2023. március 21-én, életének 83. évében váratlanul elhunyt a magyar művészettörténet-írás és barokk-kutatás kimagasló személyisége, Galavics Géza akadémikus, a Magyar Nemzeti Múzeum egykori munkatársa.
Az ELTE történelem–művészettörténet szakán folytatott tanulmányait követően, 1963-ban a Magyar Nemzeti Múzeum Történelmi Képcsarnokában kezdte pályafutását. 1971-ig volt a gyűjtemény muzeológusa, amikor a Magyar Tudományos Akadémia keretei között újonnan létrejött Művészettörténeti Kutatócsoport munkatársa lett. A később Kutatóintézetként működő tudományos műhelynek nyugdíjazásáig, sőt azt követően is, a legutóbbi időkig aktív kutatója volt.
Galavics Géza muzeológusi pályafutása tehát kevesebb, mint egy évtizedig tartott, ám ez alatt a néhány év alatt is olyan élményeket, tapasztalatokat és ismereteket szerzett, amelyek egész kutatói pályáját és szemléletmódját meghatározták. 2014-ben egy életút-interjúban így emlékezett vissza élete ezen szakaszára:
Én a pályámat a Magyar Nemzeti Múzeumban, a Történelmi Képcsarnokban kezdtem, ahol korábban egyetemi múzeumi gyakorlaton is voltam. Vayer professzor [t.i. Vayer Lajos (1913–2001), az ELTE Művészettörténeti Tanszékének tanszékvezetője 1960–1979 között] ajánlására kerültem oda, aki korábban maga is dolgozott az ikonográfiái gyűjteményben. Tematikus rendszerével ideálisan jó gyűjtemény volt a történeti ikonográfia iránti érdeklődésemhez. Jó helyre kerültem, két komoly, szívósan dolgozni tudó, az anyagát fantasztikusan ismerő muzeológus kolléga mellé. Rózsa György városlátkép ikonográfiával foglalkozott, Cennerné Wilhelm Gizella pedig portréikonográfiával, történeti összefüggésekkel. A gyűjteményt már felosztották, így a negatívok leltározását bízták rám. […] Noha valóban sok műtárgy vett körül, erős volt bennem a szándék, hogy mellettük az eredeti helyszíneken fennmaradt művészeti emlékeket is minél jobban megismerjem. Ekkor kezdtem nyaranta szisztematikusan Szlovákiába járni, hogy felkeressem az ottani művészeti emlékeket, városokat, kastélyokat. Tulajdonképpen már egyetemista koromban elkezdtem ezt a Dunántúlon, Lövőről indulva biciklivel jártam be nemcsak Sopron megyét, de Vast, Zalát és Somogyot is. Egészen Szigetvárig jutottam, hogy megnézzem és fényképezzem a neves soproni barokk festő, Dorffmaister István műveit
[Turbuly Éva: A hagyomány mint megtartó erő és inspiráció. Interjú Galavics Géza művészettörténésszel. Soproni Szemle 68 (2014), 297–325]
Az ifjú Galavics Géza mindennapi kapcsolata a Történelmi Képcsarnokban őrzött műtárgyakkal, a barokk metszetek és portrék közvetlen közelségében eltöltött pályakezdő évek tehát egy „expanzív”, a magyarországi barokk művészet megannyi műfaját felölelő tudományos érdeklődés kiindulópontjaként és inspirációs forrásaként szolgáltak. Több mint 200 publikációból álló életművének számos tétele kapcsolódik közvetlenül vagy közvetve a Történelmi Képcsarnok gyűjteményéhez, a 25 évesen, 1965-ben írott Az arcképfestő Dorffmaister István című írásától a 17. századi magyar diákok tézislapjait feldolgozó 2004-es tanulmányáig. Kiemelkedő tudományos kvalitásai és lankadatlan kutatói kíváncsisága analitikus tanulmányaiban és a szintézis igényével született írásaiban egyaránt megmutatkoznak. Halála mindemellett azért is rendkívüli veszteség, mert egy valódi iskolateremtő személyiség, sokunk szeretett mestere távozott vele, aki új korszakot nyitott a kora újkori magyar történelem művészeti emlékeinek kutatásában. Legfőbb örökségünk, hogy folytassuk az általa megkezdett munkát.
Serfőző Szabolcs
MNM Történelmi Képcsarnok