A házasság intézménye a római korban is fontos és életre szóló köteléket jelentett, amit nem csak az evilági életben tartottak fontosnak. A házastársi kötelék a halálon túl is összetartotta a házastársakat, ennek lenyomatai jól megfigyelhetők többek között a római sírkövek portréábrázolásain, valamint feliratain is. Az összetartozás elemei mind a szövegben, mind a képmezőben, a portrék egymáshoz való viszonyulásában megjelennek. A domborművek frontális beállítottsága lehetővé tette, hogy erős hangsúlyt kapjanak a kezek, illetve a kezekben tartott tárgyak.

Petronius Rufus sírszobra, melyen mellette megjelenik felesége is. Leltári szám: 55.200.3. Lelőhely: Walbersdorf. Őrzési hely: Soproni Múzeum. Kor: Kr.u. 50-70 LUPA:422

A kezek elhelyezkedése szembe tűnő: leggyakrabban egymást szorító vagy egymás vállán pihentetett, illetve azt átkaroló helyzetben láthatók. Ezek a formák a provinciális sírköveken szintén megjelennek. A kéztartás szimbolikus jelentőségét bizonyítja, hogy olyan mellképeken is szerepelnek, ahol méretük miatt ábrázolásuk elhagyható lett volna. Ezek a mozdulatok meghittséget sugallnak és kifejezik az egymás iránti szeretetet.

Leltári szám: 22.1905.31 Lelőhely: Dunaújváros Őrzési hely: Magyar Nemzeti Múzeum LUPA:3945

A sírköveken megjelenő alakok idealizált képei a valóságnak, így nem csak a kezek viszonya fejezi ki az összetartozást. Külön jelképe van az erkölcsös nőnek, aki jó anya és házastárs, ez pedig nem más, mint az orsó-guzsaly: az erkölcsös házas asszony, a családjáról gondoskodó nő metaforája, aki fonással foglalkozik, hogy háza népét ellássa textíliákkal. Ennek a képnek az erősödése és igazi erénnyé válása az Augustus-korhoz és Augustus erkölcsi reformjaihoz köthető. A pannóniai bennszülött kőanyagon megjelenő guzsaly ábrázolások is ezt az eszményképet voltak hivatottak erősíteni, sőt, a római jog szerint nem hivatalos, de a bennszülöttek számára és saját erkölcseik szerinti házasság jelképeként is értelmezhető. Ezzel fejezték ki, hogy házasságuk a rómaiakéhoz hasonlóan erkölcsös és morálisan kifogásolhatatlan. Az ilyen kövek főként a Kr. u. 1. század második felére és a 2. század első felére keltezhetőek, ezek mindegyikén az ábrázolt nők helyi, bennszülött viseletben vannak. Tehát a fonóeszközök itt Pannóniában is, mint a birodalom többi részén, például a Mediterráneumban vagy a görög térségben, a férjes asszonyok szimbólumai lehettek, még akkor is, ha ezek az asszonyok nem a római törvények szerinti házasságban éltek.

Lelőhely: Szentendre. Őrzési hely: Aquincumi Múzeum. Kor: Kr.u. 80-130 LUPA:2851

A hitvesi összetartozás, az egymás iránti szeretet és elkötelezettség számunkra így érhető tetten a római kori sírábrázolásokon.

Orsó- guzsaly egy dunaújvárosi sírportrén. R. Symonds rajza.

Szerző: Polyák Emília - Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézet 

Ajánlott irodalom

• R. Facsády Annamária: A nők ábrázolásának ikonográfiája az aquincumi sírköveken − Budapest Régiségei 41 (2007), 21–43.
• Lovén Lena Larsson: Lanam fecit – A szövés-fonás mint női erény a rómaiaknál. Ókorportál, 2003/2. évfolyam/4.szám, öltözködés. 
• Pásztokai-Szőeke Judit:” Míg az anya fogy, a gyermek hízik. Mi az?” Gondolatok ókori nőkkel kapcsolatos társadalmi elvárásokról scarbantiai borostyán guzsalyok kapcsán. Soproni Szemle 66/1 (2012), 5–20.