A 2023 decemberében nyíló Magyar Menyasszony kiállításra kiválasztott viseletek előkészítése folyamatosan zajlik a MNM Textilrestaurátor műhelyében.

Az összetett, egymásra épülő munkafolyamatok első fázisa a műtárgy állapotának felmérése s annak eldöntése, hogy milyen beavatkozás szükséges a műtárgy tisztításához, konzerválásához, restaurálásához. A kigondolt javaslatokat, egymás véleményét figyelembe véve, finomítjuk a restaurálási elveknek megfelelően, majd ezek után alakítjuk ki a végső megoldást.

A képen Zsolnay Terézia, a pécsi Zsolnay porcelángyárat alapító Zsolnay Vilmos lányának menyasszonyi ruhája látható. A szoknya a hosszas tárolás, s természetesen a használat során vált szennyezetté. A dús rakásokkal, selyem csipkével, hullámosan húzott felületekkel díszített uszályos szoknya külső-belső felülete szürkés árnyalatú volt. A mostani beavatkozás egyik célja ennek a felületi szennyezettségnek az eltávolítása volt. A sérülékeny textíliát a munkálatok során először múzeumi porszívóval tisztítottuk tüllhálón keresztül, majd mindét oldalon, minden réteget speciális, finom felületű Latex, kozmetikai s gyenge állapotú papírok restaurálásánál használatos szivacsokkal töröltük át.

A Zsolnay Terézia menyasszonyi ruhájának szoknyájához egy báli ruhaderék is készült, így a szoknyát nem csak egyszer, az esküvőjén viselhette, hanem később, bálok alkalmával is. A speciális technikával szőtt szövet hajszálvékony selyem fonalai egyes részeken megerősítést ún. alátámasztást igényeltek. Ehhez a nehezen kivitelezhető technikához tiszta hernyóselyem fátyolszövetet szoktunk használni, amit a felhasználás előtt a műtárgy színéhez igazítva színezünk meg. Az itt látható felvételeken a fátyolszövet feltűzése/ illesztése látható a szövet hátoldalára. A rögzítés után a két réteget selyemfonallal rögzítjük egymáshoz, a restaurálásban használatos, szinte láthatatlan varrástechnikával.

A 20. sz. elején készült menyasszonyi csokor jellemzően viasszal bevont textilvirágokból és színezett viasszal kezelt textillevélkékből készült, melyek egy vasdrót szerkezetre komponáltak. Mirtuszággal és a csokorról aláhulló selyemszalagokkal díszítették.

A menyasszonyi koszorúk és csokrok szimbolikus alkotórésze a mirtuszág, amelyet a korabeli technikával, azaz viasztechnikával készítettek. A mirtuszág gömb- és cseppalakú művirágokból állt, melyet gipszből formáztak és viasszal vontak be. A vasdrót ágakat selyemfonallal tekerték be szorosan. A ceremóniát követően, sok esetben a koszorúk, fátylak és csokrok a családi emlékek közé kerültek, nemegyszer pincébe, padlásra, azaz mostoha körülmények közé. A fény, a hő, a nedvesség vagy a túl nagy szárazság mind-mind felgyorsítja az anyagok öregedését, melynek következtében az anyagok fizikai és kémiai változáson esnek át. A viaszvirágok megolvadnak, a felületükbe beleragad a por és deformálódnak. A gipszes alapot bevonó viaszréteg oxidálódik, törékennyé válik és „lehámlik” az alapról.  A vasdrót korrodálódik, a rozsda elszennyezi és meggyengíti a selyemfonalat. A selyemszalag kiszárad, törékennyé válik, elszakad.

Ahhoz, hogy a csokor esztétikailag megfeleljen a kiállításhoz, gondos restaurátori beavatkozásra van szükség. Portalanítás után a viaszvirágok és -levélkék felületét etilalkohol vizes oldatával áttöröljük, majd formára igazítjuk. A csokrot körülölelő szélesebb selyemszalagokat hártyavékony selyemszövet alátámasztással varrókonzerváljuk. A lelógó keskeny selyemszalagokat enyhe párásítást követően kitűzéssel kisimítjuk, a kis selyemmasnikat formára igazítjuk.

Pataki Anikó, Ördög Edit textilrestaurátorok, MNM