Manapság a zene teljesen átszövi az életünket. Gyakran szinte már észre sem vesszük, hogy ott duruzsol a háttérben, ahogy belépünk egy üzletbe, kávézóba, vagy szépségszalonba. Zenét hallgatva utazunk, végezzük a házimunkát, dúdolunk, ha boldogok vagyunk, ha meg akarjuk nyugtatni a kisgyermekeket és a zenébe menekülünk, amikor elönt minket a bánat. Egyetlen dallam emlékek és érzelmek egész sorát képes elindítani bennünk. “Zene nélkül nincs teljes ember.”- vallja Kodály Zoltán, s azt is mondják, a zene egyfajta univerzális nyelv. De vajon miért ilyen meghatározó az életünkben, egyáltalán mikor jelenik meg az emberiség történetében? Számos filozófus, esztéta és zenetörténész kereste már a választ a zene misztériumának megértésére, s bizony a régészeket sem hagyják nyugodni a kérdések.

Régészként az elsődleges forrásaink a régészeti leletek, és az azokhoz kapcsolódóan megfigyelhető jelenségek. Ha ezen a nyomon indulunk el, a legkorábbi, bizonyíthatóan hangszerként értékelhető leletek a csontfurulyák és -sípok. Hazánkban a legrégibb ilyen lelet a bükki Istállós-kő barlangban talált háromlyukú, barlangi medve combcsontjából készült, öt hang megszólaltatására alkalmas, 11 centiméter hosszú furulya (vagy fuvola). A csaknem 30 ezer éves neandervölgyi hangszert 1951-ben tárta fel Vértes László. A lelet hosszú ideig őrizte a világ legősibb hangszere címet.

Az istállóskői csontfurulya

Hasonló tárgy látott napvilágot 1995-ben Szlovéniában, a Divje Babe barlangban. Az ugyancsak barlangi medve combcsontjából kialakított négy furatú furulyatöredék legalább 43 ezer éves. Dél-Németországban, Ulm közelében, a Geienklösterle barlangban mamutagyarból készült, 18,7 centiméteres, háromlyukú furulyát tártak fel, melynek kora 30-37 ezer évre datálható és számos hasonló példát hozhatnánk még az őskőkor (paleolitikum) időszakából.

A Divje Babe barlangban talált csontfurulya

Korábban felmerültek elméletek arról, hogy a szlovéniai lelet esetében talán nem is ember alkotta hangszerrel állhat szemben a tudomány, hanem hiéna lyukaszthatta át fogaival a fiatal medve csontját. 2020-ban azonban egy, a ragadozók által ejtett fognyomokat és azok csontokra gyakorolt roncsoló hatását vizsgáló kísérlet alapján készült tanulmány cáfolta ezt a tézist.

Mindhárom hangszerről készült pontos másolat, hogy a kutatók megvizsgálhassák, miként szólaltathatók meg. Hogy milyen dalokat játszhattak rajtuk egykor, ma már nem tudjuk rekonstruálni, azonban az bebizonyosodott, hogy alkalmasak összetett dallamok képzésére.

Őseink minden bizonnyal egyéb hangszereket is használtak, vélhetően már jóval megelőzve az általunk ismert régészeti leleteket. Kagylókból, kavicsokból, termésekből, üreges fadarabokból, állati csontokból is készülhettek csörgők, dobok, pörgettyűk, zúgattyúk, ütőfák, azonban ezeket régészeti módszerekkel nehéz, vagy már nem lehetséges megfogni. Mi segít ilyenkor? A kísérleti régészet.

Ian Cross, a Cambridge-i Egyetem (ma már emeritus) professzora az elmúlt évtizedekben végzett multidiszciplináris kutatásainak köszönhetően az európai zenetörténet és zenei régészet tanulmányozásának egyik legnevesebb szaktekintélyévé vált. A zene korai megjelenésére irányuló egyik elmélete szerint a kőszerszámok készítésekor lepattant kőszilánkok is alkalmasak lehettek a sípoknál jóval korábbi, akár több millió évvel ezelőtti hangszerek létrehozására, hiszen az eddig ismert legrégibb pattintott kőeszköz több, mint 2,5 millió éves.

Kovakövekkel végzett kísérletei során azt tapasztalta, hogy az apró szilánkok felfüggesztve és egymáshoz ütögetve egyaránt kellemesen csengő hangokat keltenek, és az alakjuk változtatásával finomítható azok hangszíne.

Ausztrál őslakosok zenélnek

De miért zenélünk és tulajdonképpen mi a zene?

