„Az igazán nagy ember úgy használja a cserépedényt, mintha ezüstből volna…” (Seneca)

A háztartás régészet (household archaeology) alatt a lakóház, annak lakói és gazdasági objektumai (gödrök, külső kemencék), valamint azok tárgyi emlékeinek kutatását értjük. Ez az irányzat nem csak az objektumok és leletek funkcionális értelmezésére törekszik, hanem vizsgálja a háztartás életmódját, társadalomban-gazdaságban betöltött szerepét is. A háztartáshoz tartozó tárgyi hagyaték feldolgozása mellett nagy hangsúlyt kap az állatcsontok alapján az állattartás, halászat, vadászat (archeozoológia), az étel- és pollenmaradványok alapján a termesztett és gyűjtött növények (archeobotanika) feltérképezése is. A háztartások használati edénykészletét a család nagysága és gazdagsága is meghatározta. Mivel régészeti kontextusban a szerves anyagból készült tárgyak, ételek ritkán maradnak meg és írott források is igen kis számban, és főként csak a késő középkortól állnak a rendelkezésünkre, az ásatásokon talált edények számából, méretéből és funkciójából tudunk következtetni a lakók életmódjára, társadalmi helyzetére.

                Árpád-kori településeink esetében az ásatók általában szegényesen felszerelt házakról írnak. A házak edénykészletéhez nagyobb űrtartalmú tároló- és főzőfazekak, kisebb, bögreként használt csuprok/kisfazekak, tálak, palackok, fedők tartoztak.

1. kép. 10-11. századi edények Halimbáról (Magyar Nemzeti Múzeum, fotó: Dabasi András)

A 10–11. század jellegzetes kerámiái a valószínűleg tejfeldolgozásban/tárolásban szerepet játszó bordásnyakú edények.

2. kép. Bordásnyakú fazék Halimbáról (Magyar Nemzeti Múzeum, fotó: Dabasi András)

A 11–13. század különleges emléke a szabadtűzön és kemencéken is használt cserépbogrács.

3. kép. Cserépbogrács Kiskörösről (Magyar Nemzeti Múzeum, fotó: Simonyi Erika)

                Egy háztartás teljes edénykészletét ritkán van lehetőségünk pontosan rekonstruálni. Az Edelény-Borsodi földvár 10. századi házai tűzvészben pusztultak el, így az épületek használat közben váltak régészeti leletté, azaz „in situ” megmaradt a felszerelésük. Egy háztartásban 12–16 edényt használtak egyidőben, és a fazekakon kívül egy-egy virágcserép alakú tálat, ritkábban palackot is találtak. A házak omladékában lelt tárgyak azonban nem csak a házak felszereléséről, de a táplálkozási szokásokról is sokat elárultak: a kemencékben felborult edényekből húsos köleskása elszenesült maradványát, kisebb fazekakban vadon termő gyümölcsökből készült lekvárszerűség maradványait azonosították.

                A késő Árpád-kori falvak háztartási berendezéseiről a tatárjárás következtében elpusztult falvak házainak gazdag leletanyaga tanúskodik. Cegléd-Madarászhalmon például feltártak egy félig földbemélyített, egyhelyiséges leégett házat, amelyben a pusztulás pillanata zárványként megőrizte az 1240-es falusi háztartás egy napját: a kemencével szemközt egy fapolc állt, melyen kőből készült sótörő, sarlók, rövidkasza, balta és juhnyíró olló feküdt, valamint a polcon kapott helyett a háztartás edénykészlete, mely 3 db nagyobb és egy kisebb főzőfazékból, és 2 db bögréből, valamint egy vasabrancsos favödörből állt.

                A 14-15. századra már egyértelműen szétválasztható a főzésre, tárolásra készített konyhai kerámia és a tálalásban szerepet játszó asztali kerámia. A mezővárosok, nemesi falvak (pl. Sümeg-Sarvaly) feltárásaiból sokkal gazdagabb edénykészletek (agyag poharak, korsók, kancsók, főző és tároló fazekak, tálak, szűrős edények, mécsesek, perselyek) kerültek elő, mint a korábbi évszázadok településein.

