
1921. augusztus 26-án halt meg az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legjelentősebb politikusa, Wekerle Sándor, aki polgári származása ellenére emelkedett a politika legmagasabb szintjeire.
A Veszprém megyei Móron született sváb polgárcsaládban, 1848. november 14-én. A székesfehérvári ciszterci gimnáziumban érettségizett, majd a Budapesti Tudományegyetemen szerzett jogi diplomát. 1870-től a pénzügyminisztériumban kezdett dolgozni. Végigjárta a hivatali ranglétrát, felettesei elégedettek voltak kiváló munkájával. 1886-ban kinevezték a minisztérium államtitkárává, egy évvel később országgyűlési képviselővé választották. Amikor felszólalt az Országházban, mindig bizonyságát adta felkészültségének, kiváló tárgyismeretének, melyet rendkívüli memóriája is segített. Külső megjelenésével is felhívta magára a figyelmet. Kitűnt hatalmas alakjával, fiatalos, borotvált arcával. Ahogy Gratz Gusztáv, a korszak krónikása írta, „megfontolt mozdulatai, okos, határozott szemei, amelyből sok humor csillámlott ki, minden gyülekezetben magukra vonták volna a figyelmet”.
Wekerle Sándor miniszterelnök (MNM Történeti Fényképtár, ismeretlen fényképező, ltsz.: 307/1958 fk)
1889 áprilisában Magyarország pénzügyminiszterévé nevezete ki I. Ferenc József. Wekerle vezetésével átalakították az adórendszert, az egyenes (közvetlen) adókról a fogyasztási adókra, illetékekre és jövedékekre helyezték a hangsúlyt. Folytatta elődei fegyelmezett költségvetési politikáját, ennek eredményeként elérte, hogy az államháztartás többlettel zárta az évet. 1892. május 14-én terjesztette be a valutarendezésre vonatkozó törvényeket, melyekkel a Monarchia az ezüst alapról áttért az aranyalapra. A Monarchia hivatalos fizetőeszköze az osztrák ezüst forint helyett, melynek értéke szinte folyamatosan gyengült a napóleoni háborúk óta, az értékálló arany korona lett. Wekerle a pénzügyi stabilitást a közgazdasági és kulturális fejlődés alapjának tekintette.
Wekerle Sándor – grafika (MNM Grafikai Gyűjtemény, ismeretlen alkotó, ltsz: 53.1052)
Szapáry Gyula miniszterelnök bukása után az uralkodó Wekerle Sándort kérte fel a kormányalakításra, ezzel 1892. novemberétől ő lett az ország első polgári származású miniszterelnöke. 1895-ig állt a kormány élén. Miniszterelnöksége alatt egy sor, évek vagy akár évtizedek óta húzódó reformot sikerült keresztülvinnie az országgyűlésen. Komoly konfliktusok árán elfogadtatta az egyházpolitikai törvényeket, mellyel bevezették a kötelező polgári házasságot és állami anyakönyvvezetést. Az izraelita vallást bevett vallássá és a keresztény felekezetekkel egyenrangúvá nyilvánították. Ezeken felül szabaddá tették a vallásgyakorlatot, mellyel megengedett lett a felekezetnélküliség, az egyházba való betérés vagy áttérés. A liberális reformok megvalósítása mögé, mind a ’67-es, mind a ’48-as tábor szabadelvű része beállt, viszont Wekerle pozíciói az uralkodónál megrendültek, ezért távozni kényszerült. Lemondása után a közigazgatási bíróság elnökévé lett.
