A leendő sárospataki Rákóczi Látogatóközpont és Látványtár területén 2019 óta zajló régészeti feltárások leletei között több, fehér alapszínű, ónmázas díszedény, úgynevezett habán kerámia található. Hasonló fajansz árukat kezdetben Svájc, Németország és Tirol vidékén meghonosodó, kis, zárt anabaptista közösségek készítettek. A 16. században Közép-Európában is megjelenő újkeresztény mesterek nagyobb számban különösképp az erdélyi és észak-magyarországi régiókban telepedtek le.

1.  kép:    17. századi habán tál töredéke.

Egy csoportjuk I. Rákóczi György hívására 1645-ben a Nyitra megyei Csejtéből (ma Čachtice) került Sárospatakra. Ők elsősorban az Alsó-Hóstát, valamint a város északi részén elhelyezkedő Héce területén telepedtek meg, ahol egészen a 17. század végéig viszonylag nyugodt körülmények között éltek. Cserébe az uradalomnak minden terméküket a piaci árhoz képest fél áron kellett adniuk. A város fazekasiparára ösztönzőleg hatott, hogy az újonnan betelepült lakosok között több fazekasmester is volt. Különösen szerencsés körülmény, hogy a sárospataki habán fazekasság technológiájáról rendelkezésre álló történeti forrásanyagot az ún. habán udvar területén 2010-2014 között zajlott régészeti kutatások részletes információkkal bővítették.

2. kép:   17. századi habán tál töredéke.

Noha a habán kerámiák jellemzően sárgára égő agyagból készültek, Sárospatakon a 17. század második felétől vörös színű edény is előfordult, ami feltehetően a megfelelő nyersanyag hiányával magyarázható. A régészeti anyagban gyakoriak a mélyebb tálak (pl. kardinális típusú), valamint a gömbtestű, hosszú nyakú korsók, bokályok, viszont ritka a tányér, fűszertartó, kanna és kancsó. A pataki habán kerámiák legelterjedtebb alapmáza az átlátszatlan ónmáz volt. Sárospatakon a habán fazekasmesterek saját műhelyükben állították elő a fehér, kék, sárga és zöld, valamint a 18. századtól a lila fedőmázakat. Az ónmázas áruk mellett az ásatások kerámia anyagában több agyagmázas (engóbozott) edény található. Ezeket először nyersen kiégették és csak azután vonták be agyagmázzal.

3. kép: 17. századi habán tál töredéke.

A díszítést a még ki nem égetett, nyers máz felületére vitték fel írókával, ritkább esetben ecsettel, melyek színe a lehetőségek folytán általában kobaltkékre, sárgára, zöldre, valamint mangánibolyára korlátozódott. A habán kerámia korai periódusára jellemző itáliai hatásokat mutató virágminta jól illeszkedett a magyarországi késő reneszánsz virágos stílusához. Ám ez a díszítésvilág az évszázadok alatt kisebb-nagyobb változásokon ment át: az eleinte még tiltott ember- és állatábrázolások a 17. század elejére általánossá váltak. Bár ezek a díszedények a maguk korában viszonylag drágának számítottak, Sárospatakon a módosabb családok asztalára is jutott a megrendelő nevének monogramjával és a készítés évével ellátott habán kerámia.

Írta: Jablonkai Dávid

Válogatott irodalom:

• Bajnóczi Bernadett – Nagy, Géza – Tóth, Mária – Ringer, István – Ridovics, Anna (2011): Sárospataki ágyúöntőműhelyben feltárt 17. századi habán kerámialeletek mázának mikroszerkezete és összetétele. Archeometriai Műhely 8(1), 1–16.
• Ringer, István (2014): Uradalmi és mezővárosi műhelyek a 17.századi Sárospatakon. A régészeti kutatások eredményei. Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar. Doktori Disszertáció. Budapest, 104-169.
• Véninger, Péter (2016): Sárospataki habán fajanszok készítéstechnikai elemzése. In: Simonyi Erika – Tomka Gábor: ,,A cserép igazat mond, ha helyette nem mi akarunk beszélni”. Regionalitás a középkori és kora újkori kerámiában. Opuscula Hungarica IX. Budapest: Magyar Nemzeti Múzeum, 409–416.
• Détshy, Mihály (1972): Adalékok a sárospataki újkeresztények (habánok) történetéhez. In: Bodó Sándor – Zádor Tibor: A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 11, 123–144.
• Katona Imre (1975): A sárospataki habán kerámia-receptkönyv tanulságai. A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 13-14, 415–432.