Egy újabb kutatási nap a Somlón. „Gyerünk, vágjunk bele ismét!”- gondoltam magamban főleg, hogy a múlt heti kutatásról erős hiányérzettel jöttem le a hegyről. Mintha valamit ott hagytam volna. Még aznap este nézegettem a GPS nyomvonalat, hogy melyek azok a területek, amik esetleg kimaradtak. Így alakult, hogy másnap az előre eltervezett helyen kezdtem a kutatást, és milyen jól tettem!

Király Krisztián, régészeti önkéntes

Közel másfél óra fémkeresőzés után egy rövid, de annál erősebb dupla koppanó hangot adott a műszerem. Elkezdtem ásni, persze elsőre egy vasszeg jött ki a gödörből. Megnéztem a kis kézi keresővel (pinpointer) és nem is jelzett mást. Majd a nagy géppel újra megnézve ismét hallható volt a már tisztább jel. Több irányból is próbálva biztos voltam, hogy valami még van ott mélyebben is! A nagy ásót már nem mertem használni, nehogy valamit tönkretegyek, így nagyon óvatosan ásókéssel, de többnyire kézzel kezdtem el kiszedni a földet a gödörből. Közben folyamatosan pointerrel kerestem, és figyeltem a jel forrását, mert nem sokkal ez után már a kis kereső is jelzett.

Ez nem az a megszokott csipogás volt, amit a hegy szokott okozni a vulkanikus kőzet és a talaj miatt, valami egészen más! Ekkor már csak finoman, ujjal kapargatva a földet, előbukkant egy felfele ívelő bronznak tűnő tárgy. Te jó ég! Ez egy karperec! Ekkor már nem érdekelt, hogy 35 fokban, a tűző napon patakokban folyik rólam a víz. A karperec mellett finoman ujjal sepregetve a földet, előbukkant még egy. Azt az euforikus érzést, amit akkor éreztem még csak körülírni sem tudom. A protokoll szerint, amennyiben két bronz tárgy kerül elő egy gödörben, szólni kell a kutatást vezető és felügyelő régésznek. Így is tettem. Hívtam Péterváry Tamást, hogy van itt valami amit látnia kellene. „Igen, ez valóban egy depó!” - mondta. A boldogságom leírhatatlan volt!

Mint megtalálót, engem is meghívtak a feltárásra a Nemzeti Múzeum régészei. Nagy élmény volt látni, hogy milyen aprólékos munkával, gyakorlatilag porszemről porszemre távolítják el a bronz tárgyak körül a földet, és minden lépést pontosan dokumentálnak. Az igazi meglepetés viszont az volt, mikor minden tárgyat kiemelve a depóból még mindig jelzett a fémkeresőm. Ekkor Dr. Tarbay János Gábor egy kis mennyiségű föld eltávolítása után mondta, hogy van itt még valami. A feltárást folytatva került kiemelésre egy kerámia edény, igaz, ekkor még nem tudtuk, hogy mi lehet benne.

Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy ott lehettem mikor kinyitják, ezt a gyakorlatilag 3000 éves időkapszulát, és Szabó Krisztina előhúz belőle egy arany fóliával bevont nyakéket. Ez volt a fő darab a több ezer másik tárgy mellett, amit Soós Bence egységenkét dokumentált.

Köszönet illeti a régészeket, akik meglátták a lehetőséget a helyben és a közösségi régészet erejében. Tiszteletem az összes önkéntes társamé, akiket megismerhettem a program keretein belül, és akik szívből szolgálják ezt a közös ügyet. A több mint másfél éve tartó kutatás eredményeit egy igazán kiváló csapat és csapatmunka hozta össze!

Tisztelettel: Király Krisztián, régészeti önkéntes