Vágyálom vagy génekbe kódolt örökség?

Az őskori régészeti leletek egyik, talán a nagyközönség számára is legismertebb csoportját a női szobrok alkotják. E bejegyzés témáját azok a női alakot ábrázoló szobrok adják, melyeken a másodlagos női nemi jelleg, így a fenék is rendkívül hangsúlyosan jelenik meg. A mellek és a gömbölyű fenék formáját a bőr alatt felhalmozódott, összefüggő zsírszövet okozza. A jelenség látványos formája a steatopygia, azaz zsírfarúság. Ennek a zsírszövetnek a jelenléte jelzi a férfiak felé, hogy tulajdonosa egészséges és jól táplált, s ennek az őskorban még nagyobb jelentősége lehetett, mint napjainkban. Arra pedig, hogy a zsírszövet a nőknél miért nem inkább a hason halmozódik fel (mint a férfiaknál), az lehet a válasz, hogy a régi időkben a férfiak az ilyen nőket talán terhesnek vélték, és nem közeledtek volna hozzájuk.

Az őskori képi ábrázolásokon a fenék eltúlzott méretű érzékeltetését gyakran a zsírfarúság (steatopygia) szemléltetéseként értelmezik. Ilyeneket, akár szobor, akár ember alakú edény, vagy edényre tapasztott díszítések formájában, számos őskori kultúrából ismerünk, amiből arra következtethetünk, hogy az ábrázolásban rejlő gondolat fontos lehetett az őskori ember számára.

1. kép: Nőt formázó edény, az ún. gorzsai Vénusz (tornyaimuzeum.hu/gyujtemeny/regeszet/gorzsai-venusz_82.html)

2. kép: Női alakot formázó szobor, Endrőd (Raczky 2015, 29 után)

3. kép: Női alakot formázó szobor, Sormás-Török-földek (P. Barna 2017 után)

A kerekded hátsó ma is trendi, a popókirálynők az internet sztárjai, akik milliós nagyságrendben képesek követőket vonzani maguk köré – bár ezek a többnyire plasztikai sebészek által (vagy a legjobb esetben is speciális étrenddel és edzéssel) életre hívott idomok orvosilag nem tekinthetők a steatopygia eseteinek. A modern orvosi szabványok szerint a zsírfarúságot csak körülbelül 90 fokos szög esetén diagnosztizálják, de ez még az őskőkori szobrok esetén is ritka!

Nézzük is meg egy kicsit közelebbről ezt a genetikai jelenséget! A steatopygia az az állapot, amikor jelentős mennyiségű zsírszövet halmozódik fel, legfőképp a fenéken. A kifejezés a görög ’zsír’ jelentésű „steato” és a ’fenék’ jelentésű „pygia” szavakból származik. A jelenség nem korlátozódik kizárólag a farizmokra, a combok külső és elülső részére is kiterjedhet, a térd felé elvékonyodva, ezáltal gömbölyded alakot eredményez. Nők körében gyakori, de kisebb mértékben férfiaknál is előfordul. A steatopygiát meghatározó génszakasz napjainkban szubszaharai afrikai származású nőknél található meg, elsősorban (de nem kizárólag) a dél-afrikai khoisanok és a közép-afrikai pigmeusok körében. Biológiai szempontból a steatopygia alkalmazkodási előnye talán az lehetett, hogy a felhalmozott zsírszövet ételt és vizet tárolt éhínség idejére (lásd  a teve és a púp esetét 😊).

4. kép: Zsírfarú afrikai nő

5. kép: Zsírfarú afrikai nő

A legkorábbi témába vágó régészeti leletek az őskőkor utolsó szakaszából maradtak fent: ezek az ún. paleolit Vénusz figurák, amelyeket kőből, csontból, agyarból vagy agyagból készítettek – elég csak például  a mindenki által ismert Willendorf-i Vénuszra gondolnunk. A legtöbbjük 23 000–25 000 éves, de ma már ismertek jóval idősebb darabok is. Magyarország területéről, sajnos, nem maradtak fenn szobrok ebből a korai időszakból.

6. kép: Három „Vénusz” az európai jégkorból. Mindegyiken megfigyelhetők a steatopygia jeleként értelmezett jegyek. Balról jobbra: 1, Dolni Vestonice (Csehország), égetett agyag; 2, Willendorf (Ausztria), mészkő; 3, Lespugue (Franciaország), mamutcsont

Az őskőkori Vénuszok értelmezése, jelentőségük meghatározása kihívások elé állítja a régészeket. Lássunk néhányat az eddig megfogalmazott felvetések közül! A szobrocskák lehetnek valódi nők realista vagy a női szépség idealizált ábrázolásai, lehetett vallási jelentőségük, azaz papnőket(?) ábrázolhatnak, esetleg a szakrális tisztelettel övezett ősöket. A „Vénusz” elnevezés korai értelmezésükből adódik, s Venus római istennőn keresztül a szerelem, a szépség és a termékenység fogalomköreire utal. A szexuálisan vonzó női ideál egyben a termékenységet is szimbolizálja. Mások anyaistennőket látnak e tárgyakban, vagy mágikus erőt tulajdonítanak a szobroknak: a várandós nő ábrázolása a termékenység elősegítését volt hivatott szolgálni. A gond az, hogy az említett értelmezések mindegyike ellen legalább annyi érvet lehet felsorakoztatni, mint mellettük.

