
"A legszebb könyvek közé választották az Ars et Virtus. Horvátország–Magyarország. 800 év közös kulturális öröksége című nagykiállítás katalógusát. A tárlat virtuálisan a Magyar Nemzeti Múzeumban is bejárható.
Tavaly szeptemberben Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere nyitotta meg Zágrábban az Ars et Virtus. Horvátország–Magyarország. 800 év közös kulturális öröksége című tárlatot, amelynek célja, hogy bemutassa a horvát–magyar kulturális és művelődéstörténeti kapcsolatokat, ezáltal erősítve a két nemzet összetartozás-élményét. A kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) és a zágrábi Galerija Klovićevi Dvori, valamint horvát és magyar közgyűjtemények, történészek és művészettörténészek együttműködésével jött létre.
A Zágrábi Magyar Kulturális Intézet is segítette a történelmi léptékű projektet, amely létrehozásának ötlete 2018 végén merült fel, és a 2019-es tárgyalások, az együtt gondolkodás és a szakmai koncepció kialakítása után 2020-ra egy nagyszabású kiállítás terve bontakozott ki. Az MNM beszámolója szerint a megvalósításon mindkét ország részéről több kurátor dolgozott, és kilenc magyar közgyűjtemény kölcsönözte hozzá a műtárgyait, illetve például a Bécsi Szépművészeti Múzeum is."
