a már említett Stonehenge esetét. (A megalit szó ógörög eredetű, jelentése: nagy kövek). A körárkok betemetődtek, a sáncok lekoptak, a cölöpfalak pedig elkorhadtak az idők során. Nagy, többnyire monumentális méreteik miatt azonban a körárkok a legmodernebb, távérzékelési módszerekkel, pl. légi fotózással vagy LiDar felméréssel, ill. geofizikai módszerekkel jól kutathatók, de leginkább az ásatások szolgáltatnak sok adatot. Magyarországon az ún. lengyeli kultúrához köthetőek, mely nagyjából a Kr.e. 5. évezred első felében élt; s legtöbbjük a Dunántúlon található meg (bár K-Magyarországon is előkerült egy-két képviselőjük). Nem véletlen tehát, hogy „Axis mundi” nevű kutatócsoportunk is a Dunántúlon, első sorban Zala megyében kutatja a hazai újkőkori körárkokat.

Az egyik legérdekesebb és legtöbb vitát kiváltó kérdés a körárkokkal kapcsolatban a tájolás kérdése. A tájolás az archaeoasztronómia kitüntetett kutatási területe, ezen belül is a körárkok nagyon jelentős forráscsoportot alkotnak, így a körárkok régészeti kutatása szorosan összekapcsolódik az archaeoasztronómiai vizsgálatokkal. Nézzük meg kissé közelebbről a nyári napforduló és a körárkok kapcsolatát!

Szlovákiából, szintén a lengyeli kultúra hagyatékaként, ismerünk olyan körárkokat, melyek tájolásában nyomon érhető a nyári napforduló iránya, pl.: Svodín (Szőgyén) 1. körárka vagy Cífer-Pác (korábban: Biksárd) esetében. Egy másik esetet a németországi Ippesheim (Lkr. Neustadt/Aisch-Bad Windsheim) lelőhelyről (Großgartach kultúra) említhetünk, amely egyúttal a csillagászati és a környező táj markáns elemeihez való tájolás gyakorlatára is szemléletes példát nyújt.

Az Ippesheim-i körárok archaeoasztronómiai értelmezése: a 2. sz. kaput a nyári napforduló napfelkeltéjének, míg a 3. sz. kaput a téli napforduló napfelkeltéjének irányába tájolták (Schier 2012, Abb. 13.4 után)

Az ásató, Wolfram Schier véleménye szerint az Ippesheim-i körárok alaprajzának tanúsága szerint a látható horizonton való tájékozódás meglepő precizitása arra enged következtetni, hogy a körárok helyzetét tudatosan, többéves tapasztalatra építve választották ki. A megfigyelések és az építészeti tájolások pontossága kb. ± 5 ívperc, ami hasonló a két évezreddel később épült Kheopsz-piramis tájolási pontosságához.

A körárkok elterjedésének nyugati, a tűzdelt szalag díszű kerámiát készítő nép (Stichband kerámia kultúrája) által lakott területén olyan körárkokról is tudunk, melyek tájolása egyértelműen napfordulóhoz kapcsolódik ugyan, de nem a nyári, hanem a téli napfordulóhoz. (A tűzdelt szalag díszű kerámia kultúrája megközelítőleg kortársa volt a lengyeli kultúrának). Legismertebb és minden bizonnyal legjobban kutatott példájuk a három kapus, teljes egészében feltárt Goseck (Burgenlandkreis, Sachsen-Anhalt), melynek délkeleti kapuja a téli napforduló napfelkeltéjének, míg délnyugati kapuja a téli napforduló napnyugtájának irányához igazodik.

A rekonstruált Goseck-i körárok. Ezt az építményt, mely az ún. „Himmelswege” („Mennyei utak”) része, az eredeti helyszínen építették fel (kép forrása: ITT)

