Most, amikor a járvány itt ólálkodik körülöttünk és sokakat tragikus módon elragad, eszembe jut Hamlet shakespeare-i kérdése és Ingmar Bergman filmje.  A Hetedik pecsétből tudjuk, hogy hiába kitűnő játékos a Lovag, a Halállal vívott sakkjátszmában a végső győzelem sosem lehet az övé. A középkori Haláltánc (danse macabre) ábrázolások szereplői közé korra, nemre, társadalmi pozícióra való tekintet nélkül előbb-utóbb mindenkinek be kell állni a sorba. De Bergman egy kis reménysugarat nyújt: a Művészet kicselezheti az elmúlást. Képviselője, a szegény vándorszínész ekhós szekerével elmenekítheti a családját, feleségét és kicsi fiát. A szeretet köteléke, a Madonna oltalma ad hozzá neki erőt, hogy haladékot nyerjenek.

Hamlet a sírásós jelenetben elborzadva tart kezében egy koponyát, miközben felidézi gyermekkora kedves pajtását, az öreg udvari bolondot, Yorickot. Rettenet és emlékezés. A Katolikus Lexikon szerint a „memento mori” (lat. 'emlékezzél a halálra'): a keresztény, főként a szerzetesi lelkiség egyik legfontosabb jelmondata a középkorban. „A halált, mint az örök életbe való átmenetelt állítja az ember elé: a jelen történéseinek (megpróbáltatásainak és örömeinek) súlyát és értékét ez teszi reálissá (vö. Róm 8,1 - Róm 8.18)”. A középkori szakrális művészetben a koponya megjelenítése a Keresztrefeszítés ábrázolásához kötődik. Origenész (184 körül – 254), ókori egyháztudós tanítása nyomán Krisztus keresztfája a Golgotán (Koponyahegy) Ádám sírján emelkedik. Jézus megváltó áldozata a feltámadás reményét ígéri. A koponya és a kereszt összekapcsolása arra utal, hogy Krisztus második Ádámként magára veszi az első bűnét, de legyőzi a bűnt és a halált. (vö. 1Kor 15,56sk)

A késő középkorban, részben az 1350 körüli pusztító pestisjárvány hatására is, széles körben elterjednek a földi hívságok múlandóságát, hiábavalóságát hirdető, úgynevezett Vanitas-ábrázolások.  A 15-16. században a koponya az elmúlás önálló szimbólumává válik. Kezdetben portrék hátoldalára festették. Az itáliai quatrocento végén jelenik meg egy új képtípus, a halálfejre támaszkodó – néha szárnyas - puttó alakjával. Korai, nagy hatású példája a L’Hora Passa feliratú fametszet.

L’HORA PASSA, itáliai fametszet, XV. század vége, Párizs, Bibliotheque National (Janson nyomán)

Az idő könyörtelen múlását a homokóra jelzi. A motívum számos variációban rendkívül népszerű lett az északi, különösen a német reneszánsz alkotásokon. A koponyán alvó gyermek figurája először Barthel Beham metszetén tűnik fel az 1520-as években. Születés és halál, kezdet és vég antitézise.  A kísérő felirat gyakran utal az I. századi római költő, Marcus Manilius soraira: „Nascentes morimur, finisque ab origine pendet.” (Halandónak születünk és a vég már kezdettől ott lebeg a fejünk felett.) A Magyar Nemzeti Múzeum eddig publikálatlan kőszobra is ennek a gondolatnak a megfogalmazása.

Koponyán alvó gyermek, kőszobor, ismeretlen mester, 17. sz. eleje (?)
(Magyar Nemzeti Múzeum, Ltsz. 1961.214., h: 44cm, m: 27 cm, fotó: Rosta József)

Pontos funkcióját, eredetét nem ismerjük. A göndör, hosszúkás hajfürtű arcocska kissé eltúlzottan magas homloka talán arra utal, hogy a szobor egykor szemmagasság felett helyezkedett el. Nem teljesen körplasztika, a hátrész elnagyoltan van kialakítva. A 16-17. századi síremlékek körében találkozhatunk szobrászati ikonográfiai párhuzamaival, amelyeken a halál és az elalvás, az álom rokonításának ókori eredetű felfogása tükröződik.

