Alaptörvényünk szerint a nemzeti színeink közül a zöld a remény szimbólumaként került a magyar zászlóra. Ez az értelmezés azonban egészen modern, de mindenképpen sokkal későbbi, mint a zöld szín szimbolikus használata. Már 1848-ban ott találjuk a követelések között, hogy "a nemzeti színeink a régi jogaikba visszaállíttassanak".  A "régi jogok" értelmezése a piros (vörös) és fehér esetében viszonylag egyszerű, hiszen ezek használata a magyar történelemben folyamatos. Eredetileg az Árpád-ház családi zászlószínei voltak, amelyeket a 12. század vége felé már pajzsokra is felfestettek, létrehozva ezzel az első magyarországi címert. A vörössel és ezüsttel (a heraldikában a fehér színnek az ezüst felel meg) vágott mezők alkották Árpádházi királyaink első címerét, amelyet a magukat az Árpádok jogos utódainak valló későbbi dinasztiák is használták, sőt a magyar nemzet jelképeként még II. Rákóczi Ferenc zászlain is feltűnnek. A harmadik nemzeti szín, a "zöld" eredetét azonban a jelképeinkkel foglalkozó szerzők rendszerint homályban hagyják, pedig kézenfekvőnek tűnik, hogy ezt is a magyar címer színeiből vezessük le. A jelenleg is használt címerünkben ugyanis a heraldikai jobb oldal vörös - ezüst vágásai mellett, a bal oldalon vörös mezőben, zöld hármas halmon ezüst kettős kereszt áll. A zöld hármas halom a 14. század közepe táján válik gyakori elemévé a magyar címernek. Azt nem mondhatjuk, hogy állandósul, mert gyakran, pl. a pénzeken később is nélküle, lebegő formában ábrázolják a kettős keresztet. Ez mindenesetre arra mutat, hogy eredetileg aligha rendelkezett lényeges szimbolikus jelentéssel, sokkal inkább dekoratív természetességre törekvés hívta életre. Már a 13. században is előfordult, hogy a kettős kereszt alá, mintegy alátámasztásként egy félkörívet húztak, ami a gótikus- illetve a dekorativitást kedvelő heraldikai ízlés terjedésével fokozatosan hármas tagolású és zöld színű hármas halommá alakult. Teljesen légből kapottak tehát azok a későbbi magyarázatok, amelyek a hármas halomban magyarországi hegyeket, a jeruzsálemi Golgotát, vagy legújabban valami régi khorezmi államszimbolikát vélnek felfedezni. Ha azonban a kettős keresztünk zöld talapzatának mégis jelentést akarnánk tulajdonítani, úgy leginkább arra a gyakori ikonográfiai ábrázolásra gondolhatunk, amelyen Krisztus keresztjének holt fájából, vagy annak tövéből új élet, zöld növényi indák és levelek sarjadnak. (A magyar címer kettős keresztjét is ábrázolták így, pl. Izabella és Fennena királyné 13. századi pecsétein) 

III. András király feleségének, Fennena királynénak pecsétje a Krisztus keresztjének tövéből sarjadó új élet (gabona) jelzésével. 

A zöld hármas halom megjelenése azonban még nem jelentette a zöld szín nemzeti jelképpé válását. Részben azért, mert a mai magyar címer két fele akkoriban még két önálló pajzson, külön életet élt. Bármilyen különös, és a heraldikában szokatlan, de az Árpád-házi királyoknak IV. Béla király óta két címere is volt.  Bármi volt azonban a két külön címer használatának motivációja, a jelentésbeli különbségeik a 15. századra elhalványultak és a két országcímer egyesült. Mai tudásunk szerint I. Ulászló király pénzérméjén jelenik meg először a koronás kiscímernek nevezett magyar államcímer. A dolog szépséghibája, hogy a kis méretű ábrán a kettős kereszt alól itt is hiányzik a hármas halom. Elvileg azonban ettől kezdve számolhatunk azzal, hogy az egymás mellé került vörös ezüst és zöld szín együttese szimbolizálja az országot. Megerősíti ezt, hogy a három szín hamarosan szerepet kapott az országos reprezentációban. Mátyás király kancelláriáján a király pecséteit egyre gyakrabban piros, fehér és zöld szálakból sodort zsinóron függesztették az oklevelek alá. Ez az első ismert eset, amikor a három címerszín használata elvált magától a címertől.

A 16. századtól az új idegen dinasztia királyi reprezentációjában természetesen a Habsburg  jelképek domináltak. Csak ritkán, mintegy búvópatakként kerülnek elő időről-időre a magyar színek. Leginkább koronázásokon találkozunk velük, mint pl. 1608-ban II. Mátyás koronázásán, akiről tudni kell, hogy magyar hajdú hadak segítették a hatalomba. A 18. században némileg változott a helyzet. Mária Terézia, aki a magyaroknak köszönhette a trónjának megmentését, igyekezett hálásnak mutatkozni. Már az 1743-ban kiadott zászlórendelete is, - a korabeli megfogalmazás szerint - "magyar lábra állított", fehér alapon piros és zöld lángnyelvekkel szegélyezett zászlókat rendszeresített a magyarországi lovasezredek számára. Az országnak tett fontos gesztusa volt, hogy 1764-ben megalapította a Magyar Királyi Szent István Rendet. A rendjel piros fehér és zöld színekben pompázik, mivel a királynő ezeket tekintette magyar színeknek.

A háromszínű, piros-fehér-zöld zászlónk a francia forradalom után született meg, vélhetően a francia trikolor nyomán. Persze aligha a "forradalom" direkt hatásáról, sokkal inkább a kezdődő polgárosodás első jeléről, egy populáris, a nép számára is használható zászlódivatról lehet szó. Feljegyezték, hogy 1801-ben a "magyar Habsburg", József nádor első felesége, Alexandra Pavlovna, ugyan a magyaroknak kedveskedve piros fehér zöld karszalagot viselt, ám a nemzeti trikolor használata, a hivatalosság masszív ellenszenve mellett, végül csak a reformkor civil társadalmában terjedt el. 

Magyarország kiscímere, amelyből a nemzeti színeink önálló életre keltek

Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a zöld szín is régi jelképünk, még ha nem is annyira, mint a vörös és a fehér. A zöld szín a magyar címer harmadik színéből önállósodva, a 15. században csatlakozott a korábbi kettőhöz. A Magyarországot jelképező három szín együtteséből azonban csak sokára vált nemzeti jelkép. A 16. század közepétől alárendelt helyzetbe került magyar állam színei végül az öntudatra ébredő országlakosok, a nép és a nemzet jelképeivé váltak. A magyarországi nemzettudat fejlődésének kivételes folyamatosságát jól mutatja, hogy a 19. századi polgári nemzettudat változtatás nélkül tette magáévá a nemesi nemzettudat középkori eredetű jelképeit.   

Az 1764-ben alapított Magyar Királyi Szent István Rend jelvénye

Írta: Baják László, Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Tár