Múzeumi élet
Szakmai munka

Az elismerést Biró Eszter vehette át 2014-ben megjelent, Töredékek című kötetéért.

A Magyar Nemzeti Múzeum tavaly alapította meg a Rosti Pál-díjat, amelyet ezentúl kétévente februárban adnak át a legjobbnak ítélt fotókönyv szerzőjének. Az első díjra 2014 és 2019 között megjelent, magyar alkotók által összeállított munkákat jelölt a múzeum által felkért négy szakember: Barta Edit, a Mai Manó Ház kurátora, Gellér Judit, a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ kurátora, Istvánkó Bea, az ISBN könyv+galéria művészettörténésze, valamint Fisli Éva, a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárának történésze.

>>> KULTÚRA