Uránüvegek a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményében

A 19. században különösen kedvelték az anyagában színezett üvegeket. A biedermeier enteriőrök látványos díszei voltak a tarka, változatos emlékpoharak, palackos fürdőkúra ivókészletek. Közöttük sejtelmesen ragyogtak a csillogó zöldes-sárgás uránüvegek. A múzeumi gyűjteményekben ma az UV lámpa fénye segít meghatározni ezeket a tárgyakat.

1-2. kép: Harang alakú díszpohár virágos aranyozott díszítéssel, MNM ltsz. 1969.203., cseh, 1830-1860 k

Az uránt az 1780-as években egy német gyógyszerész vegyész, Martin Heinrich Klaproth (1743–1817) határozta meg. Az új anyagot a 8 évvel korábban felfedezett Uránusz bolygó nyomán nevezte el.  Az uránszurokérc vagy más néven uraninit (aminek az urántartalma UO₂²⁺: UO₃³⁺ = 1:2) kívül fényes acélszürkés, feketés, belül barnásvöröses ásvány, egyik legrégibb lelőhelye a csehországi Joachimsthal.  Klaproth ebből az ércből nyerte ki a sárga nátrium uranátot, azaz uránsót, amiből az új elemnek tartott fekete port előállította. Pontosabban ő valójában az uranoxidot nyerte ki, nem a tiszta uránt. A fémuránt 1841-ben egy francia kémikus Eugene Melchior Peligot (1811-1890) különítette el először.

Az urán oxid kiváló üvegszínező hatásáról már egy 1817-es angliai munka is említést tesz, mely szerint – az adagolás arányától függően ‒ barna, almazöld vagy smaragd zöld árnyalat érhető el vele. Széleskörű népszerűségét a cseh-német üvegművesség képviselői alapozták meg. Franz Anton Riedel (1786-1844) elsők között kezdte meg az uránüvegek gyártását az 1830-as években Antonínovban, a történeti Csehország területén. Unokaöccse, egyben veje, Josef Riedel (1816-1894) segítségével két élénk, ragyogó színű üvegtípust fejlesztettek ki, amelyek Franz Anna lányának tiszteletére az Annagelb (annasárga) és Annagrün (annazöld) nevet kapták. Ekkor már Angliában és Franciaországban is készítettek hasonló, látványos kanárisárga tárgyakat (canary glass, canari verre.) Felfigyeltek az urános üveg zöldes sárga kettős színváltó, dikrotikus tulajdonságára, amit másik francia elnevezése is őriz: cristal dichroid. A jeles angol üvegkészítő, Apsley Pellat (1763-1826) ezért kaméleonüvegként írt róla. Azt is megjegyezte, hogy a lemenő nap sugaránál e tárgyak körvonalai titokzatosan felderengenek, de a gyertyafénynél ez a jelenség nem figyelhető meg.

3-4. kép: Csiszolt  talpas kehely, MNM ltsz. 1981.102., cseh, 19. sz. közepe, 2. fele

5-6. kép: Csiszolt fedeles fülespohár, MNM ltsz. 1981.108., cseh, 1840-1860 k.

Az uránt többnyire sárga uránsó (nátrium uranát Na₂U₂O₇.6H₂O) formában alkalmazták pigmentként, mely könnyen feloldódott a szilikát üveges mátrixban az üvegolvadék melegítése folyamán. A zöld szín eléréhez rézszulfátot adagoltak hozzá. Az urántartalom 0,1 és 1,5 % között mozgott. A sejtelmes fluoreszkálását az üvegekben lévő uranil uránoxid (UO₂²⁺) tartalma okozza, ami az ultraibolya sugarakra reagál. Ezért van az, hogy e tárgyak vizsgálatához, meghatározásához az UV lámpák remek segítséget nyújtanak. Az urán oxidot az 1860-as évektől kerámiamázak színezésére is használták.

Az urán radioaktivitását Antoine Henri Becquerell (1852-1908) fedezte fel Párizsban, 1896-ban. Az 1890-es években kezdődtek el a viták az urán egészségügyi felhasználásának veszélyességéről és ekkor már ipari alkalmazását is szigorúan szabályozták, de az üveg és kerámia munkák gyártásánál továbbra is igen kedvelt volt. Változatos tárgytípusok születtek az uránüveg különleges anyagából: bizsuk, gyöngyök, nyakláncok, gombok, parfümös üvegek, asztali készletek, poharak, palackok, tálak, gyertyatartók, lámpák és még sorolhatnánk.

A biedermeier korszak idején (1820-1860) a csiszolt, vésett, gazdagon megmunkált vastag falú cseh kristálypoharak ‒ néha festéssel, aranyozással is díszítve ‒ nagy sikert arattak.  Különösen a fürdőhelyeken vásárolták ezeket szívesen az odalátogatók. Ilyen emlékpoharakból a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteménye is őriz néhány szép példányt. Ezek között történeti értéke miatt különösen becses számunkra az a lapos formájú, bordázott ivókúra pohár, amelyre tulajdonosa nevét vésték: Emilie.

