Egy időre bezár a rodostói magyar kiállítás, hogy szeptemberben alapos átalakítás után ismét várja közönségét.

Egy időre bezár a rodostói magyar kiállítás, hogy szeptemberben alapos átalakítás után ismét várja közönségét.
Már jól bevált hagyomány az augusztus 20-i kenyérsütés múzeumpedagógiai programként, mely kicsiknek és nagyoknak is szól és minden korosztály számára élvezetes kikapcsolódást nyújt.
A sütőház 10 órától folyamatosan várja a lelkes érdeklődőket 13 óráig, ahol a kenyérsütés folyamatát ismerik meg. Délutánra a vállalkozó szelleműek sajátkezűleg formázott veknikkel köszönthetik az új kenyér ünnepét.
A Magyar Nemzeti Múzeum vértesszőlősi régészeti bemutatóhelyén gazdag programkínálat várja a látogatókat a szombati családi napon, amelyet 2015 óta immár ötödik alkalommal rendez meg a község önkormányzata és a Magyar Nemzeti Múzeum.
Baják László munkatársunk, a Történeti Tár főmuzeológusa 1989-ben (érzékelve a korszak sorsfordító, történelmi jelentőségét) naplóírásba fogott, feljegyezve az országos ügyekkel kapcsolatos élményeit, valamint személyes emlékeit. A Közös Időnk – 1989 oldalunkon hétről hétre az általa vezetett napló részleteit követhetjük nyomon, modernizálva, blog formájában.
XV. rész
Az MNM Esztergomi Vármúzeuma a korábbi évek hagyományait követve idén 8. alkalommal rendezi meg az Esztergomi Történelmi Napokat, ahol a győztes csatából hazaérkező királyi sereg tiszteletére háromnapos ünnepen és összecsapásokon vehetnek részt az érdeklődők.
A Magyar Nemzeti Múzeum 2019-ben a rendszerváltás 30. évfordulójára emlékezik. 1989 nem csak a magyar rendszerváltozás éve. 1989 eseményei – augusztusban a páneurópai piknik, majd a magyar határok megnyitása, novemberben a berlini fal lebontása - a világ számára egy új időszámítás kezdetét jelentették: a vasfüggöny lassan, de biztosan leomlott, a hidegháború véget ért. A jeges határ olvadásával...