Fókuszban Ferenc József és Erzsébet királyné hagyatéka

Alsó-Ausztria Tartományi Kormányának Művészeti és Kulturális Osztálya és a Magyar Nemzeti Múzeum hosszú távú együttműködésről kötött szerződést 2020. 02. 20-án, hogy a jövőben közös projekteket, kiállításokat valósítsanak meg.  A projekt legfontosabb része Ferenc József császárra és királyra, valamint feleségére, Erzsébet császárnéra és királynéra vonatkozó kiállítások szervezése.

A kölcsönös együttműködésre épülő projektek megvalósítására törekő Magyar Nemzeti Múzeum és Alsó-Ausztria tartományi gyűjteménye a február 20-án aláírt megállapodás szellemében a jövőben közös kutatási projekteket kezdeményeznek Ferenc József császár és király, valamint felesége, Erzsébet császárné és királyné életéről, a hozzájuk kapcsolódó történelmi eseményekről. A partnerek kiemelt célja a tudományos együttműködésen túl, hogy eredményeiket kiállításokon tegyék a közönség számára ismertté. Az együttműködés kiterjed a muzeológia minden területére, a tudományos kutatás, konferenciák szervezése, a műtárgyak megismerése, kölcsönzése mellett fokozott figyelmet fordítanak az állományvédelemre, a restaurálásra, a régészetre és a különböző laboratóriumi vizsgálatokra. A most létrejött megállapodás azért is érdemel kiemelt figyelmet, mert mindkét közgyűjtemény többmillió műtárgy fölött rendelkezik.

St.Pöltenben az Alsó-Ausztria tartományi gyűjteményében körülbelül hat millió műtárgy található, amelyek Alsó-Ausztria kulturális és természeti örökségét dokumentálják az őskortól a kortárs művészetig. 2014-ben Alsó-Ausztria tartományi kormánya minőségbiztosítási célból olyan alsó-ausztriai gyűjtési stratégiát fogadott el, amely kötelező érvényű gyűjtési alapelveket és kritériumokat tartalmaz. A stratégia végrehajtásáért a Területi Gyűjtemények Művészeti és Kulturális Osztálya felel. A Krems Duna Egyetem Művészeti és Kulturális Tanszékével való együttműködés garantálja a múzeum gyűjteményeinek tárgyorientált kutatását is.

Az alsó-ausztriai tartományi gyűjtemények egyik legfontosabb eleme a Kaiserhaus Gyűjtemény. A 2015-ben megvásárolt anyag a világ egyik legnagyobb Habsburg-házhoz kapcsolódó gyűjteménye. Legyen szó használati tárgyakról, mint például evőeszközökről és ruházatról, vagy személyes tárgyakról, úgymint kézzel írott jegyzetekről vagy ajándékokról a császári pár gyermekeinek, a tárgyak élénken dokumentálják a mindennapi és a családi életet, az udvari kapcsolatokat és a császári család szoros kapcsolatát Alsó-Ausztria tartománnyal.

Az 1802-ben alapított Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) nagy tapasztalattal rendelkezik a kulturális örökség bemutatása, népszerűsítése és kezelése terén. A körülbelül 3,8 millió műtárggyal rendelkező MNM központi történeti múzeumként valamennyi a magyar történelemmel és a térség történetével kapcsolatos emléket gyűjt, a neolitikumtól napjainkig terjedően. A múzeum általános feladatain kívül részt vesz a Magyar Képzőművészeti Egyetem restaurátor képzésében, valamint önálló posztgraduális képzéseket is kínál a konzerválás és a digitalizáció területén. A közeljövőben az MNM szeretné kiszélesíteni muzeológiai oktatási tevékenységét és kibővíteni a múzeum nemzetközi hálózatát. Ezen túl, az MNM széles körű szolgáltatásokat kínál a műemlékvédelem és a régészet területén. Az MNM, amely jelentős társadalmi kapcsolatokkal és participációs hagyományokkal rendelkezik,  érzékenyen elemzi és ábrázolja az általa lefedett témákat, miközben továbbra is a Kárpát-medence évszázados történelmi örökségének és kultúráinak őrzője marad.