Az Árpád-kori magyar történelem nagy alakját, III. (Nagy) Bélát 1196-ban, nyilván saját kérésére, királyi módra, a királyi jelvényeinek másolataival temették el a székesfehérvári királyi bazilikában (Az utóbbi időkben felmerült, hogy a sír nem Béláé, hanem Könyves Kálmáné lenne. Ez a feltevés azonban több ok miatt is erősen megkérdőjelezhető, lásd az irodalomban Buzás Gergely - Kovács Olivér 2019). A temetkezés legkülönösebb sajátossága, hogy a halott jobbjában a szokásos országalma helyett egy kizárólag egyházi összefüggésben értelmezhető körmeneti keresztet találtak. Erre a furcsaságra mindeddig nem született meggyőző magyarázat. A megoldás kulcsát talán az az elterjedt vélemény adja, hogy a királyi temetkezésekben a halotti jelvények a koronázási szertartás jelvényeire utalnak vissza. A körmeneti kereszt a bizánci császárok koronázásai szertartásaiban is fontos szerepet játszott. A bizánci koronázásoknak hangsúlyos része, hogy a császár szimbolikusan felajánlja az uralkodását az egyház szolgálatára.  Az ugyanekkor az egyháznak felajánlott ajándékokat a koronázó Hagia Sophia templom előkészületi oltárához egy körmenet vitte, amelyet maga a császár vezetett, jobb kezében egy körmeneti kereszttel, bal kezében pedig egy jogarral, éppen úgy, ahogy III. Bélát eltemették. A nyilvánvaló párhuzam alapján joggal merül föl, hogy III. Béla körmeneti keresztje a bizánci rítusú koronázására utalhat vissza. Ez a magyarázat annál is inkább lehetséges, mivel Béla, hercegként éveket töltött a konstantinápolyi udvarnál, mint kijelölt trónörökös. Végül a körülmények szerencsétlen alakulása miatt nem lett belőle bizánci császár, ugyanis Manuél császárnak 1169-ben váratlanul fia született, így Béla a trónöröklés jogát elveszítve, a harmadik helyre szorult a birodalmi hierarchiában. A császár ugyanekkor megfosztotta a herceget a társcsászári rangot jelentő deszpotészi címtől és helyette a családtagoknak járó kaisar címet adományozta neki. Ettől függetlenül a trónigényéről magyar királyként sem mondott le, sőt utóbb több kísérletet is tett a bizánci trón megszerzésére. A császári ambícióira a temetkezésének további jellegzetességei is utalnak. A királyt ugyanis, Magyarországon addig szokatlan módon vörös márvány szarkofágban temették el, amely erősen hasonlít a bizánci császárok porfír szarkofágjaihoz. A karján pedig a császári ornátus tartozékaként azonosítható karperec (armilla) utánzatát találták. Talán az sem véletlen, hogy az esztergomi székhelyén álló Szt. Adalbert székesegyház belső tereit vörös márvány (bíborszínű) burkolattal újíttatta fel. Hozzátehetjük ehhez, hogy számos jel mutat rá, hogy a ma is ismert koronázási jelvényegyüttesnek legalább egy része III. Béla korára datálódik. Igen valószínű, hogy Szent István király által a székesfehérvári bazilikának adományozott miseruhát III. Béla alakíttatta koronázási palásttá. Ugyancsak neki tulajdonítható a korábbi latin keresztes országalma kettős keresztesssé cserélése. A kettős kereszt ugyanis a bizánci császárok győzelmi jelvénye volt, amelyet hadjárataikon hosszú rúdon vitettek maguk előtt. Valószínűleg III. Béla állíttatta össze XI. századi műtárgyak, illetve részeik felhasználásával a Szent Koronát is, amely különbözik minden nyugat európai királyi koronától, ellenben nagyon hasonlít a XII. századi bizánci Komnénosz dinasztia császári koronáira. Összefoglalva, talán nem tűnik túlzott merészségnek kijelenteni, hogy III. Bélát a bizánci császárokhoz hasonló módon koronázhatták meg, illetve, hogy a halotti jelvényei között talált különös körmeneti kereszt is erre a koronázásra utal vissza.

Baják László - Történeti Tár, Magyar Nemzeti Múzeum

III. Béla körmeneti keresztje, amely a temetés idején egy régi, használaton kívüli kegytárgy volt a székesfehérvári királyi bazilikában

Irodalom

• Baják László: A magyar-bizánci kapcsolatokról és III. Béla királyi reprezentációjáról. In: Folia Historica XXXI. köt. Bp, 2016. 183-203.
• Buzás Gergely - Kovács Olivér: Az Árpád-házi uralkodók sírjai. Visegrád, 2019. 206 – 215.
• Lővei Pál: Bíbor Esztergom. A Szent Adalbert székesegyház, a Bakócz kápolna és a királyi/ érseki palota vörös márványa. In: Metropolis Hungariae, Strigonium Antiquum VIII. köt. Esztergom 2017. 96-106.