7. kép: Az őskőkori és a modern női test arányai

A szobrok készítésének idején Európában a jégkor keserves, rendkívül zord környezeti feltételei uralkodtak, amikor is az elhízás, ill. a többszöri szülés utáni magasabb életkor ugyancsak ritka lehetett. A feltehetőleg az ismételt gyermekáldás következtében elnehezült nők ábrázolásai nem lehetnek Vénuszok a szó hagyományos értelmében, sokkal inkább a túlélés és a hosszú élet reményének szimbólumai egy jól táplált és sikeresen szaporodó közösségen belül.

Egy kutatás során az őskőkor utolsó szakaszából származó szobrokat abból a szempontból vizsgáltak, hogy milyen mértékű elhízást ábrázolnak és az mely testrészekre terjed ki. A Steatopygia a vizsgált 97 női idol közül csupán 7 esetben volt megfigyelhető. Ezek nem különösebben túlsúlyos, ugyanakkor vékony derekú és lábú asszonyokat formáztak. A várandósság előrehaladott állapotát ugyancsak csupán 7 szobor jelenítette meg. Ez az alacsony szám megkérdőjelezi a Vénusz-szobrokra vonatkozó általános nézetet, nevezetesen azt, hogy mindannyian a női termékenységet képviselnék. Legalábbis akkor, ha elfogadnánk azt az alapfeltevést, hogy a szobrok valódi nőket ábrázolnak – ez azonban megint csak megkérdőjelezhető.

Egy további érdekes – de sokak által vitatott – elmélet szerint a női testnek a szobrokon megfigyelhető mértékű eltorzulása egy sajátos – az ún. rombusz – perspektíva: a várandós nők saját magukat felülről szemlélő látásmódjának következménye. Eszerint a szobrok valaha élt, hús-vér, valódi nők önábrázolásai lennének. (A legtöbb kutató ezzel szemben úgy véli, hogy a szobrok férfiak alkotásai. Sőt, a korai kutatások egyenesen a férfiak erotikus eszközeiként – fétisekként – azonosították a Vénuszokat…).

8. kép: A paleoilt Vénuszok értelmezéséhez egy érdekes felvetés az ún. rombusz perspektíva (McDermott 1996 után)

A Willendorfi Vénuszt alapul véve egy fotós rombusz perspektívából készített fényképeket a várandósság késői szakaszában lévő nőkről, s mint láthatjuk, ezek a képek meglepő módon hasonlítanak az őskőkori ábrázolásokra.

9. kép: Egy várandós nő testének (felső sor) és a Vénusz figurák (alsó sor) rombusz perspektíváinak összevetése (McDermott 1996 után) 

Az őskőkorral szemben Magyarországon is nagyobb számban ismerjük telt idomú hölgyek ábrázolásait a kőkor fiatalabb szakaszából, az újkőkorból (idegen szóval: a neolitikum időszakából), a Kr. e. 6. évezred kezdetétől. Ilyenek például a mérsékelt égövi Európa legkorábbi neolitikumának jellegzetes, hosszúkás felsőtestű, steatopyg jellegű agyag plasztikái. Ezek egyike, egy Méhtelekről származó darab a Magyar Nemzeti Múzeum állandó kiállításában is szerepel. Ezen ábrázolások mögött a korai újkőkor kognitív és mentális jellegzetességei ismerhetők fel.

10. kép: A méhteleki idol (Raczky 2015 után)

A szobrok szinte mindig töredékes állapotban kerülnek elő, ami valamilyen módon a használatukkal állhat kapcsolatban. A típusok ennek ellenére jól rekonstruálhatók a töredékekből, amint azt a késő újkőkori lengyeli kultúraként elnevezett régészeti emlékkör Sormáson feltárt leletein is láthatjuk (11. kép).

11. kép: Ember alakú szobor töredékekből rekonstruált alapformája (P. Barna 2017)

E leletcsoport értelmezésekor kicsit talán könnyebb helyzetben vagyunk, mint a korábban említett tárgyaknál, ezeken ugyanis aprólékosan részletezve ábrázolták a frizura és a viselet elemeit, amelyek segítségével meglehetősen pontos képet alkothatunk viselőikről (11–12. kép).

12. kép: Női figura töredéke a viseleti elemek ábrázolásával. Sormás-Török-földek (P. Barna 2017, 4. kép után)

A legtöbb álló női alakot mintázó szobron ekkor is hangsúlyozott az altest (13. kép), de nem mindig túlzó mértékben.

13. kép: Női figura töredékei a viseleti elemek ábrázolásával és a készítési technika jól látható nyomaival. Sormás-Török-földek (P. Barna 2017, 17. kép után).

