
Újabb fejezetéhez érkezett a két intézmény közötti évtizedes együttműködések sora. A 2024/2025-ös egyetemi tanév őszi szemeszterében a Magyar Nemzeti Múzeum Központi Könyvtára fog otthont adni az ELTE PPK múzeumpedagógiai szaktanácsadó képzés több tanórájának is, ahol a múzeumpedagógia módszertanával ismerkedhetnek majd a hallgatók.
A Könyvtárban tartott tanévnyitó rendezvényen Dr. Zsigmond Gábor, a Múzeum főigazgatója mondott köszöntőt:
"A mindennapok során azt látjuk, hogy a múzeumok látogatói igényei és elvárásai olyan szédületes gyorsasággal változnak, hogy mire kidolgozunk egy módszert és implementáljuk azt, addigra már mást várnak tőlünk. Én azt gondolom, hogy erre kell, hogy felkészüljenek Önök is, felkészüljetek ti is, ebben próbálunk létezni mi is. Nekünk, akik a múzeumi világban dolgozunk a feladatunk az, hogy hitelesek maradjunk ebben a hatalmas információs zajban és káoszban. Ez arra épül, ami örökséget mi őrzünk. Ha tudományos, szakmai és etikai normák szerint foglalkozunk vele, megfelelően tudjuk interpretálni azt."
Az 1950-ben alakult Központi Könyvtár múzeumi főkönyvtárosa, Tvarosek Tamás beszédében kiemelte, hogy a Könyvtár - ami az ország legnagyobb régészeti, történeti, művészettörténeti gyűjteménye a maga 300 000 könyvével és folyóiratával - nyitvatartási időben tárt karokkal vár mindenkit, aki olvasna, kutatna vagy akár csak egy kellemes hangulatú, csendes környezetben tanulna, a beiratkozás ráadásul ingyenes.
További információk a Magyar Nemzeti Múzeum Központi Könyvtáráról IDE kattintva.
