Az első világháború számos gazdasági és társadalmi változást hozott Magyarországon. A fegyveres konfliktus elhúzódása miatt évről-évre jobban hiányzott a hátországban a férfi munkaerő, és a családfenntartó nékül maradt nők kénytelenek voltak bevételi forrás után nézni. Az egyre nehezedő megélhetés miatt a hagyományosan férfiak által betöltött munkahelyeken (gyárak, postaszolgálat, fuvarozás) is megjelentek a lányok, asszonyok.

Női konfliskocsis. Budapest, 1916 körül. Müllner János felvétele (MNM Történeti Fényképtár)

Miközben a hátországban a nők a hagyományostól eltérő szerepeket voltak kénytelenek vállalni, addig az orosz fronton hadifogságba esett magyar, osztrák, német katonák időnként arra vállalkoztak, hogy egy-egy különleges alkalom kedvéért női ruhát öltsenek. Bár az 1910-es évek második felében a szibériai hadifogolytáborokban eltöltött hosszú idő kemény megpróbáltatást jelentett, a kényszermunka ekkor még nem volt annyira elterjedt, mint a második világháború idején. A politikai forrongásokkal és gazdasági problémákkal küzdő orosz állam egyre kevésbé gondoskodott a hadifoglyok ellátásáról, ezért a katonák kénytelenek voltak bevételt és élelmet biztosító tevékenységeket folytatni. Ezek mellett az unalom leküzdésére a foglyok szórakozási formákat is kitaláltak.

A Magyar Nemzeti Múzeum többféle tárgyi emléket őriz az első világháborús hadifogolytáborok életével kapcsolatban. Ezek egy csoportja arról tanúskodik, hogy egyes táborokban színházi előadásokat szerveztek a katonák. A darabok színreviteléhez az őrség megvesztegetése, a díszletek, a jelmezek és a hangszerek elkészítése, a szövegkönyv fejből rekonstruálása sok leleményességet igényelt, ugyanakkor számos kényszermegoldást szült. Nem volt ez másképp a szerepkiosztással sem: a női szerepeket természetesen férfiak játszották.

A Magyar Nemzeti Múzeum Legújabbkori Iratgyűjteménye bővelkedik a 20. századi magyar történelemre vonatkozó különleges és meghökkentő dokumentumokban. Ilyen műtárgy az a két, hadifogolyszínházi előadásra invitáló plakát is, amiket 1918-ban készítettek magyar hadifoglyok a berezovkai lágerben. Berezovka azon helyek egyik központja volt, amiket a cári hatalom hozott létre, távol a frontoktól, Oroszország európai részétől, végig a transzszibériai vasút mentén. Ezekben a szibériai táborokban fogságba ejtett osztrák-magyar és német katonák tízezreit őrizték a világtól elzártan, hosszú éveken keresztül. A távolságok miatt ezekből a táborokból még szökni sem volt érdemes.

Az első világháború több szempontból is különleges helyet tölt be a hadtörténelemben, ha úgy tetszik ez volt a legek háborúja. Ez igaz volt a benne részt vevő katonák óriási számára, a korábban felfoghatatlan mértékű pusztításra, a frontok széles földrajzi kiterjedtségére és elhúzódására. A háború brutalitása és fegyver-technikai „kreativitása” a 20. századot jellemezte, míg a katonák mentalitása és szokásai inkább a 19. századhoz álltak közelebb. A polgári világ szokásai és azok tisztelete valamelyest még a hadifogolytáborok világába is átszivárogtak, különösen akkor, ha tiszt volt a fogoly, hiszen nekik még dolgozniuk sem kellett, ezért szabadidejükben igyekeztek valamivel lekötni magukat. Erre volt is többnyire lehetőségük: a színjátszás mellett irodalmi-, sport- és önképzőkörökben vehettek részt. A hadifogolyszínházak is azért jöttek létre, hogy enyhítsék a fogság unalmát és valamiféle hasznos, tartalmas elfoglaltságot adva, kiutat nyújtsanak a fogva tartottak kilátástalan és bizonytalan mindennapjaiból.

Az itt bemutatott meghívókból a Magyar Színházi Együttes három előadásába nyerhetünk bepillantást. A plakátokból megtudható, hogy nemcsak előadták a katonák a darabot, hanem a társulat tagjai írták, rendezték is azt, zenét komponáltak a darabhoz, festőművész készítette a díszletet, de még a jegyárusítás is személyre szabott feladat volt. A szereposztásból jól látható, hogy kényszerűségből férfiak játszották a női szerepeket is, de nem komédiára, hanem a minél tökéletesebb illúzióra törekedtek. Több táborban így olyan darabokat igyekeztek bemutatni, ahol egyáltalán nem, vagy legalább kevés volt a női szerep, de például az operettekben nélkülözhetetlen volt a primadonna. A naivákat vékonyabb, fiatalabb foglyok játszották, a testesebb, idősebb férfiakra osztották az anyaszerepeket. Színháztörténeti munkákból tudjuk, hogy a Magyar Színházi Együttes előadta Molnár Ferenc Doktor úr című vígjátékát, s ősbemutatóként Baghy Gyula volt kassai színész, Urasima című egyfelvonásos japán drámáját is. Ennek a két előadásnak a meghívóját láthatjuk közös plakáton.

