Az I. világháborút követő nagy gazdasági visszaesés katasztrofális hatással volt a hazai múzeumok költségvetésére, így komoly gondot jelentett a feltárásokon alkalmazott földmunkások („kubikusok”) megfelelő fizetése is. A Magyar Nemzeti Múzeum Érem- és Régiségtárának fiatal régésze, Oroszlán Zoltán (1891–1971), és az intézmény könyvtárának munkatársa, Zsinka Ferenc (1889–1930), egy ragyogó ötlettel álltak elő: a háború után ismét új erőre kapott Magyar Cserkésszövetséggel és az azzal szorosan együttműködő Budapesti Református Keresztyén Ifjúsági Egylettel (BRKIE) megegyezve, lehetőség nyílhatna cserkészmunkával végzett ásatásokra. Oroszlán Zoltán határozottan érvelt a költségek radikális csökkenése mellett (a cserkészek táborázásai egy adott lelőhely mellett szerveződtek volna, így az önellátás adott), továbbá, véleménye szerint a kamaszkorú fiúk munkája alig marad el a hivatásos munkásokétól. Ekkor még olyan hátulütők kevésbé merültek fel, hogy a leleteket soha vagy alig látott gyerekek akár kárt tehetnek fontos műtárgyakban, illetve régészeti kontextusokban (ez a probléma a munkások esetében ugyanúgy fennállt).

Oroszlán Zoltán és Molnár László (?) cserkészparancsnok dunapentelei római leletekkel, 1922. július (fénykép: MNM, Központi Adattár, Adattári Fotógyűjtemény)

A múzeum vezetése elfogadta az ötletet, így 1922. július 8. és 31. között Oroszlán Zoltán immáron „új” munkatársaival felszerelkezve végzett ásatást a Fejér megyei Dunaújváros (akkor Dunapentele) területén. A római kori Intercisa segédcsapat tábora a település Öreghegy nevű, akkor sűrű szőlőstelkekkel tűzdelt területére esett, ahol a múzeum 1903–1913 között már jelentős, azonban alkalomszerű kutatásokat végzett. Oroszlán az 1913-ban megrekedt késő római temetőrészlet feltárását folytatta. A cserkészek a Duna-balparti Dunavecsén szerveztek egy évekkel később is aktívan az emlékezetben élő táborozást. Az önkéntesen jelentkező fiatalok kora reggel keltek át Dunapentelére, ahol váltásban, teherbírásuknak megfelelően dolgoztak a nagy hőségben. A Magyar Cserkész folyóiratban megjelent fényképek alapján a fiúk élvezték az új kalandokat: tégla- és kősírokat bontottak, érdekes leleteket emeltek ki, illetve, egy magángyűjteményben lévő felvétel tanúsága szerint, elöljáróik az ókori koponyákat és csontokat „kalózembléma” alakba függesztve pózoltak a fényképezőgép előtt. A cserkészsajtó azt is megemlítette, hogy a dunavecsei táborozásra külföldi diákok szintén érkeztek, a résztvevők közül pedig többen előadást tartottak élményeikből. 

Válogatás az 1922-es dunapentelei ásatás leleteiből (balról-jobbra): terra sigillata oldaltöredék, zöld ólommázas agyagkorsó, két állatfejes karperec és lunula (félhold) alakú csüngő, rézötvözet hagymagombos fibula (ruhakapcsolótű) (fotó: Jaksity Iván, MNM)

A Magyar Cserkésszövetség ugyancsak el volt ragadtatva a teljesítménytől, így az 1923-ra tervezett, cserkészemlékeket bemutató kiállításra a dunapentelei leletekből is kívánt kölcsönözni, mely ismeretlen okból, végül nem jött létre. Oroszlán Zoltán ásatási jelentésében (ami valójában a régészeti eredményekről alig, ellenben a cserkészek hasznos voltáról bő körmondatokban értekezett) további cserkészmunka szükségességét helyezte kilátásba, felterjesztve ezt a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium felé. Hogy a minisztérium végül miként reagált, rejtély marad, mivel a múzeum Érem- és Régiségtárának vezetése erős élű bírálattal élt, véleményük szerint a cserkészek (költség)hatékonysága nem érte el a kívánt eredményt és időarányosan sem tűnik kifizetődőnek tevékenységük. 

Molnár László (?) ezredparancsnok és további cserkészek római kori sírokból származó csontokkal és koponyákkal, 1922.07. (magántulajdon)

Az események innentől kezdve lejtmenetet vettek, Oroszlán Zoltán még 1923 elején bizonyosan cserkészek segítségét vette igénybe a budapesti Ráth György utcában végzett leletmentés során, melyet a sajtó ismételten (és némi megrökönyödéssel) közölt. Pár hónappal később Oroszlán véglegesen távozott a Magyar Nemzeti Múzeumból, későbbi, Szépművészeti Múzeumban felívelő pályája pedig elszakította egy esetleges újabb cserkészásatás szervezésének képétől. 

Szerző: Szabadváry Tamás, MNM NRI Régészeti Tár