Ezekben az esetekben tehát a napfordulókhoz való tájolás bizonyítottnak tűnik, ugyanakkor Magyarországon egészen más a helyzet: a Dunántúlon nem figyelhető meg egyezés a nyári napforduló iránya és a körárkok kapuinak tájolása között, itt ugyanis a keleti irány kitüntetett szerepe igazolható. Adataink szerint egy körárok építését minden bizonnyal a kapuk, pontosabban: az alaprajzi sajátosságokból kikövetkeztethetően a keleti kapu irányának kitűzésével kezdték. Ezt az irányt pedig nem más szabta meg, mint a kitűzés napjának napfelkeltéje, azaz a Nap horizonton való felbukkanásának látszólagos helye – ez magyarázza a néhány százalékos eltéréseket, a kitűzés időpontjának függvényében. E monumentális építmények csillagászati irányításának jelentőségét jelzi, hogy a dunántúli körárkok tájolása nagyfokú tudatosságot tükröz: a keleti bejáratok iránya mindössze ±5%-kal tér el a valós keleti iránytól. E következetes ragaszkodás az építési elvhez nem gyakorlati, hanem minden bizonnyal hitvilágbéli háttérre, kozmológiai meghatározottságra vezethető vissza. A Kárpát-medencében a nyári napforduló idején 4-12 napig szinte nem is változik a napfelkelte látszólagos helye a horizonton, ez a dátum tehát kevésbé tűnhetett alkalmasnak egy kiemelkedően fontos esemény „rögzítésére” – azaz arra, hogy szakrális közösségi építményük alaprajzába „kódolják”. Mindez egy újabb nyomós érv a tájolással kapcsolatos elméletünk mellett.

A dunántúli körárkok tájolási értékeinek megoszlása. A grafikonon jól látszik, hogy a vizsgált körárkok tájolási értékei nem mutatnak kapcsolatot a nyári napforduló irányával (52°-54°). (P. Barna 2017, 20a kép után)

A kérdés összetettségét jól mutatja, hogy a Dunántúlról is ismerünk egy körárkot, melynek tájolásában feltűnik egy napfordulós irány. A Bezeréd (Zala megye) határában található, s sok szempontból egyedi és bonyolult alaprajzú, kétszeres körárok délkeleti kapujának iránya egybeesik a téli napforduló irányával (128°). Ez azonban a szimmetrikus alaprajz miatt nem feltétlenül jelez tudatos tájolást, lehet véletlen egybeesés is, ugyanis a nyolc kapu közül a fő égtájak felé tájolt négy kapu megfelel a keleti tájolás feltételeinek is... A probléma megoldásához még további kutatásokra van szükség.

A Bezeréd-Teleki-dűlő II lelőhelyen, geofizikai felméréssel kutatott körárok régészetileg értelmezett alaprajza. A piros vonalak a napfordulós irányokat, míg a sárgák a kapuk tájolásának irányait mutatják (P. Barna et al. 2018, 8. kép után)

Végül szeretnénk megemlíteni, hogy a Közel-Keleten már nagyon korai időszakban megjelentek hasonló módon, a Naphoz tájolt szakrális építmények. A Bibliából is ismert jerikói torony (Tell es-Sultan, Palesztina) egy megalitikus építmény, amely nagyjából Kr.e. 8300-ra keltezhető, azaz a Közel-Keleti korai újkőkorhoz (PPNA) tartozik, így az egyik legrégebbi ismert monumentális építmény. A kúp alakú torony alapja kb. 9 m, míg teteje kb. 7 m átmérőjű, magassága mintegy 8,25 m. A belsejében kialakított lépcsőnek min. húsz foka volt.

A Kenyon I. árok és a PPNA (8500-7500 BC) torony munkálatai Kathleen Kenyon ásatásai idején, 1952–1958-ban (a Council for British Research in the Levant, CBRL jóvoltából). Kép forrása: Sala 2014, Figure 6.2

Jeriko tornyának idealizált rekonstrukciója és É-i keresztmetszete (Gil Fuensanta – Mederos Martín 2018, Fig. 6c után)

