​Sanghaj, Hszian és Peking örömmel várja a magyar kiállításokat

Csorba László főigazgató április 14-22. között több kínai múzeum vezetőjével tárgyalt a már Dél-Koreában nagy sikerrel szereplő A magyar arisztokrácia fényűző élete a 17-19. században című kiállítás kínai bemutatásáról. A távol-keleti ország közönségét különösen érdekli Erzsébet királyné alakja, így a kiállításban hangsúlyosan szerepel majd a legendás „Sisi” személye körül szövődő mítosz és a történeti valóság. A Koreában több mint 650 ezer látogatót vonzó kiállítás 2017-ben indul kínai útjára és olyan jelentős múzeumokban mutatkozik be, mint a Sanghaj Múzeum, a Senhszi Történeti Múzeum Hszianban és a pekingi Palotamúzeum, amely a Tiltott Város területén működik és a világ egyik legnagyobb múzeumi gyűjteménye.

Csorba László április 14-én találkozott Li Zhongmou professzorral, a Sanghaj Múzeum igazgatóhelyettesével, akivel a már korábban megkezdett tárgyalásokat folytatva megegyeztek a 2017-ben érkező magyar kiállítás fontosabb paramétereiről. Április 16-án Hszianban Luo Wen Li, Senhszi tartomány örökségvédelmi igazgatóságának főigazgató-helyettese fogadta magyar vendégét, és a felek együttműködési szándéknyilatkozat aláírásáról állapodtak meg. A találkozón részt vett Qiang Yue úr is, Senhszi tartományi Történeti Múzeumának ügyvezető igazgatója is, aki a magyar kiállítás vendéglátója lesz majd. Április 21-én Pekingben Wen Dayan úr, a Kulturális Örökség Állami Hivatala külpolitikai igazgatója, valamint a kiállításcserével megbízott állami monopolvállalat, az Art Exhibition China igazgatója, Wang Jun tárgyaltak a Magyar Nemzeti Múzeum kínai bemutatkozásának, továbbá jelentős kínai tárlatok Magyarországra hozásának lehetőségéről. Ezután Csorba László a Tiltott Városban fölkereste Shan Jixiang urat. a Palotamúzeum igazgatóját, akivel egyeztették a magyar kiállítás fogadásának részleteit. Shan úr fölvetette, hogy esetleg az útvonalat meg lehetne fordítani és Pekingben indulna a körút.

Csorba László emellett főképp a digitális tartalmak cseréjéről tárgyalt a Nankingi Múzeum illetékeseivel, restaurátorok cseréjéről a henani tartományi örökségvédelmi hatóság képviselőivel, találkozott a Kínai Nemzeti Múzeum vezetőivel, Huo Ningbin úrral, a QuinShihuang Császári Mauzóleum Múzeum (a terrakotta hadsereg múzeuma) igazgatójával, továbbá Bai Jie úrral, a Kína Fővárosa Múzeum (Peking) ügyvezető igazgatójával, akivel együttműködési szándéknyilatkozatot írtak alá. A kapcsolatok szervezésében komoly segítséget nyújtott Back István, a BRISC magyar-kínai múzeuminformatikai vegyes vállalat vezetője.