Mostanában egyre több tudományos publikáció jelenik meg az őskori örömünnepekről, a számos vendég részvételével zajló és nagy mennyiségű étel-ital fogyasztásával járó lakomákról. Az ilyen közös étkezések nem a létfenntartásról, hanem a családi vagy társadalmi kapcsolatok alakításáról vagy megerősítéséről szóltak. (Kortárs példái az üzleti vacsorák, a bankettek, a születésnapi partik, a társas összejövetelek, amelyeket a munkahelyi kapcsolatok, baráti kötelékek létrehozása és fenntartása érdekében tartanak.) Az ókorban megrendezett lakomákról – mezopotámiai, vagy görög-római – történetírók feljegyzései és elbeszélései, valamint korabeli ábrázolások alapján alkothatunk képet. Az ünnepi étkezéseket mindig nagy mennyiségű hús és alkohol fogyasztása kísérte. Ilyen alkalmakkor nagyobb számú házi- és vadállatot öltek le, amelyekből több fogásból álló, ritkán fogyasztott, fűszerezett, művészien megkomponált ételeket készítettek. Az ennivalót feldíszített asztalokon, nagyméretű és díszes kivitelű edényekben szolgálták fel. Az étkezésekhez különféle alkoholos italokat, sört, bort fogyasztottak, a vendégek szórakoztatásáról pedig zenészek, énekesek, táncosok gondoskodtak. Ezek a lakomák a háztartási, rokoni kapcsolatokon már jóval túlmutattak, sokkal inkább a vendéglátó tekintélyét, befolyását, gazdagságát és a meghívottak elkötelezettségét voltak hivatottak kifejezni.

A legújabb kutatások szerint lakomákat már az őskorban – a Kr.e. VI-V. évezred tájékán – is tarthattak. Erre utaló nyomokra a nagy-britanniai Stonehenge közelében található Durrington Walls (Woodhenge) neolitikus településen bukkantak. E gigantikus méretű, körkörös faszerkezetű építmény területén olyan nagy mennyiségű deponált állatcsont-maradványokat és edénytöredékeket találtak, amelyek rendszeresen megismételt nagy húsfogyasztással járó ünnepek megtartására utalnak.

A Kárpát-medencei korai földművelők lakomáinak világába egy hazai – a Polgár melletti Csőszhalmon – feltárt neolitikus település nyújt némi betekintést. Lakói Kr.e. 5000 és 4600 körül két – egy "külső", horizontális kiterjedésű és egy vertikális, többszörös körárokkal védett tell települést hoztak létre. Utóbbin a  régészek közel 30.000 db állatcsontot találtak, amelyeket a zoológusok fajok szerint azonosítottak. Kutatásaik során a két településen eltérő húsfogyasztási szokást rekonstruáltak. Megállapították, hogy a horizontális településen elsősorban háziasított állatokat, juhot, kecskét, sertést, míg a tellen vad állatokat, szarvast, őstulkot és nagytestű, jelentős értéket képviselő háziállatot, szarvasmarhát fogyasztottak. Megfigyelték továbbá azt is, hogy itt a csontok 224-szer sűrűbben fordultak elő, ami az ásatást vezető kutatók szerint egy nagyobb létszámú közösség húsfogyasztásával magyarázható. Nagyon is elképzelhető, hogy a tell település a környező lakosság számára szervezett ünnepi étkezések helyszíne volt.

A polgári lelőhelyen megrendezett örömünnepekről – a tekintélyes húsfelhasználásán túl – más adatok is vallanak, többek között a nagy számban előkerült szabadtéri tűzhelyek, az összetört finomkerámia töredékek, vagy a nagy tároló kapacitással rendelkező élelemtartó edények. Valószínű, hogy egyes ünnepekkel kapcsolatos cselekményeket ritualizálták is, ilyen lehetett az állatcsontok a házak mellé történő tapasztása, az agancsok, a szarvak, a koponyák trófeaszerű felrakása a házak oromzatára és falára, vagy az épületek tudatos elpusztítása, illetve megújítása.

Közös étkezéseket nemcsak a települések között, hanem családon, a rokonságon belül is tarthattak. Ilyen találkozások alkalmával inkább a rokoni, vérségi kapcsolatok demonstrálására és fenntartására helyezték a hangsúlyt. Az egy háztartáson belül tartott ünnepi étkezések csak kevés személy jelenlétében és szerényebb keretek között zajlottak, és nem is jártak nagy mennyiségű ételfogyasztással. E házi ünnepek világát idézik a díszkerámiának nevezett fazekas termékek, a gondosan készített, finoman égetett és festett, karcolt motívumokkal gazdagon díszített kerámia edények, amelyek legfőképpen étel kínálására, evésre-ivásra voltak használhatóak. Gyakran találunk köztük áttört díszű, kívül-belül színes motívumokkal díszített, csöves talpú tálakat, vékonyfalú, porcelán finomságú, színes, vörös, fekete mázzal bevont csuprokat, csészéket, bögréket, szemet gyönyörködtető, művészi igényeket kielégítő, olykor akár a mai kor ízlésvilágával is találkozó edényeket.

Írta: Oravecz Hargita, Magyar Nemzeti Múzeum, Régészeti Tár, Őskori Gyűjtemény

Ajánlott szakirodalom:

• Kalla, G.– Raczky, P. – V. Szabó, G. Ünnep és lakoma a régészetben és az írásos forrásokban az őskori Európa és Mezopotámia példái alapján. Szerk. Déri Balázs. Agion Könyvek 2. Budapest 2013.