
Archívum
2016 XIII./1
T. Biró Katalin tiszteletére
A kötet szerkesztői / eds.: Ilon Gábor, Szakmány György
Az összemérés a legjobb tudományos eszköz egy laboratórium megbízhatóságának ellenőrzésére. Ez egy hivatalos keret a minőségbiztosítás érdekében, mely a laborok közötti összehangoltságot erősíti és a felhasználók számára pedig az eredmények összehasonlíthatóságának független és igazolt mércéje. Az ATOMKI GPC laboratóriuma a legutóbbi három (TIRI, FIRI és VIRI) nagy nemzetközi radiokarbon összemérésben vett részt. A minták aktivitásszintje a „maitól” a „közel háttér”-ig terjedő tartományt ölelte fel, a lehetséges mintatípusok széles skáláját bevonva. Összesen 29 különböző mintát mértünk. Ebből hat volt mai/modern, három volt közel a háttér szinthez és a maradék húsznak a C-14 kora 1600 BP és 19000 BP között változott. Ebben az utóbbi korintervallumban a laboratóriumunk által mért C-14 korok 14 esetben 1 szigmás, 5 esetben pedig 2 szigmás konfidenciaszint mellett megegyeztek a konszenzus-értékekkel. A TIRI L (bálnacsont) minta esetén a konszenzus-érték és az általunk mért kor közötti különbség valamivel nagyobb volt, mint a 2 szigmás konfidenciaszint. Ez egy speciális minta volt, mindössze kb. 0,5 g volt a teljes széntartalma és a méréshez szükséges minimális mintamennyiség meghatározására szolgált. A „háttérközeli” a mi GPC laborunk esetében a 35–40000 év BP-t jelentette.
A háziasítás köztudottan csökkentette az állatok betegségekkel szembeni ellenálló képességét. Azonban a vadállatokat sem szabad a Rousseau romantikus szellemében a „nemes vadság” állapotában megrekedt, a civilizáció ártalmai által érintetlen teremtményeknek tekintenünk. Noha a régészeti állattani leletegyüttesek vadállatcsontjain csak ritkán figyelhetünk meg betegségre utaló elváltozásokat, ezek a tünetek fontos állattani és régészeti ismeretekkel szolgálnak. A mintavételi kérdések áttekintése mellett ez a dolgozat a tafonómiai tényezők, a környezet és az örökletesség hatásaival foglalkozik a kóros csonttani elváltozások régészeti megfigyelhetőségében. A betegségek egyszerű, vadállatok maradványaira kidolgozott osztályozása segít az ilyen esetek pontosabb megértésében. Az egyes betegségek tüneteinek megjelenését a vadállatok csontjain a szerző saját munkásságából és a szakirodalom áttekintéséből vett, elsősorban európai és közel-keleti példák szemléltetik a különböző régészeti korokban. Az összefoglalás eredményeiből az látszik, hogy az állatbetegségek számának növekedése ugyan részben a háziasítás következménye, de az adott faj túlélési esélyeitől, illetve az érintett testrész működésbeli fontosságától függően különböző tünetek a vadállatok maradványain is rendre megjelennek.
Az elmúlt 30 év során a Lösz és Gravetti lelőhelyek program keretében jelentős számú lelőhelyet sikerült vizsgálat alá vonni. A radiokarbon adatokkal korolt 36 felső würm (Weichselian – MIS3 – MIS2) löszszelvényen végzett szedimentológiai, geokémiai, malakológiai, anthrakológiai, pollen, fitolit és gerinces maradvány elemzések alapján a 29 000 – 12 000 uncal (33 500 – 13 500 cal) BP évek közötti rétegtani szint paleoklimatológiai és paleoökológiai változásokat rekonstruáltuk mivel ezt a horizontot tartjuk a Gravetti közösségek egzisztálási időszakának a Kárpát-medencében. A legfontosabb és legidősebb Gravetti lelőhely a bodrogkeresztúri Henye-tetőn található és bár a Gravetti kultúra közösségeinek (vagy más megközelítésben „Gravetti entitásnak”) a radiokarbon adatainak újra vizsgálata néhány problémát vetett fel a radiokarbon adatok használatával kapcsolatban, de a Henye-tetőn végzett paleoökológiai és geoarcheológiai elemzések igen jó kapcsolatot mutatnak a Gravetti lelőhely régészeti rétegével. Ugyanis jelentős mennyiségű vadászott állatcsont került elő egy vörösbarna színű lucfenyő szenült fadarabokat tartalmazó fosszilis talajrétegből a bodrogkeresztúri Henye-tetőn. Ez a Tokaji Felső Fosszilis Talajszintnek nevezett képződmény egy litosztratigráfiai és paleoökológiai vezető szintet alkot az idősebb Gravetti lelőhelyek szintjéhez kapcsolódóan a Magyar Felvidéken.