Az 1905–1906-os belpolitikai válságban tanácsaival segítette az uralkodót a helyzet kezelésében. Az ellenzéki koalíciós pártok is elfogadták Wekerle személyét, így 1906. április 8-án I. Ferenc József kinevezte – immár másodszor – magyar miniszterelnöknek. A kormányban a pénzügyminisztériumot is végig ő vezette. A ’48-as ellenzék kormányra kerülését rengeteg remény kísérte, de a „nemzeti követelések” megvalósítását az uralkodóval kötött paktum megakadályozta, ezért egyre többen ábrándultak ki belőlük. Közben Wekerle a praktikus reformok megvalósításának útját kereste. Ahogy kormányfői programbeszédében is kitért rá, szükségesnek látta az adórendszer átalakítását. Erre végül 1909-ben került sor. Wekerle nem tartotta megfelelőnek a korabeli szabályozást, mivel szerinte az túlságosan az osztrák példát követte. Ezen kívül úgy látta, hogy a rendszer több ponton elavult és így teljes átalakításra szorul. A reformnak nem volt célja az adóemelés, inkább a közterheket kívánta újraosztani, a legalacsonyabb jövedelműek adóterheinek csökkentésével. A legjelentősebb változás a jövedelemadózást érintette. Progresszív személyjövedelem adót vezettek be. A létminimum összegét 800 koronában határozták meg (ez egy alacsonyabb beosztású állami tisztviselő fizetésével egyezett meg), az ez alatti jövedelmek adómentessé váltak. A tőkejövedelmek adóját is megemelték. Az adóreform fokozatosan, több év alatt lépett hatályba. Wekerle kormányfősége alatt sikerült kiegyensúlyozni a merkantil és agrárius ellentéteket is. Megalkották továbbá a munkások biztosításáról, a cselédek jogviszonyáról szóló törvényeket is. 1909-ben az önálló magyar jegybank ügyében kibékíthetetlen konfliktus alakult ki a koalíciós pártok között, ezért a miniszterelnök beadta lemondását.
Wekerle Sándor miniszterelnök a birtokán (MNM Történeti Fényképtár, ismeretlen fényképező, ltsz: 309/1958 fk)
1908-ban Wekerle kezdeményezésére kezdték el kialakítani a Kispesti Állami Munkástelepet. A beruházással a vidékről a fővárosba áramló munkásság számára szerettek volna megfelelő lakhatást biztosítani, ezért a megszokott bérház jellegű megoldások helyett kertvárosi környezetet alakítottak ki. Az építkezések során a preraffaelita-mozgalomból indult Arts&Craft irányzat elveit is felhasználták. Az induló terveket Fleischl Róbert, a kivitelezést Kós Károly, majd Tornallyay Zoltán végezte. A telepen nem csak lakásokat, hanem templomokat, rendőrséget, iskolákat és orvosi rendelőket is építettek. Több, mint 50 ezer fát ültettek. A lakások kincstári tulajdonba kerültek, állami hivatalnokoknak és munkásoknak adták őket bérbe. A telep később hivatalosan felvette a Wekerle-telep nevet.
Benczúr Gyula: Wekerle Sándor (MNM Festménygyűjtemény, ltsz: 1926.)
Wekerle Sándor 1917-ben, válságos időben vette újra kezébe az ország kormányrúdját. Miután elődje, Esterházy Móric nagyreményű reform ígéreteit nem tudta megvalósítani. Wekerle kompromisszumokkal próbálta áthidalni az ellentéteket. A szükséges társadalmi reformokat azonban nem, a politikai reformokat pedig csak korlátozott mértékben tudta sikerre vinni. Például az 1918-ban elfogadott választójogi törvény a korábbi ígéretekkel szemben kisebb mértékben emelte meg a választójogosultak számát. Wekerle végig kitartott a német szövetség fenntartása mellett. A háborús összeomlás és a kirobbanó politikai botrányok 1918 októberében elsodorták a kormányát. A már idézett Gratz Gusztáv úgy látta, utolsó miniszterelnöksége alatt Wekerle nem tudta érvényesíteni kiváló képességeit, egyéniségének hiányosságai, gyengeségei annál inkább jelentkeztek. A megegyezések keresése, a harc kerülése ekkor inkább hibaként hatott, mint előnyként. Rendületlen optimizmusával szinte a végsőkig hitt a központi hatalmak győzelmében.
