
2018. május 13.
Múzeumok a múzeumban – hálózzuk be a múzeumot!
2018. május 13-án múzeumok és kulturális intézmények töltik meg a Magyar Nemzeti Múzeum klasszicista épületét. 70 intézmény munkatársai gyűlnek össze az ország különböző részéből, hogy a látogatók számára ingyenesen emlékezetessé tegyék ezt az egynapos, rendhagyó fesztivált.
A Múzeumok Majálisa olyan erős hagyományra tekint vissza, hogy megrendezését még a megszokott helyszín, a Múzeumkert éppen zajló rekonstrukciója sem gátolhatja meg!
A 23. majális így 2018-ban beköltözik a klasszicista múzeumpalota belső tereibe, hogy a nagy múltú falak fogják össze, keretezzék mindazt, amelyet a részt vevő 70 múzeum kínál. A különböző intézmények sokféleségét, egyediségét tükröző rendezvényen keresztül nemcsak a múzeumi hálózatok válnak láthatóvá, hanem a múzeumok az épületet is behálózzák szórakoztató, ismeretterjesztő, készségfejlesztő, tudományos programjaikkal.
A 23. Múzeumok Majálisa ugyanakkor három másik országos és nemzetközi eseményhez is kapcsolódik. A Közösségek Hete zárónapján megrendezett majális méltó lezárása a hét eseményeinek, összefűzi az ICOM (nemzetközi múzeumi szervezet) aktuális jelmondatával: Hyperconnected museums: New approaches, new publics - Múzeumok hiperhálózata – új megközelítés, új közönség. E gondolat mentén a múzeumok kapcsolati hálójára, társadalmi tőkéjére, a közösségi munkájára irányítja a figyelmet. Az idei majális a Családok évéhez is kapcsolódik, tovább erősítve az eddigi, szülőket, gyerekeket, nagyszülőket kiemelten megszólító hagyományt.
A Múzeumok Majálisán idén is átadják az Év múzeuma- és Év kiállítása-díjakat, amelyet az előző év kiugró teljesítményével érdemelhetnek ki a kitüntetett intézmények.
A helyszín lehet, hogy kicsit szűkebb, de ígérjük, hogy mindenki megtalálja a kedvének megfelelő szórakozást erre a vasárnapra, tesztelheti saját tudását a Tudássétányon és megismeri a múzeumok kreatív, izgalmas, közösségteremtő világát!
Az esemény szervezője, a Magyar Nemzeti Múzeum idén is színes és izgalmas programokat kínál minden korosztálynak - előadások, koncertek, tárlatvezetések és gasztronómiai kóstoló várja az érdeklődőket egész nap.
Az idén velünk majálisozik a Hahó Együttes, Szilánk és az Egyszálgitár, Szeder és a Balázs Elemér Group.
Bízunk benne, hogy a 23. Múzeumok Majálisa nemcsak a szokatlan helyszín és a rövidebb időtartam miatt válik emlékezetessé! Reméljük 2018-ban a résztvevő intézmények olyan sűrű hálót szőnek, amelyben minél több látogató fennakad, és a múzeumok rendszeres látogatójává válik!