Az 1930-ban kiadott Hadifogoly magyarok története 2. kötete így ír a női szerepeket játszó katonákról: „[...] nem hiányozhatott egyetlen barakkünnepélyről sem a – férfinő. A szilveszteri rögtönzött kabaré után, a táncmulatságon már versengés indult meg a szépnemhez tartozók között. Másnap reggel pedig az ünnepelt, körülrajongott szépségkirálynők elmentek zsákot hordani, vagy fát vágni orosz kommandóra.” „Legnagyobb gondot a nőszereplők kiválasztása okozott. Rendszerint fiatal, középtermetű fiúk váltak be legjobban és akiknek énekhangjuk is volt, azok egész biztosan primadonnák lettek rövid időn belül.” Előfordult, hogy a fogolytábor melletti település lakosai is látogatták az előadásokat, és „megtörtént nem egyszer, hogy a város hölgyei versengtek azért, hogy divatos ruhadarabjaikat a fogoly-színpad kirakatában is megbámulják.” (537-538. oldal)

A Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárában található egy különleges fénykép-együttes, amelyet egy első világháborús hadifogoly, Bárkány Jenő (1885–1967) gyűjtött össze. Az eperjesi születésű építész 1916 és 1920 között több szibériai táborban raboskodott, ahol maga is számos használati- és dísztárgyat készített eladásra és saját használatra. Már a fogságban elkezdte gyűjteni társai hadifogoly-emlékeit is, és ezt a tevékenységét hazatérte után kiterjedt levelezéssel tovább folytatott. A gyűjtemény darabjairól, köztük számos fényképről készült reprodukció megjelent a Pilch Jenő által szerkesztett, kétkötetes Hadifogoly magyarok története című könyvben. Bárkány gyűjteményének jelentős részét végül a Csehszlovák állam 1953–1954-ben a magyarországi Munkásmozgalmi Intézetnek ajándékozta, amit ma (többszörös intézményi átalakulást követően) a Magyar Nemzeti Múzeum különböző gyűjteményei őriznek. A fényképek között 32 darab olyan felvétel maradt fenn, amely valamilyen színpadi előadáshoz kapcsolódik. Az ismeretlen személyek által készített felvételek többségénél sajnos nem ismerjük a készítés helyszínét sem. Egy kép biztosan Razdolnojéban három pedig Pervaja Rjecskában készült.

A Obsitos című darab szereplői a Pervaja Rjecskában felállított hadifogolytábor magyar színházában. Ismeretlen fényképező felvétele, Bárkány Jenő gyűjtése (MNM Történeti Fényképtár)
A színház 1918 márciusától 1920 szeptemberéig működött a távol-keleti Vlagyivosztok területén. A társulatnak csak egy hivatásos színésze volt: Gundelfinger István. „Az előadások bevételét a legénység segélyezésére és a színház fönntartására fordították. A színház lelkes támogatói voltak a japánok.” (Hadifogoly magyarok története 2. kötet, 547. oldal)

Jelenet a Róza című bohózatból, 1916. szilveszter este. Ismeretlen fényképező felvétele, Bárkány Jenő gyűjtése (MNM Történeti Fényképtár)
A kép mellett a Ljubim helységnév olvasható, a kép hátoldalán azonban egy későbbi ceruzás felirat szerint a berezovkai színház egyik jelenetét ábrázolja a felvétel. A rendelkezésre álló információk alapján egyelőre nem lehet eldönteni, hogy a Volga északi folyásánál fekvő ljubimi fogolytáborban vagy pedig a szibériai, Bajkál tó melletti berezovkai táborban készült-e a felvétel. Berezovkában egyébként tiszti és legénységi színház is működött. Az itt látható kép hátoldalán aláírások is olvashatóak, közülük azonban egyik sem szerepel a Hadifogoly magyarok története könyv berezovkai színházról szóló részében, Ljubimról pedig nem található ismertetés a kötetben.

A háború végével és az oroszországi polgárháború kiterjedésével a hadifogolytáborokat  felszámolták, a katonákat ekkor már inkább a hazajutás kérdése és a túlélésük foglalkoztatta, nem pedig a színjátszás. A tábori színházak, társulatok megszűntek működni, tagjaikat az élet szórta szét, szerencsés esetben hazatérhettek.

Írta: Balahó Zoltán (MNM Történeti Tár) – Bognár Katalin (MNM Történeti Fényképtár)