1526. augusztus 29-én, mikor a Mohács melletti csatamezőn „ott maradt a nemesség színe virága” nemcsak Magyarország sorsa pecsételődött meg hosszú időre, hanem egész Európa politikai egyensúlya felbillent. Európa hírközpontjai – úgy, mint Augsburg vagy Nürnberg – már évekkel korábban, rendszeresen figyelmeztették a nyugati keresztényeket a török veszedelemre. Az illusztrált röplapok fametszetein keresztény foglyok elhurcolása látható. A nyomtatványok, traktátusok és szónoklatok kivétel nélkül a török elleni harcra és az összefogásra buzdítottak. Ehelyett azonban széthúzás és késlekedés jellemezte Európát, így beteljesült VII. Kelemen pápa jóslata, miszerint „be van mondva az óra, mellyen szegény nyomorú Magyarország eltemettetik.”

Magyarország özvegyen maradt királynéjának, az ifjú Habsburg Máriának oly kiemelkedő nagyságok írtak vigasztaló sorokat, mint a humanista Rotterdami Erasmus vagy a reformátor Luther Márton. Szeretett férje és országa elvesztésének szomorú emlékét maga Mária is élete végéig hűen, mély érzéssel ápolta. Az emlékezést szolgáló számos műalkotás közül kiemelésre érdemes az az érem, melyet pár évvel a tragikus csatavesztés után, Mária megrendelésére vertek Körmöcbányán. Az érem hátlapján a sorsfordító csata részletgazdag jelenete látható. Ábrázolásán jól kivehető a gyorsan mozgó és korszerűen felszerelt török sereg haderejének fölénye a velük szembe helyezett, középkorias harcmodorú nehézlovasság ábrázolásával. Az előtérben látható, díszes lótakarójú, páncélos lovas, a csatában elhunyt magyar király, II. Lajos alakját rejti. Az érem bátran nevezhető a korszak legjelentősebb emlékérmének.

A török sereg következő hódító hadjárata, amely 1529-ben Bécs bevételét tűzte ki célul, sikertelenül zárult. A császárváros ostromakor kis méretű, négyzetes formájú csegely (szögletes) veretek készültek ezüstből és aranyból. E darabok láthatóan jóval kevesebb műgonddal készültek, mint a mohácsi emlékérem. Igaz, nem szerencsés az összehasonlítás, hiszen ezek az ostrom idején készültek és inkább szükségpénz funkciót tölthettek be. Ezzel szemben kiváló kvalitású portréérem készült a császári fővezérről, Wilhelm Roggendorf grófról. Az „éremmel írt történelem” lapjain a továbbiakban is, kizárólag a császári propaganda szemszögéből olvashatjuk az eseményeket. Így látjuk a tizenöt éves háború alatt Esztergom és Győr visszavívása emlékére kiadott érmek előlapján Mátyás főherceget, illetve Rudolf császárt, és később a visszafoglaló háborúk minden jelentősebb hadi sikere kapcsán Lipót császárt. A véres emlékű mohácsi csata jelentősége azonban ekkor is élénken élt – nemcsak a köztudatban, de a művészi gondolkodásban is. Ezt bizonyítja, hogy másfél évszázad elteltével, megváltozott kontextusban, újra megjelent a mohácsi csata emlékérmének hátlapja.

1687-ben, a nagyharsányi ütközetet követően – melyet a „második mohácsi csatának” is neveznek –  az immár győztes keresztény sereg diadalának állított emléket Philipp Heinrich Müller augsburgi éremművész. Az európai köztudatban Mohács egyet jelentett Magyarország meghódításának, illetve visszahódításának kulcsával. Az érem leplezetlen üzenete természetesen ezúttal is a császári propagandát szolgálta: amit Lajos király elvesztett, azt Isten kegyelméből Lipót császár visszaszerzi – sugallja mind a képi párhuzam, mind az érem peremirata.

Írta: Pallag Márta, Magyar Nemzeti Múzeum, Éremtár