Közismert, hogy az első cserépedényeket tömegesen a kora neolitikum időszakában kezdték "gyártani". Készítőik még nem voltak a kerámia előállításra szakosodott iparosok, csupán az agyag előkészítésének, formázásának és díszítésének fortélyait jól ismerő emberek.

Az agyagedények kezdetben gyakorlati célokat – tárolásra, ételkészítésre, főzésre, tálalásra, fogyasztásra – szolgáltak. Döntően puritán kivitelűek voltak, reprezentációs szerepet csak elvétve töltöttek be. Csupán az újkőkor késői időszakától kezdtek egyre inkább szemet gyönyörködtetővé válni.

A régészeti anyagokban előkerült fazekas termékek funkcióját hiányos és töredékes állaguk miatt nehezen tudjuk meghatározni. Ezt leggyakrabban összehasonlító néprajzi anyag, vagy antropológiai kutatások alapján lehet körvonalazni/megtenni. Ritkábban tudjuk csupán élelmiszer-maradványok vagy kontextus alapján beazonosítani.

Mára már világossá vált az, hogy az edények nagy többsége a korabeli háztartások mindennapi igényeihez – az étel előkészítéséhez, elkészítéséhez, fogyasztásához és a tárolásához – igazodott. Kis hányaduk azonban más, vallási élethez kapcsolódó szerepet is betöltött. Ilyenek voltak a halottat utolsó útjára kísérő, a kutakba deponált, vagy az emberi alakot és az arcot ábrázoló edények.

Az újkőkori családok mindennapi edényei közé lapos és széles szájú tálak tartoztak, amelyekben elsősorban a főzésre szánt ételeiket dolgozták fel. A tálak méret szerint különbözőek voltak, ebből következően a rendeltetésük is eltérő lehetett. A nagyobb tálakat étel tartására, és a terültebbeket azonban közös étkezések céljára használták. Közülük nem mindegyik bírta a nyílt tüzet, amire jó néhány finom, vékonyfalú, díszes variánsuk utal.

A fazekak akkoriban is magas, széles szájú, tűzálló agyagból készült, kisebb-nagyobb méretű edények voltak. Kemencében, szabad tűzhelyen, lassú, egyenletes tüzet igénylő ételeket főztek bennük.

Az edények nagy csoportját a nyakas, öblös edények, korsók alkották, amelyekben – néprajzi megfigyelések szerint – elsősorban folyadékot tartottak. Az edények nyakát, száját szűkre formázták, több kiöntőcsővel és rostéllyal is rendelkezett. A folyadékelszivárgást külső felületük lesimításával, polírozással, vagy agyagmázzal biztosították. A korsókon általában egy vagy két fület képeztek ki. Funkciójuk nagyság szerint differenciálódhatott. Egy átlagos méretű, 25-40 cm magas edény 5-6 liter folyadékot tartalmazhatott.

Sütésre, pörkölésre tűzálló, széles és alacsony oldalfalú kerek vagy ovális fenekű tepsik, lábasok, serpenyőszerű edények szolgáltak. Alakjuknál fogva kemencés és szabad tűzön való sütésre is kiválóak voltak. Formaviláguk évezredeken keresztül alig módosult, mai edényeink között is megfigyelhető.

A háztartásokból nem hiányoztak a szűrők, az átlyuggatott falu kisebb-nagyobb edények. Használatuk a szilárd anyagok "felfogásához" és a tejfeldolgozáshoz kapcsolódhatott.

A neolitikus időszakban számos kisebb, de a nagyobb méretű tálas vagy nyakas edényekhez hasonló csésze, bögre, szilke is előfordult. Ezeknek egyénre szabott funkciót tulajdoníthatunk.

Cserépből hombárok is készültek, ezek általában fél méter, de gyakran még ennél is magasabb edények voltak. Kifejezetten a tárolás céljára készültek, szemes gabonát tartottak bennük, némelyik 1200-300 litert is magába foglalhatott.

Háztartási edényként rendszerint egyéb fazekas termékek is szolgáltak, mint a szájnyíláshoz alkalmazkodó fedők – vagy a már említett – szűrő funkciót ellátó rostélyok, vagy folyékony élelem fogyasztásra alkalmas kanalak.

Eleinte a kerámia kis részét díszítették, csupán egyszerű karcolt, fényezett, színező technikákat, motívumokat, és színes bevonatokat alkalmaztak. Az újkőkor vége felé azonban a tetszetősség, a dekorativitás, a bonyolultabb minta használatis kezdett előtérbe kerülni.

A neolit háztartások edénykészlete egytől egyig standard formákból és praktikus edényekből állt, minden tekintetben "közízlést" reprezentált, presztízst, rangot nem mutatott, legfeljebb díszesebbé tette a lakóteret, vagy emelte az ünnepi étkezések hangulatát. Az edények társadalmi funkciója a neolitikumot követő időszakban kezdett érzékelhetőbben átalakulni, amikor a kevésbé értékes agyagot az értékesebb fém – bronz, ezüst, arany – alapanyagok kezdték felváltani.

Írta: Oravecz Hargita, Magyar Nemzeti Múzeum, Régészeti Tár, Őskori Gyűjtemény (Neolitikum/Rézkor)