Az Országjáró Játékmustra keretein belül novemberben 22-én Hatvanban, a Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeumban, gyűlnek össze azok a múzeumi szakemberek, akik szeretnék kipróbálni magukat múzeumi játék fejlesztésében.

Az Országjáró Játékmustra célja a közös gondolkodás és fejlődés, továbbá egy olyan inspiráló közeg megteremtése, ahol megannyi hasonló érdeklődésű (ám különböző gondolkodású) embert ismerhetnek meg a résztvevők. A szakmai előadást követően saját játék fejlesztésére is lehetőség nyílik közös projektmunka keretein belül. Az, hogy milyen mechanikát használnak fel a szakemberek a játéktervezés során, csak rajtuk áll.

A Múzeumi Játékmustra az Open History és a Magyar Nemzeti Múzeum közös brandje, melynek célja, hogy a játékosítás legfrissebb eredményeit megismertesse a múzeumi szakmával. Áprilisban volt Budapesten az első esemény, amit nagy érdeklődés övezett, így a szervezők szeretnék ezt a formációt vidéki helyszínekre is eljuttatni. Ennek eredményeképp született meg az országjáró Játékmustra ötlete, melynek első állomása, Csongrád volt.

Fontos, hogy itt nem társasjáték fejlesztése a cél, sokkal inkább egy olyan edukatív játék készítése, prototípusának az összerakása, aminek segítségével a látogatót “közelebb hozzuk” a tárlathoz, a kiállított műtárgyakhoz. Lehet ez egy olyan program, amikor a látogatókat korhű emberek szerepébe helyezzük, és egymással történő interakciók sorával lendítik előre a cselekményt, vagy egy nyomozós játék, ahol az “elrejtett” nyomok után kutatva derül fény a tárlat egy mélyen őrzött titkára. Az hogy kinek hány cselekvési pontja van, akár kockával is kidobható, vagy épp kártyahúzással derül ki, hogy az adott körben ki lesz a fő szószóló.

A játékok által használt eszközöket, módszereket az utóbbi években kezdték el használni a marketingen, szervezetfejlesztésben és az oktatásban. A múzeum játékok abban különlegesek, hogy az ismeretátadás hoz és készség fejlesztés ez a kiállítást, ami tárgyat is felhasználják.” – mondta Bayer Árpád, a múzeumi játékosítással foglalkozó Open History vezetője.

A Hatvani Játékmustra előadás-tematikájának fókusza a múzeum, mint kontextus lesz, és a múzeumi játékok pénzügyi, műtárgyvédelmi szempontjai.

A hatvani Játékmustra a tavaszi eseménytől eltérő struktúrát követ, olyan értelemben, hogy a szakmai előadásokat követően a kiállítók helyett maguk a résztvevők fognak játékot fejleszteni és bemutatni.

Részletes program:
9.00 Regisztráció

szekció: ELMÉLET
9.30 Játékfejlesztés a múzeumban 2. Hangold össze! A kurátor, a pénzügy és a közönségszolgálat szempontjai
Előadók: Bayer Árpád, Berényi Marianna
10.30 Bemutatkozik a múzeum (Hanula-Nagy Viktória, múzeumpedagógus)

szekció: JÁTÉKFEJLESZTÉS
12.30 Csoportalakítás
12.45 Csapatmunka, játékfejlesztés (közben ebédelési lehetőség a közelben)
16.00 Játékbemutató
17.00 Zárás, értékelés

A szakmai napra IDE kattintva lehet jelentkezni. (Határidő: november 15.)

A rendezvény az Open History, a Magyar Nemzeti Múzeum és a Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum közös szervezésében valósul meg.

A szervezők a programváltoztatás jogát fenntartják.