1932-ben a Tolnai Világlapja illusztrációt közölt a budapesti Zeneakadémia emlékszobájának korabeli berendezéséről Sebestyén Ede Liszt Ferenc, a tehetséges kezdő című cikkéhez. A berendezést a muzsikus rokonainak, barátainak és tanítványainak (illetve áttételesen az örököseiknek) elajándékozott, valamint a több muzeális intézményt is érintő művészi hagyaték különböző részeiből származó tárgyakból és másolatokból állították össze ekkoriban. 

Liszt Ferenc zongorája a Nemzeti Múzeum kiállításán, 1932, Press-Agency E. Jób felvétele, MNM Történeti Fényképtár, ltsz. 69.637.

A képes hetilapban közölt enteriőrkép eredeti pozitív fényképét a hátoldalon lévő jelzetek alapján a Press-Agency E. Jób készítette. A dokumentatív felvétel középpontjában a zongoravirtuóz, karmester, zeneszerző és tanár komponáló íróasztala áll, amit Ludwig Bösendorfer bécsi műhelyében gyártottak, kifejezetten Liszt számára. „Ismét pompás műtárggyal ajándékozott meg, amely író-, háló- és étkező termemet ékesíti. A látogatóknak előszeretettel mutogatom ezt a műtárgyat (…) amelyre a nekem oly kedves L. Bösendorfer név hamarosan rá lesz vésetve.” – írta a művész hangszerkészítő barátjának 1877. január 30-án, a Budapesten kelt köszönőlevelében.

Liszt Ferenc kézmásolata carrarai márványból (Magyar Nemzeti Múzeum), 1967, Gabler Csaba felvétele, MNM Központi Adattár, Múzeumtörténeti Fénykép Gyűjtemény, ltsz. MT.953.

A sajtófotón látható komponáló íróasztalon Liszt bekeretezett időskori fotográfiái (balról-jobbra Julien Ganz Brüsszelben, Gaspard-Félix Tournachon [művésznevén Nadar] Párizsban és Koller Károly utóda, Szenes által Budapesten 1882 és 1886 között felvett portréi), valamint két kezének márvány és gipsz másolatai között az úti zongorája, illetve egy zenetörténeti könyv, talán Paul Charreire Aperçu philosophique sur la musique című műve azonosítható. A háttérben a partitúrákat és autográf leveleket őrző tárlók felett Barabás Miklós híres olajportréjának (1846) egy reprodukciója tűnik fel.

A kiállítás kontextusában a tárgyegyüttes Liszt zeneszerzői tevékenységére utal. Jóllehet hosszú pályája során egészen korán kezdte és mindvégig gyakorolta, a komponálás a sokoldalú művész életében hivatalos weimari Kapellmeister-i (karmesteri) kinevezése (1842) után, és a türingiai letelepedését (1846) követően bontakozott ki a maga teljességében, és vált igazán elmélyült, eredményes elfoglaltsággá.

Az idős Liszt Ferenc, (1885) 1918, Koller Károly utóda (Szenes) felvétele után készült előhívás, MNM Történeti Fényképtár, ltsz. 2998/1957.fk

Az 1932-es fénykép ugyanakkor jól érzékelteti a tárlat koncepciójának kváziszimbolikus összefüggését, ami az elrendezés központi ellentmondása révén érvényesül. Liszt háromoktávos hangtalan úti klaviatúráját ugyanis, a diófa íróasztalon közvetlenül a középső fiókba épített, tompított kalapácsokkal és húrok helyett rögzített fémlemezekkel kialakított, hangzó zongora fölé helyezték.

A két hangszer sajátos elhelyezésével létrehozott paradoxon a csend szerepének jelentőségére mutathat rá, amely hagyományosan az egyik legösszetettebb érték az előadóművészetekben. Vele kezdődnek és zárulnak az előadások. A retorikában, szín- és zeneművekben a lényegi fordulatokat, fődallamokat és hangzatokat emeli ki, de a drámai hatás fokozásának is kézenfekvő eszköze. Az alkotói folyamatban ugyanakkor gyökeresen mást jelent: nélküle nincs teremtés. A külső csendben, a művész bensőjében születik meg a mű, amelyet csak ezután önt formába.

Az úti zongorát „stummerlinek” hívják. A szó jelentése: „némácska”. A dr. Hubay Jenő hegedűművész és zeneakadémiai alapító-igazgató letétjeként számontartott, a mai Liszt Múzeumban őrzött instrumentum története Simay Caesar hitelesítő tanúsítványából (1941) ismert. A szintén bécsi eredetű hangszert Liszt az 1830-as évektől használta. Hosszú utazásain mindig vele volt, és nem csupán zeneszerzésre, hanem – a csendet egy újabb szereppel felruházva – órákon át a skálázás gyakorlására alkalmazta.

Apor Eszter PhD muzeológus, Adattári Fényképgyűjtemény, MNM KAD

A fénykép megtekinthető a Duett: zene és fényképezés című – a Magyar Zene Házával közös – időszaki kiállításunkban, a Múzeumkertben.

Irodalom:
Eckhardt Mária: Liszt Ferenc Emlékmúzeum. Az állandó kiállítás katalógusa. Budapest, Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, 2012, 8, 39, 71–72, Kat.16. és 138.

Ernst, Burger: Franz Liszt in der Photographie Zeitgenossischen. 260 Portraits 1843–1886. München, Hirmer Verlag, 2003, p. 88, 109, 122, Bld. 161., 197. és 222.

Laczkó-Pető Magdolna: Ha a hangszerek mesélni tudnának… https://lisztmuseum.hu/data/lfm_ismerjuk_meg_egyutt/lfm_ha_a_hangszerek_meselni_tudnanak_uti_zongora.pdf