Felfedezése óta élénk vita övezi a tornyot, funkcióját és célját illetően, mind a szakma, mind pedig a nagyközönség körében. Egy tanulmány (Barkai – Liran 2008) szerint a toronynak különleges szimbolikus funkciója volt, amely közvetlen kapcsolatban állt építőinek hely- és időszemléletével. Egyrészt, bárki, aki felmászik a lépcsőn, a felső végén való kilépéskor közvetlenül a Quruntul hegy 1300 m magas, a környezetéből mintegy 350 m-rel kiemelkedő csúcsával néz szembe; másrészt a lépcső kelet–nyugati irányú, egyenes tengelye a 290°-os azimut, azaz a valódi nyugat felé irányul. A torony tájolása tehát egy égitesthez, a Naphoz és a környező táj földrajzi elemeihez igazodik, összekapcsolva ezáltal a kozmikus és a földi szférákat. Ez a gyakorlat, mint láttuk, a Közép-európai űjkőkori körárkoknál is kimutatható. Izraelben a nyári napforduló idején a Nap 298°-os azimutnál nyugszik le; Jerikó felett, a domborzati viszonyok miatt kissé korábban, 291°-os azimutnál, a Quruntul északi vállánál. A környező hegyek árnyéka a napforduló naplementéjekor pont a toronyra vetül, majd onnan tovaterjedve az egész falut elborítja. Jerikó tornyának lépcsősorát tehát nagy valószínűséggel a nyári napforduló naplementéjéhez tájolhatták, melyet az ősi, újkőkori építők szándéka és hite szerint összekötő kapocsként használhattak saját maguk, településük és a világegyetem között. Ugyanez a kozmikus tájolási elv a Közép-európai körárkokkal kapcsolatban is felmerülhet, melyről ITT írtunk.

 

P. Barna Judit
régész, Nemzeti Régészeti Intézet

Az Axis mundi kutatócsoport tagjai:

• P. Barna Judit, régész– Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézet, Budapest
• Pásztor Emília régész – archaeoasztronómus, Türr István Múzeum, Baja
• Tokai Zita Mária, régész – Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézet, Szombathely
• Eke István, régész – térinformatikus, Göcseji Múzeum, Zalaegerszeg
• T. Biró Katalin – régész, Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézet, Budapest
• Kalla Gábor – ELTE Bölcsészettudományi Kar, Régészettudományi Intézet
• Látos Tamás geodéta, térinformatikus – Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézet, Budapest

 

Ajánlott irodalom:

• Barkai, R.–Liran, R. 2008: Midsummer Sunset at Neolithic Jericho. In: Time and Mind: The Journal of Archaeology, Consciousness and Culture. Volume 1—Issue 3, November 2008, pp. 273–284. DOI 10.2752/175169708X329345
• P. Barna Judit: Világok közti átjárók – a titokzatos újkőkori körárkok. 
• P. Barna et al. 2018: P. Barna Judit – Tokai Zita Mária – Eke István – Pásztor Emília – T. Biró Katalin – Mesterházy Gábor – Pethe Mihály: Bezeréd-Teleki-dűlő II. Egy késő neolitikus körárok a Kr. e. 5. évezredből. 
• P. Barna Judit: Fény a körben. A természetes fény és Közép-Európa legrégebbi monumentális építményei. In: Pásztor E. (szerk.): A fény régészete. A természetes fény szerepe az őskori ember életében. Baja, 2017, 20–55. 
• Pásztor, E. – P. Barna, J. – Roslund, C. 2008. The Orientation of Rondels of the Neolithic Lengyel Culture In Central Europe. Antiquty. ANTIQUITY 82 (2008) 910–924. 
• Pásztor Emília – P. Barna Judit: A késő neolit Lengyeli-kultúra körárkai. Lehetséges csillagászati ismeretek a Kárpát-medencében. 
• Sala, M. 2014: Tell es-Sultan (Jericho): The Archaeological Expeditions to Tell es-Sultan (1868-2012). In: Archaeology in the Land of ‘Tells and Ruins’. A History of Excavations in the Holy Land Inspiredby the Photographs and Accounts of Leo Boer. Oxford – Philadelphia, 2014. 117–130.
• Schier, W. 2012: Die Kreisgrabenanlage von Ippesheim, Lkr. Neustadt /Aisch-Bad Windsheim, Mittelfranken. Ergebnisse der Grabungen 1998–2004. In: F. Bertemes u. H. Meller (Hrsg.), Neolithische Kreisgrabenanlagen in Europa. Internationale Arbeitstagung vom 7. bis 9. Mai in Goseck. Tagungen des Landesmuseums für Vorgeschichte Halle 8 (2012) 181–196.
• Gil Fuensanta, J. – Mederos Martín, A. 2018: The Late PPNB “World” Systems in Northern Mesopotamia and South Levant: agglomeration, control of long distance exchange and the transition of early religious centers to central villages. In: Berrocal-Rangel, L. – Mederos, A. – Ruano, L. (eds) Ex lectione doctrina Homenaje a la profesora Isabel Rubio de Miguel, ANEJOS a CuPAUAM 3, Madrid 2018, 45–68.