Kralovánszky Alán 1955-ben felkereste a Hajdú-Bihar megyei Ártánd közelében működő kavics- és homokbányát. A Magyar Nemzeti Múzeum későbbi főigazgatója nem véletlenül látogatott ki decemberben Magyarország egyik legtávolabbi szegletébe, ahol a magyar-román határon – annak meghúzásakor – épp a bánya területe miatt lett egy kis kitüremkedés kelet felé. A debreceni Déri Múzeum munkatársaként jól tudta, hogy Felbermann Lajos és Liebermann Jenő bányájában már a ’30-as évektől rendszeresen kerülnek elő különböző korú leletek a kitermelés közben. Tudta azt is, hogy a lelőhelyen 1953 júliusában Csalog József feltárt néhány kora vaskori (Kr. e. 8-6. századi) sírt, bár ezek a leletek közel sem voltak annyira figyelemreméltóak, mint a másfél évtizeddel korábban találtak.

Az 1955. évi látogatásának célja annak kiderítése volt, hogy a munkások találtak-e újabb leleteket a bánya területén. Egy ilyen felvezetés után nem lehet túlságosan meglepő azt olvasni, hogy az ifjú régész kérdésére a munkások igennel feleltek. 1953-ban, nem sokkal Csalog József nem sokat ígérő ásatását követően újabb tárgyakat találtak, amiket a közeli Nagyzomlin iskolájába vittek. Kralovánszky Alán jelentésének hivatalos stílusa aligha adhatja át az érzést, ami akkor járja át a régészt, amikor egy határszéli iskolába érve a magyarországi szkítakor talán legfontosabb sírleletének tárgyaival találja szembe magát, köztük egy olyan bronzedénnyel, amit megközelítőleg 2600 éve, egy spártai műhelyben készítettek el a lakón mesterek. A mára európai hírű ártándi edényt (görög nevén hydriát) egy bizonyos Kincses I. találta, akit Kralovánszkynak volt alkalma kikérdezni az iskolában tett látogatója után. Beszélgetésük során kiderült, hogy ez volt az első tárgy, amire rábukkantak.

Az ártándi hydria története itt azonban nem ér véget. Budapestre szállítását és restaurálását követően Szilágyi János György, az antikvitás világszerte elismert kutatója vette szemügyre az edényt. Ő határozta meg, hogy a hydria spártai mesterek keze munkája, és a görög-perzsa háborúkat megelőző század elején készülhetett (Kr. e. 600-570).

1. kép: Az ártándi hydria

Számtalan további kérdés merül fel az edénnyel kapcsolatban, megválaszolásuk viszont már korántsem egyszerű. Adódik például a kérdés, hogy miként került a hydria a Kárpát-medencébe. Minden kétséget kizáró, biztos válasz továbbra sincs, de a korszak kutatói több lehetséges útvonalat is felrajzoltak.

Miként a Fekete-tenger északi partvidékén élő szkíták uralkodói is szívesen láttatták páratlan gazdagságukat a görög gyarmatvárosokból származó luxusárukkal, nem kizárt, hogy a szkítákkal szoros kapcsolatban álló alföldi lakosság előkelői is hasonló módon jártak el. Ennek nyomán felmerülhetne a lehetőség, hogy az ártándi hydria is keletről, a görög kolóniák és a szkíták közvetítésével érkezett az Alföldre. Ez viszont nem valószínű. Mint ahogy Szilágyi János György felhívta rá a figyelmet, Spárta termékeit ebben az időszakban elsősorban Hellasztól nyugatra és délre szállították a kereskedők, a Fekete-tenger északi partvidékékére kevésbé. Ő tehát az adriai görög kereskedelem közvetítő szerepét sejti. Régóta ismertek Olaszország északi területeitől az Alföldig érő, aktív kereskedelmi utak is, amiken az ókori források szerint az Alföldön tenyésztett lovakat hajtották a mai Szlovénián keresztül Észak-Itáliába. El lehet játszani tehát a gondolattal, hogy az ártándi hydria is ezen az úton jutott arra a helyre, ahol közel 2500 évvel később megtalálták.

2. kép: Az ártándi hydria füléről készült rajz

Az utóbbi években azonban egyre több kutató figyelme terelődött a kérdés kapcsán a Balkánt észak-déli irányban átszelő folyóvölgyekre. Hogy ezek mentén is eljuthattak északra a pompás görög bronzedények, bizonyítják a Szerbia területén előkerült „fejedelmi” sírleletek. A Novi Pazar és Atenica lelőhelyein feltárt kincsek között ráadásul épp hydria típusú, az ártándi edénnyel szoros rokonságban álló edényekre is bukkantak.

Rejtély, hogy melyik elmélet írja le a valóságot. De bármelyik útvonalon is indulunk Ártándtól Spártáig, és vissza, ismeretlen uralkodók, előkelők és harcosok sírjaira, mesés kincsekre bukkanunk és izgalmasabbnál izgalmasabb történetekkel találkozunk.

Írta: Soós Bence, Magyar Nemzeti Múzeum, Régészeti Tár, Őskori Gyűjtemény (Vaskor)

Források

• Párducz, M., Graves from the Scythian Age at Ártánd. Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae 17, 1965, 137–231.
• Pare, C. F. E., La dimension européenne du commerce grec à la fin de la période archaïque et pendant le début de la période Classique. In: Brun, P. – Chaume, B. (szerk.): Vix et les éphèmères principautés Celtiques. Les VIe et Ve siècles avant J.-C. en Europe centre-occidentale. Actes du colloque de Châtillonsur-Seine (27-29 octobre 1993). Paris 1997, 261–286.
• Szilágyi, J. Gy., Magyarország szkíta korának néhány kérdése. Antik Tanulmányok 13, 1966, 102–107.
• Хохоровски, Я., На далеких окраинах античного мира: гиперборейцы Центральной Европы [At the Far Fringes of the Antique World — the Hyperboreans of Central Europe]. Археологія і давня історія України, 31/4, 2019, 197–254.
• Васић, Р., Белешке о гласинцу - хронологија кнежевских гробова [Notes on Glasinac – The Chronology of Princely Graves]. Старинар 59, 2009, 109–117.