A Vanitas-téma a 17. századtól a csendéletek szimbolikájában is helyet kapott, különösen a holland festészetben. A koponya a barokk lelkiség mélyen vallásos világában meditációs tárgyként ösztönözte az elmélyült áhítatot és az elmúláson való elmélkedést. A Nemzeti Múzeum Kerámiagyűjteményének darabja az a kis méretű, vörös mázas keménycserép alkotás, amelyen a pécsi Zsolnay Gyár plasztikus körpecsétje látható. A koponya egy imakönyvön nyugszik, mellette egy rózsafüzér, amelynek a keresztje a lapok előtt függ. Az ML jelzet szerint Zsolnay Vilmos (1828 – 1900) unokája, a festő és kerámikus Matyassovszky László (1885 – 1935) terve nyomán készült.

Imakönyv koponyával – levélnehezék, keménycserép, Zsolnay, 1900-as évek eleje (Magyar Nemzeti Múzeum, Ltsz: 1973. 24., fotó: Rosta József)

 A tárgy egykor a jeles történész, Thallóczy Lajos, született Strommer Lajos (1857-1916) asztalán állott. Thallóczy 1883-tól az MTA levelező, majd 1895-től rendes tagja, 1913-tól haláláig a Magyar Történelmi Társulat elnöke volt. Rövid ideig a Nemzeti Múzeum munkatársaként is dolgozott. 1906-ban Thaly Kálmán mellett jelentős szerepet játszott Rákóczi hamvainak hazahozatalában.

A pipások körében különösen az orvosok kedvelték a koponya alakú pipafejeket, szinte szimbolikus és valós védő szerepet is tulajdonítva nekik.  A dohányfüstöt ugyanis fertőtlenítő hatásúnak, hasznosnak tartották a fertőzések, a rovarok elleni védekezésnél. 

Tajtékpipa ezüst kupakkal, német, XIX. század első fele (?)
(Magyar Nemzeti Múzeum, Ltsz. 1974.38. M: 6,5 cm, H: 11 cm, fotó: Dabasi András)

A latin-amerikai, mexikói kultúrában a koponya ábrázolása az európai szemnek szokatlan módon nem ijesztő, félelmet keltő. Színes, változatos motívumok dekorálják. Az ősök, szeretett halottak emlékezetét, tiszteletét hivatottak szolgálni. A koponya spanyolul „calavera”, amely egy koponya alakú színes cukros édesség neve is. A Wesselényi utcai Tortuga-Pohánka kézműves pékségben meglepődve fedeztem fel a polcokon a tarka koponya alakú papírdobozokat.

Színes papírdoboz koponyák, Mexikó, 21. század (fotó: a szerző felvétele)

Először furcsálltam a narancsvirággal ízesített finom sütemény elnevezését is. „Pan de muerto”.

Pan de Muerto - sütemény, Budapest, Tortuga-Pohánka pékség, 21. század (fotó: a szerző felvétele)

A holtak kenyere. Később a kedves mexikói pékhölgytől megtudtam, hogy ez a november eleji, Halottak napján rendezett megemlékezések tradicionális édessége. A mexikói ünnepben keverednek az ősi, prekolumbián hit és a keresztény vallás elemei. A hagyomány szerint a halottak az ünnep alkalmából visszatérnek a túlvilágról, hogy szeretteikkel lehessenek. A sír mellett vagy az otthon felállított emlékhelyen, házi oltárnál - ahová az elhunyt kedvenc ételét, fotóját és calaverát helyeznek – közösen fogyasztják el mindezeket a családtagok. Az édes kenyérfélének jelképes részei a négy oldalon kiemelkedő pálcikaszerű tésztahurkák, amelyek a csontokra és/vagy a könnyekre utalnak. A tetejére gyakran koponyát karcolnak. Más vélemény szerint a kenyér alakja a koponyát, a rajta lévő cseppformák a halottért ontott könnyeket szimbolizálják. Édes íze a narancsvirág miatt a szép emlékeket idézi.

Írta: Ridovics Anna, Magyar Nemzeti Múzeum - Történeti Tár

IRODALOM:

• Janson, Horst W.: The Putto with the Death's Head. The Art Bulletin, Vol. 19, No. 3 (Sep., 1937), pp. 423-449
• Katolikus Lexikon lexikon.katolikus.hu
• Kurzej, Mihal: Łabno, Jeannie: Commemorating the Polish Renaissance Child: Funeral Monuments and their European Context. (review) Folia Historiae Artium, Seria Nowa, t. 13: 2015 / PL ISSN 0071-6723
• Łabno, Jeannie: Commemorating the Polish Renaissance Child: Funeral Monuments and their European Context. Farnham and Burlington, VT: Ashgate, 2011.
• Seibert, Jutta: A keresztény művészet lexikona. Corvina, Budapest, 1986.
• Ridovics Anna: Történelem pipafüstben. History in Pipe Smoke. Budapest, Opitz Kiadó-Magyar Nemzeti Múzeum, 2019.