Hornfels was one of the most popular raw materials to make prehistoric polished stone tools in the whole Carpathian Basin and its environs, especially in their South-Eastern part. The provenance of the raw material was unknown for a long time. Researchers have thought the provenance on the territories of Southern Carpathians and/or Apuseni mountains on the basis of the distribution of the hornfels stone tools. Petrologically this type of hornfels is dominantly composed of diopside, basic plagioclase, less K-feldspar, rare scapolite and biotite. Accessories are apatite, titanite, allanite, zircon, and occasionally pirrhotite. As regards the chemical composition of hornfels have high Ca and relatively high Al-content, the alkalis are only in few amount. After a long time searching for the provenance of hornfels, similar rock types have been found in SW part of Rusca Mts. on the environs of village Novákfalva (Glimboca), moreover on the South part of Apuseni Mts. on a North-South valley near the village Obersia (Obârșa). On both territories hornfels were formed on the contact zone of banatite subvolcanic rocks and high Ca-content clayish Cretaceous Gosau-facies sediments. As a result of our work we could discover and localize the provenance of a special rock type, the hornfels, which was a widely used raw material for polished stone tools in the studied area.
A Bakony-hegység lelőhelyeiről korábban vizsgált (1988: Bakonyjákó, 1994: Németbánya, Ugod) késő Halomsíros–korai Urnamező kori (Bz C2 – Ha A1) üveggyöngyök félkvantitatív kémiai elemzése azt mutatta, hogy ezek olyan nátron-üvegek, amelyek magas kálium tartalmuk alapján a nyugat-európai kevert alkáli üvegekkel rokoníthatók. Jelenlegi, prompt-gamma aktivációs analízissel (PGAA) végzett vizsgálatunkkal ugyanezen temetkezések üveggyöngyeit (1–2. ábra) céloztuk meg, de kiegészítettük a Vas megyei Jánosháza halomsírjából származókkal. A mérések a Budapesti Neutron Centrumban készültek.
A bakonyi üveggyöngyök esetében figyelemre méltó, hogy azok Na2 O-tartalma (18,3 m/m% és 19,8 m/m%) és K2O-tartalma (2,8 m/m% és 3,3m/m%) összhangban van a mükénéi üvegek összetételével (9,98–18,3 m/m% Na2O-tartalom, valamint 1,20–3,58 m/m% K2O-tartalom), valamint a Henderson és munkatársai által mért elatheiai és thébai késő helladikus IIIB-C korú üvegek Na-tartalmával (17,6–20,9 m/m%). A bakonyi üvegeknek mind K2O, mind Na2O-tartalmuk, hasonló az egyiptomi (0,6–2,64 m/m% K2O;16,74–18,3 m/m% Na2O) és mezopotámiai (1,42–4,42 m/m% K2O; 14,17–18,38 m/m% Na2O) üvegekhez. Tehát az alkáli tartalom önmagában nem elegendő a származási hely megállapításához, amint ez várható is volt. A bakonyi és a kontroll üvegminták PGAA méréseiből következtetésként levonható, hogy a fő összetevők (Na2O, K2O, MgO) alapján a bakonyi üvegek a mükénéi üvegekhez nagyon hasonló összetételű HMG üvegek (3. ábra), ám a nyomelemek (B, Cl) adatai alapján nem valószínű, hogy az alapanyagaik származási helye megegyezne a mükénéiekével. Elméletileg azonban természetesen nem zárható ki az ugyanabból a földrajzi régióból, de azon belül egy másik területről is beszerezhető nyersanyag. Ugyanakkor, mivel a legújabb dániai üveggyöngyök között kimutattak egyiptomi és mezopotámiai eredetűeket, nem elképzelhetetlen, hogy a Kelet-Mediterraneumból Mükénébe szállított (pl. Uluburun) státusszimbólum egy közbülső „állomáson”, azaz az Alpok keleti előterében található Borostyánkő út közelében áthaladási sarcként, netán rablott szerzeményként tehetősebb családok birtokába került (5. ábra)