Az október Hónap Kincse kamaratárlat, Hevesy György kémiai Nobel-díját és díszoklevelét mutatja be, mely az idén fennállásának 200. évfordulóját ünneplő Magyar Tudományos Akadémia és az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum közös kiállításának finisszázsára reflektál. A Varázshatalom – Tudás. Közösség. Akadémia című időszaki tárlat október 26-ig, míg a Hónap Kincse november 2-ig látható.

Hevesy György Nobel-díja és egyedi díszoklevele. Fotó: Jaksity Iván, Magyar Nemzeti Múzeum

Hevesy György (1885–1966) Budapesten született, és a 20. század egyik legnagyobb hatású kémikusává vált. Fiatalon Európa számos radiokémiai laborjaiban dolgozott, ő fedezte fel a periódusos rendszer 72. elemét, a hafniumot. Kutatásainak középpontjában a radioaktív izotópok álltak, amelyek felhasználásával lefektette a nukleáris medicina alapjait. Módszereinek köszönhetően vált lehetővé a ma is alkalmazott PET-CT vizsgálat, amely az orvosi diagnosztika nélkülözhetetlen eszköze. Hevesyt 1924 és 1936 között hétszer jelölték Nobel-díjra, amelyet végül 1943-ban nyert el. Az elismerést „az izotópok nyomjelzőként való alkalmazásáért” ítélték neki. A háborús körülmények miatt azonban csak 1944-ben vehette át a díjat.

Hevesy György Nobel-díja. Fotó: Jaksity Iván, Magyar Nemzeti Múzeum

A Nobel-díjérem 66 milliméter átmérőjű, 207,59 gramm tömegű, 23 karátos aranyból vert érem. Előlapján Alfred Nobel portréja látható, a hátoldalán pedig egy allegorikus jelenet: az Anyatermészet fátylát a Tudomány géniusza emeli fel, kifejezve a nagy jelentőségű felfedezéseket motiváló emberi kíváncsiságot, illetve a magyarázatok lankadatlan keresését. Az érem mellett kiállításra kerül a hozzá tartozó, egyedi, kézzel festett díszoklevél is. A díj nemcsak Hevesy tudományos nagyságát, hanem az emberiség javát szolgáló kutatásait is jelképezi. A Nobel-díj a világ egyik legrangosabb nemzetközi elismerése, amely minden évben újra felhívja a figyelmet a tudomány és a kultúra egyetemes értékeire. 

Hevesy György Nobel-díja. Fotó: Jaksity Iván, Magyar Nemzeti Múzeum

A Magyar Nemzeti Múzeumban most közelről megcsodálható ez a páratlan ereklye. Látogasson el hozzánk októberben, és fedezze fel, hogyan lett Hevesy György munkássága a modern tudomány egyik sarokköve!

A Hónap Kincse a Magyar Nemzeti Múzeum Széchényi-termében, az állandó kiállításra megváltott jeggyel látogatható 2025. november 2-ig. 

A Hónap Kincséről további érdekességek találhatóak az online kiadványban.

Lapozz bele