Wekerle a Károlyi-kormány időszakában háttérbe vonult a politikától. Erre kényszerítette egészségi állapotának romlása is, cukorbetegsége egyre súlyosbodott. A Tanácsköztársaság alatt, mint a politikai elit több tagját, túszként letartóztatták. Úgy tűnt, a kialakuló Horthy-rendszerben nem fog szerepet kapni. Ennek ellenére az első nemzetgyűlési választáson a fővárosi VI. választókerület polgárai felkérték, hogy vállalja el a képviselőjelöltséget, a másik korábbi kormányfővel, Friedrich Istvánnal szemben. Wekerle képviselte a konszolidációra való törekvést, a visszatérést az 1918 előtti időkhöz. Ellenfele az ellenforradalmi radikalizmust, legitimizmust és a békekötés elutasítását. Az 1920. január 25‒26-án megtartott választásokon Wekerle közel 3000 szavazattal kapott kevesebbet, mint Friedrich. Ezt követően visszavonult a közélettől. 1921. augusztus 26-án hunyt el Budapesten.
Belvárosi Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának Friedrich István melletti szavazásra buzdító plakátja (MNM Plakátgyűjtemény, ismeretlen alkotó, ltsz: 58.0664)
„Belvárosi polgárok és polgárnők! Képviselőjelöltünk: Dr. Wekerle Sándor 1920. január 11-én vasárnap délelőtt 11 órakor tartja meg programbeszédét a fővárosi Vigadó nagytermében" (MNM Plakátgyűjtemény, ismeretlen alkotó, ltsz: 57.0374)
Wekerle munkáját elismerték kortársai, 1884-ben és 1892-ben Vaskorona-renddel, 1891-ben belső titkos tanácsossággal tüntették ki. 1893-ban megkapta a Vörös Sasrend Nagykeresztjét. A kommunista időszakban Wekerle személyével és a Monarchia történetével kapcsolatban elsődlegesen a negatívumokat emelték ki. Újraértékelése 1990 után indult meg, egyre többen méltatták tevékenységét, gazdasági realitásokon alapuló pénzügypolitikáját. Szülővárosában 1988-ban állítottak emléktáblát neki, a rendszerváltás óta Mór egyik főutcája újra az ő nevét viselheti. 2008-ban pedig a kispesti Wekerle-telepen felállították első köztéri szobrát.
Szerző: Köpfler Balázs történész-segédmuzeológus - Magyar Nemzeti Múzeum, Központi Adattár és Digitális Képarchívum
Felhasznált irodalom:
- Gratz Gusztáv: A dualizmus kora I-II. Magyar Szemle Társaság, Budapest, 1934.
- Görög Staub Károly – Patay Géza: Wekerle Sándor. Helikon, Budapest, 2011.
- Juhász Sándor: Adóreform 1909-ben: jött a progresszív jövedelemadózás. https://ado.hu/ado/adoreform-1909-ben-jott-a-progressziv-jovedelemadozas/ (letöltve: 2021.08.21.)
- Juhász István: A dualizmus korának pénzügyminiszterei értettek a pénzügyekhez is. https://ado.hu/ado/a-dualizmus-koranak-penzugyminiszterei-ertettek-a-penzugyekhez-is/ (letöltve: 2021.08.21.)
- Matlekovits Sándor: Wekerle Sándor. 1848-1921. Közgazdasági Szemle 1921. 461-472.
- Szabó Dániel: Wekerle Sándor – A válságmenedzser. Rubicon. http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/wekerle_sandor_a_valsagmenedzser (letöltve: 2021.08.20.)
- Zsugyel János. Wekerle Sándor életművéről. Polgári Szemle. 2009. 4. szám. http://epa.oszk.hu/00800/00890/00041/EPA00890_Polgari_Szemle_344.html (letöltve: 2021.08.21.)
