
Színházi előadásokkal is várja a látogatókat a Villa Romana Baláca
Múzeumok éjszakájával, római kori aratóünneppel és a Veszprémi Petőfi Színház évadnyitó előadásával várja a látogatókat a Villa Romana Balácán. Magyarország legnagyobb látogatható római kori villagazdasága Veszprémtől és a Balaton-parttól is alig 10 km-re található. A hamisítatlanul római kori hangulatú, autentikus környezetben tett látogatás kellemes időtöltés és ismeretszerző kaland lehet – nem csak – eső esetén az egész családnak.
A hagyományos múzeumpedagógiai programok és a Múzeumok Éjszakája mellett több újdonsággal is készül az idei nyárra a Villa Romana villagazdaság. A színházi előadások és programok igazán ide illőek, hiszen már a rómaiak is nagyon szerették ezt a fajta szórakozást. Emellett a tapasztalatok azt mutatják, a múzeumban megtartott előadások bevonzzák az intézménybe a kultúrát kedvelő közönséget.
A Múzeumok Éjszakáján egy interaktív, nyomozós kalandjátékkal várják az érdeklődőket, ami a római korba repíti vissza a látogatókat. A Vinalia Rusticán, a rómaiak borünnepén – mely egybeesik a magyar aratóünneppel – a korabeli szüretelést elevenítik meg hagyományőrzőkkel, árusokkal és múzeumpedagógiai foglalkozásokkal.
„A villagazdaságban több színházi bemutatót is tartanak a nyár folyamán. Az »Ugorj be most – a Római küldetés« munkacímen futó improvizációs esten a látogatók is bevonódnak a cselekménybe, míg a nagyszínházi produkciók színpadra állításában a Veszprémi Petőfi Színház társulata lesz a partner. Itt rendezik az intézmény évadnyitóját július 22-én, illetve szintén itt mutatják be majd a Mindenség elmélete című darabot” – mondta Kovács Loránd Olivér. Az MNM Nemzeti Régészeti Intézetének tudományos igazgatója, valamint a Villa Romana Baláca intézményvezetője kiemelte, a programok megvalósításához a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa pályázatán nyertek forrást.
Hatalmas lakóház és fűszerkert
A Villa Romana Baláca Magyarország egyik legnagyobb, mintegy 56 hektáros, kerítésfallal övezett római kori magánbirtoka. A mediterrán hangulatú, gondozott parkban bemutatott épületek a 3–4. században épültek. Tulajdonosaik a római legfelsőbb társadalmi réteg tagjai voltak. A romkert legimpozánsabb történelmi emléke a központi lakóház, amely mintegy 2400 négyzetméteres alapterületével (ma kb. 20 átlagos családi ház mérete) a legnagyobb ismert pannóniai villaépületek közé tartozik.
Az épületben többek között egy 2. századból való pincét tártak fel – teljes felszerelésével – valamint négy mozaikpadlót. Ezek közül három eredeti helyén tekinthető meg, míg a negyedik, közel 70 négyzetméteres darab a Magyar Nemzeti Múzeum Kőtárában található. A villagazdaság kertjében a mediterrán hangulatot fűszer- és gyógynövényeket bemutató kiállítás teszi teljessé. A parkban római mintára készített korhű napóra mutatja az időt.
Teljes megújulás
A közelmúlt felújításai munkálatai során elkészült a mintegy 2000 négyzetméteres védőtető, amely teljesen lefedi a Kr. u. 3–4. századi belő tereket, benne az európai hírű mozaikokat és falfestményeket. Megújult továbbá a terrazzo burkolat is, mely az eredeti római padló kinézetének megfelel, de biztosítja az alatta biztonságba helyezett eredeti, mintegy 1700 éves padló szellőzését.
A belső udvari, 1600-1700 éves falfestményt védő üvegfalat úgy alakították ki, hogy a látogatók továbbra is közelről meg tudják nézni az alkotást. Elvégezték két belső helyiség – a nagy, vagy nyári mozaikos fogadóterem és az irattár – oldalfalainak könnyű szerkezetes helyreállítását, ezek a terek a múzeumpedagógiai foglalkozások és az épületen belüli múzeumi események helyszínei. Továbbá a szakemberek nulla energiaigényűvé alakították az épület szellőzését.
Nyitvatartás és információk
A Villa Romana Baláca hétfő kivételével, hétköznap 09 - 18 óráig, hétvégén 10–19 óráig látogatható. A látogatók számos jegytípus (családi, nyugdíjas és csopotos) közül választhatnak, valamint magyar és idegen nyelvű egyedi tárlatvezetésekre is jelentkezhetnek.
Az érdeklődők számára emellett elérhetők foglalkoztatócsomagok, valamint különféle múzeumpedagógiai foglalkozások is – előzetes bejelentkezést követően.
További információk: https://mnm.hu/hu/tagintezmenyek/balaca/balaca-regeszeti-park