Ennek megértése csak több tudományterület együttes vizsgálódásával lehetséges. Már magzat korunkban meghatározó élmény számunkra édesanyánk szívdobbanásának ritmusa. Ha elgondolkodunk, könnyen megláthatjuk, hogy az emberi életet végigkíséri valamiféle ritmus, ciklikusság: a szívverés, a légzés ritmusa, a nappalok és éjszakák, az évszakok váltakozásának ritmusa. Az emberré válás kezdetének időszakától egészen a korai társadalmakig a zene különleges szerepet tölthetett be. A zenében minden emberi társadalom részt vesz (bár nagyon különböző formákban). Ian Cross kutatásainak alaptézise az volt, hogy a zene és az evolúciós folyamatok között kell lennie valamilyen kapcsolatnak, a zene az emberi interakció médiuma. Dr. Steven Mithen, a Readingi Egyetem professzora is úgy véli, hogy a zene egy lépés volt a beszéd kialakulása felé.

Az ausztrál őslakosok etnográfiai példáit vizsgálva azt láthatjuk, hogy a zene és ének fontos kohéziós erő a közösségben. Őrzik a közösség történetét, generációkra visszamenően, teremtésmítoszokat mesélnek, gyakorlati tudást adnak tovább a fiataloknak. Segítik a munkát, a feszültségek, traumák feldolgozását, nevelik a kisgyermekeket. Elősegítik a kapcsolatteremtést más közösségekkel, dalban elmesélve egymásnak saját történetüket. Ian Cross kutatásai alátámasztják, hogy a közös zenélés pozitív magatartást idéz elő. A zene mágia is – egyfajta teremtő ereje van –, ezért fontos a helyes éneklés, hiszen elhibázott zenéből hibás teremtmények születnek. A zenének így szigorú rendje és szabályai vannak, nem a szórakoztatás a célja, bizonyos rétegeit gyakran csak a beavatottak értik. Bár az etnográfiai példákat kellő forráskritikával kell vizsgálnunk, fontos segítséget jelentenek a korai közösségek zenével való kapcsolatának értelmezésében.

Azt, hogy már az őskőkor idején élt ember számára is hasonlóan fontos szerepű lehetett-e a zene, az Európai Zenei Régészeti Projekt (European Music Archaeology Project - EMAP) keretében a barlangok akusztikáját vizsgáló kutatások is vizsgálják. Rupert Till, a brit Huddersfieldi Egyetem kutatója a spanyolországi barlangok tanulmányozása során arra a megállapításra jutott, hogy a barlangfestményeket 40 ezer éve a barlangok legjobb akusztikájú tereiben alkották meg.

A d'Arcy-barlang akusztikai vizsgálata 2019-ben (forrás: Artsoundscapes)

A zene legkorábbi rétegeinek tanulmányozása és értelmezése összetett, de izgalmas folyamat, amely csupán több tudományterület együttműködésével lehetséges. Számos, a zenéhez kötődő viselkedésminta, amely a mai modern életünkben is jelen van, akár több millió évre is visszanyúlhat. Mindeközben a zene által nyújtott lehetőségek az idők folyamán egyre kitágultak, művészetté, humorrá, a közös szórakozás eszközévé is váltak. Ünnepeljük ma együtt a zene csodáját, október 1-jén, a zene világnapján!

Szerző: Kertész Gabriella Nikoletta régész

Ajánlott irodalom:

• Matija Turk, Giuliano Bastiani: Experimental Research on the Neanderthal Musical Instrument from Divje Babe I Cave (Slovenia) in EXARC Journal Issue 2020/3
• Ian Cross: “Music, attachment and uncertainty: music as communicative interaction. Commentary on Music as a coevolved system for social bonding (Savage, Loui, Tarr, Schachner, Glowacki, Mithen & Fitch); and Origins of music in credible signalling (Mehr, Krasnow, Bryant & Hagen).” Behavioral & Brain Sciences 44, e66 2021
• IAN CROSS INTRODUCES NEW RESEARCH ON MUSIC, SPEECH AND INTERACTION Music at Cambridge blog 2021 (https://musicatcambridge.wordpress.com/2021/04/21/ian-cross-introduces-the-latest-research-on-music-speech-and-interaction/) utolsó elérés 2022.09.30.
• Rupert Till, Bruno Fazenda, Chris Scarre: Songs of the Caves: acoustics and prehistoric art in Cantabrian caves
• Steven Mithen: The Singing Neanderthals: The Origins of Music, Language, Mind, and Body 2017