Azt, hogy nem hús-vér nők portrészerű képmásairól van szó, már csak abból is tudhatjuk, hogy a szájat sohasem jelölték, nem is beszélve az aránytalanul rövid karcsonkokról. Nagy gondot fordítottak ugyanakkor a feltehetőleg göndör tincsekből vagy „afrofonatokból” álló frizura és a többsoros, tagolt övvel kiegészített ing (vagy tunika) és szoknya (esetleg kötény vagy ágyékkötő) ábrázolására. Egyes részletekből a testfestés és/vagy tetoválás szokására, az ékszerviselés módjára következtethetünk. Témánk szempontjából egy részletet érdemes közelebbről is szemügyre venni: az ábrázolásokon egy olyan többsoros övet ismerhetünk fel, amely gyöngyökből fűzött változata jó néhány temetkezési helyen napvilágra került már: pl.: Bicskéről, Polgár-Csőszhalomról, vagy Alsónyék-Bátaszékről. Az idolokon megfigyelt, összetett szerkezetű övvel megegyező öv ábrázolása női ember alakú edényről is ismert, tehát ennek a sajátos szerkezetű övtípusnak két különböző, de egyaránt a szakrális szférához sorolt tárgytípuson való következetes megjelenítése arra enged következtetni, hogy az ilyen típusú övek nem a mindennapi viselet részét képezték. Sokkal inkább valószínű, hogy ünnepek, szertartások során viselték ezeket, esetleg a közösségen belül megkülönböztető szerepet betöltő személyek attribútumai lehettek. Ha elfogadjuk a feltevést, hogy a különleges viseleti elemekkel felruházott szobrok kiemelkedő személyeket ábrázolnak, nem zárhatjuk ki azt sem, hogy a jól megtermett hátsó valamilyen módon szintén része (talán előfeltétele vagy épp következménye) lehetett ennek a megkülönböztetett szerepkörnek.

14. kép: Hermafrodita(?) alak Erősdről (Sztáncsuj 2009, 3. tábla 6. után)

15. kép: Hermafrodita(?) alak Erősdről (Sztáncsuj 2003, IV. tábla 9. után)

Ahogyan azt az Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Tárában őrzött két, az erdélyi Erősdről származó, sematizált emberalakú szobortöredék is bizonyítja, a fenék hangsúlyos megformálása – bármit is jelentett az őskori ember számára – a rézkorban is szokásban maradt (Sztáncsuj 2003, 13; IV: tábla 9; 2009, 3. tábla 6). Az egyik példány különösen érdekes: ez egy férfi és női másodlagos nemi jegyeket egyaránt magán viselő, hermafrodita szobor (14–15. kép). Ez a genetikai rendellenesség azonban már egy másik (test)történet…

A fentebb röviden áttekintett értelmezési kísérletek nem segítenek hozzá annak a kérdésnek az egyértelmű megválaszolásához, hogy a hangsúlyos altest tekinthető-e a steatopygia ábrázolásának vagy sem, mivel leginkább közvetett adatokon, sejtéseken, következtetéseken alapulnak. A választ talán a régészet egy modern, újabban egyre nagyobb teret nyerő társtudományától, az archeogenetikától várhatjuk. A lengyeli kultúra női szobrai kapcsán akár célzottan is feltehetjük ezt a kérdést: a kultúra temetkezéseiből – például a több ezer síros Alsónyék-bátaszéki temetőből – már jelenleg is rendelkezésre álló aDNA (ancient DNA, azaz ősi DNS) mintákban vajon kimutatható-e a steatopygiáért felelős génszakasz? A problémafelvetés archeogenetikusért kiált, hiszen a genetikai adatok ismerete egzakt módon dönthetne el egy több mint százéves tudományos talányt.

Írta: P. Barna Judit régész-muzeológus, Régészeti Örökségvédelmi Igazgatóság

Ajánlott irodalom:

• P. Barna Judit – Tóth Zoltán 2005: Késő neolitikus viseletrekonstrukciók a lengyeli kultúra leletei alapján. Reconstruction of Late Neolithic costume based on finds of the Lengyel culture. Ősrégészeti Levelek 7 (2005) 50–59.
• Dixson, Alan – Dixson, Barnaby J.: 2011: Venus Figurines of the European Paleolithic: Symbols of Fertility or Attractiveness? Journal of Anthropology, January 2011, 1–11.
• Hansen, Svend 2007: Bilder vom Menschen der Steinzeit : Untersuchungen zur anthropomorphen Plastik der Jungsteinzeit und Kupferzeit in Südosteuropa. Mainz, 2007 .
• Józsa, László G. 2011: Obesity in the paleolithic era. HORMONES 2011, 10(3), 241–244.
• McDermott 1996: Self-Representation in Upper Paleolithic Female Figurines. CURRENT ANTHROPOLOGY Volume 37, Number 2, April 1996,
• Raczky Pál 2015: A Kárpát-medence népeinek anyagi kultúrája az újkőkor és a rézkor időszakában (Kr. e. 6000 – Kr. e. 2800). In: Vágó Ádám: A Kárpát-medence ősi kincsei az őskortól a honfoglalásig. 2015, 21–103.
• Sztáncsuj Sándor József 2009: Az Erősd kultúra emberábrázolásai. Acta Siculica 2009, 185–206.