2016. február 5-én elhunyt Hoppál Éva, a Magyar Nemzeti Múzeum Központi Könyvtárának korábbi vezetője.

Temetése 2016. március 4-én, 14:00-kor lesz a Kelenföldi Szent Gellért Plébánia altemplomában.  

A Magyar Nemzeti Múzeum nemcsak tárgyakat őriz, hanem információkat is, amelyek nélkülözhetetlenek a kutatómunkához. Az Adattárat és a Könyvtárat nap mint nap látogatják a kutatók, a pályára készülő egyetemisták, a történész és régész szakemberek. Időnként a szélesebb közönség köréből is jelentkeznek elszánt érdeklődők, hogy személyesen vagy telefonon faggassák ügyes-bajos kérdéseikkel a munkatársakat. Ezt a végtelen türelmet és derűs segíteni akarást igénylő munkát szinte pályája kezdetétől a legteljesebb közmegelégedésre végezte Hoppál Éva.

Eleinte az Adattárban dolgozott, a beérkező ásatási dokumentációkat leltározta és kezelte. Munkája során számos régész szakemberrel került kapcsolatba Budapestről és szerte az országból, akik hamar megszerették kedves, barátságos természetét, fáradhatatlanságát, a legnehezebb helyzetekben is erőt adó humorát, amellyel mindig rendelkezésükre állt, segítette őket kutatásaikban. Az itt megszerzett tapasztalatok és széleskörű személyi ismeretség birtokában került át – saját kérésére – az intézmény könyvtárába, amely akkor még jóval kisebb intézmény volt a mainál. A nagyszerű elődök, Moskovszky Éva és Sárdy Judit segítéségével és irányításával ismerte meg Hoppál Éva a szakkönyvtári munkát, annak minden csínyját-bínyját, lelkes ünnepeit és fárasztó hétköznapjait, a szellemi környezetet és a gyakorlati tudnivalókat egyaránt. Amire a helyükre lépett, már minden részletében jól ismerte a gyűjtemény őrzésének, feldolgozásának és gyarapításának összes fontos mechanizmusát.

Hoppál Éva egyike volt a Nemzeti Múzeum legrégebb óta, évtizedek során át hűségesen szolgáló munkatársainak, akinek személyisége összeforrt a Könyvtárral és így magával a múzeummal. Nincs olyan mozzanata a könyvtári munkának – a költözködéstől a digitalizálásig, a folyóiratcserétől a számítógépes adtafeldolgozásig –, amelynek ne lett volna aktív részese, sokszor vezetője, megújítója. Különösen sokat tett az egyesített könyvtár kialakításáért, az új, immár sokszorosára bővült területű intézmény munkájának hatékony megszervezéséért. Eredményei közé tartozik egy komoly fejlesztéssel járó, nagy pályázati program sikeres lebonyolítása is. De munkatársai nemcsak a tájékozott könyvtárost és a gyakorlott vezetőt becsülték benne, hanem az érző szívű, finoman tapintatos kollegát és barátot is. Miközben derűs családi harmóniában élt férjével és gyermekeivel, különleges képessége volt arra, hogy megérezze a munkahelyen is az emberi bajt és a bánatot – ám arra is, hogy azonnal segítsen, szóval és tettel egyaránt. Nincs az a nyomorúság, amelyben ne talált volna vigasztalást annak, aki valóban rászorult. És ugyanakkor mindezt valami olyan természetes szerénységgel tette, annyira magától értetődőként kezelte, hogy az ember néha elfelejtette megköszönni fáradozásait.

A múzeum munkatársai 2014-ben intézményünk legrangosabb elismerésével, a Széchényi Ferenc Emlékéremmel fejezték ki köszönetüket Hoppál Évának áldozatos szakmai munkájáért és azért a sok-sok szeretetért, amit nekünk adott.

Távozása betölthetetlen űrt hagy maga után és ezzel a fájdalommal a szívünkben kell tovább dolgoznunk mindazért, ami számára is a legfontosabb volt. Emlékét, mosolyát, szavai melegét megőrizzük.

Hoppal Évát a Magyar Nemzeti Múzeum saját halottjának tekinti.