4. kép. Késő középkori kerámiák Sümeg-Sarvalyról (Magyar Nemzeti Múzeum, fotó: Dabasi András)

A várak kerámiaanyagában megjelenő import kerámiák pedig gyakran a várban szolgáló zsoldosok etnikumjelzői is egyben.

                Városi környezetben gyakrabban kerülnek napvilágra, de falusias jellegű településeinkről sem hiányoznak az igényesebb, díszített darabok. A késő középkori kerámiák között már megtaláljuk a hétköznapi használatra szánt import darabokat is (pl. ausztriai grafitos áru).

5. kép. „Bécsi fazék” Mohács-Cselepatak lelőhelyről (Magyar Nemzeti Múzeum, fotó: Simonyi Erika)

A módosabb családok asztalán a 15-16. századtól megjelentek a magasabb esztétikumot képviselő díszkerámiák, ónmázas edények, a 17. századtól pedig a hutteriták (habánok) által gyártott reneszánsz ízlésű díszedények váltak népszerűvé.

6. kép. Feliratos habán tál 1643-ból. (Magyar Nemzeti Múzeum, fotó: Ridovics Anna)

                A kora újkorra az edényművesség a specializáció magasabb fokára jutott, külön tálas és korsós mestereket említenek a források. Az ekkor használt edényformák, díszítések még az újkorban is jellemzőek maradtak a magyarországi népi fazekasságra.
7. kép. Írokázott madaras tál Szendrőről (Magyar Nemzeti Múzeum, fotó: Tomka Gábor)

Írta: Simonyi Erika - Magyar Nemzeti Múzeum, Régészeti Tár

Szakirodalom:

• Feld, I., Keramika. In: Marosi, E. (szerk.): Magyarországi művészet 1300–1470 körül. I–II, Budapest 1987, I. 261–281.
• Gulyás, Gy., Egy elpusztult falu Cegléd határában. In: Ritoók, Á. (szerk), A tatárjárás 1241–42. Budapest 2007, 52–53.
• Holl, I., Külföldi Kerámia Magyarországon (XIII–XVI. század). Budapest Régiségei 16, 1955, 147–198.
• Katona, I., A habán kerámia Magyarországon. Budapest      1974.
• Kresz, M., Fazekas, korsós, tálas. Néhány szempont fazekas-központjaink kutatásához és összehasonlításához. Ethnographia, 71, 1960, 297–379.
• Ridovics,  A., A habán kerámia a 17. században. In: Mikó Á.–Verő M.–Jávor (szerk), Mátyás király öröksége, Késő reneszánsz művészet Magyarországon (16–17. század) 2. kötet (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2008/4), 87–97.
• Simonyi, E., 10–14. századi települések Északkelet-Magyarországon és a régió Árpád-kori kerámiája. Budapest 2020.
• Simonyi, E.–Tomka, G. (szerk.), „A cserép igazat mond, ha helyette nem mi akarunk beszélni” – Regionalitás a középkori és kora újkori kerámiában. A Magyar Nemzeti Múzeumban 2013. január 9–11. között rendezett konferencia előadásai. Opuscula Hungarica IX. Budapest 2016.
• Takács, M., A honfoglalás kori edényművesség. Honfoglalás és néprajz (A honfoglalásról sok szemmel) Budapest 1997, 205–223.
• Tomka, G., 16–17. századi kerámia a történeti Borsod megyéből. Opuscula Hungarica X. Budapest 2018.
• Wolf, M., A borsodi földvár. Egy államalapítás kori megyeszékhelyünk kutatása. Monográfiák a Szegedi Tudományegyetem régészeti Tanszékéről 6. Borsod-Abaúj-Zemplén megye régészeti emlékei 10. Budapest–Miskolc–Szeged 2019.