7-8. kép: Damjanich Jánosné ivókúra pohara, MNM ltsz. 1963.132., cseh, 19. sz. közepe, 2. fele

Mácsai Csernovics Emília (Arad, 1819-Budapest, 1909) az 1848-49-es szabadságharc hős tábornokának, az Aradon vértanúságot szenvedett Damjanich Jánosnak volt a felesége. 1847-ben kötöttek házasságot, mindössze két közös év adatott számukra. Az özvegyen maradt fiatalasszony többé nem ment férjhez. Tevékeny életet élt, jótékonysági akciókat szervezett az özvegyek, árvák megsegítésére.  1861-ben megalapította a Magyar Gazdaasszonyok Egyesületét. Damjanich Jánosné kezdeményezésére temették közös sírba újra az 1849-es kivégzések kilenc mártírját 1867-ben a Kerepesi úti temetőben, majd emlékoszlopot állítottak a tiszteletükre 1870-ben.

A 19. század végére, az 1880-as évektől az urántartalmú pigment Európa szerte, sőt világszerte elterjedt. Egyaránt használták a századforduló idején a francia Art Nouveau művészei, Emil Gallé, a Daum fivérek, René Lalique, és az amerikai Tiffany.   Nemcsak művészi dísztárgyak, szuvenírek, ékszerek készültek uránüvegből, hanem reprezentatív   asztali pohárkészletek darabjai is. Tulajdonosaik természetesen nem voltak tisztában ezek esetleges ártalmasságával.

A gyűjteményben található vékony falú, talpas borospoharak fúvott technikával készültek. A kerekded kuppa és a baluszteres szár üveganyaga különböző.

9-10. kép: Talpas borospoharak, MNM ltsz. 1961.2059.1-2., 19. sz. vége, 20. sz. eleje

Az osztrák szecessziós üvegművészet  eleganciája, formavilága jellemzi a színekkel játszó likőrös poharakat. A talpas, körkörösen tagolt száron ülő harang alakú kelyhek zöld, illetve lilás árnyalatúak. Az UV megvilágításnál készült felvételen jól látható, hogy csak a zöld üveg fluoreszkál. A likőrös készlet Vázsonyi Vilmos (született Weiszfeld Vilmos) (1868 – 1926) ügyvéd, újságíró, politikus hagyatékával került a Magyar Nemzeti Múzeumba. Vázsonyi a Polgári Demokrata Párt egyik alapítója volt 1900-ban, több alkalommal választották a budapesti Terézváros országgyűlési képviselőjévé, 1917-ben és 1918-ban Magyarország igazságügyi minisztere volt.

11-12. kép: Likőrös poharak, MNM ltsz. 1978.8.1-6., osztrák?,  1890-1910 k

Az Art Deco korszakában, az 1920-as-30-as években is kedvelték ezt az üvegtípust, a csiszolt dekorációt részesítették ismét előnyben.  A szériában gyártható, olcsóbb préselt üvegből is készült urános változat, főképp Amerikában, már az 1880-as évektől. Az uránt végül az 1940-es években, haditechnikai felhasználása miatt vonták ki a szabadpiaci forgalomból, ekkor megszűnt az uránüveg gyártása. Az urán dúsítása során megmaradó melléktermék az ún. szegényített urán, aminek a radioaktivitása mintegy 40%k-kal kevesebb. Ezt 1959-től még ismét be lehetett szerezni egy ideig és a Homer Laughlin China Company 1972-ig gyártott is uránüveget. Napjainkban az uránnak főképp stratégiai jelentősége van, mint a nukleáris energia fűtőanyaga.

A szakirodalom szerint a múzeumi uránüvegek sugárzása igen alacsony. Egymás mellett elhelyezve hatásuk összeadódhat, ezért érdemes a megfelelő tárolásra odafigyelni.  Így semmiképpen nem jelenthet veszélyt a környezetére nézve. Ez egy Geiger-Müller számlálóval is ellenőrizhető. Viszont az e tárgyak restaurálása során keletkező esetleges por belélegzése, vagy az üvegek mindennapi használata (savas italok, ételek fogyasztása asztali edényből vagy huzamos viselésük ékszerként) már káros hatású lehet. Manapság az uránüvegek a régiségkereskedések és aukciók keresett darabjai, amelyek a magángyűjtők figyelmét is felkeltik.

Írta: Ridovics Anna - Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Tár 

Irodalom: 

• Lole, F.: Notes: uranium glass in 1817. Journal of Glass Studies 37 (1995) 139-140.
• Breeni, P.: Uranium Glass and its Scientific Uses. Bulletin of the Scientific Instrument Society 92 (2007) 34-39.
• Strahan, D.: Uranium in glass, glazes and enamels: history, identification and handling. Studies in Conservation 46 (2001) 181-195.
• Lopes, F. et al.: Uranium Glass in Museum Collections. Journal of Cultural Heritage 9, 64-68.​