Első világháborús frontemlékek a Magyar Nemzeti Múzeum Egyedi Tárgyak Gyűjteményében

A 19. század végére alakult ki a mai is használatos, ún. egyesített lőszer, a töltény, amely immár magában foglalta a gyújtást, a lőport, a golyót, a fojtást, és lehetővé tette a nagyfokú tüzelési sebességet, pontosságot és átütőerőt.
„[…]A sárgaréz hengerekbe kis nyersselyemből készült zsákocskákat helyeznek el, amelyek pontosan kimért lőpormennyiséget tartalmaznak. Elegáns ruhatára van a halálnak: sárgaréz cipőt visel, és selyemharisnyát hord. […] A töltényhüvelyeknek körülbelül 90%-a miután a harctéren teljesítette kötelességét, újra visszakerül ide. Ott kint összegyűjtik és visszaküldik, itt pedig újra rendbe hozzák és felhasználják. […] Érdekes Újság 1918. 22. sz. 17. o.

Lőszergyár a hátországban, fényép az Érdekes Újságból, 1914.

A korszerű lőszer létrejöttével a katonák olyan tömeges nyersanyaghoz jutottak, melyet feldolgozhattak, átalakíthattak, ezáltal a művészi önkifejezés eszközévé tettek. A gyilkos, ipari tömegtermeléssel létrehozott töltény tehát megszelídíthetővé vált. A harctéri művészeknek a halált megszemélyesítő tárggyal, a tölténnyel szemben egy esélye maradt: ha elrontásával, átalakításával új, más szereppel ruházták fel, és (amennyiben életben maradtak) akár haza is vihették. Az alkotók céljai között szerepelhetett az általuk átélt történelmi események megörökítése, különleges ajándék készítése a szeretteiknek, a harctéri szabadidő értelmes eltöltése. Ugyanakkor valószínűleg divattá is vált a frontemlék-készítés.
Az így készült frontemlékek tömeges megjelenése az első világháborúhoz köthető. Elsősorban a besorozott ötvösök, vésnökök, lakatosok és fegyvermesterek készítettek lőszerekből, és azok alkatrészeiből dísztárgyakat, ennek köszönhetően a legtöbb fennmaradt darabról elmondható, hogy magas szakmai (sok esetekben jelentős iparművészeti) minőséget képviselnek.
Minden bizonnyal ennek köszönhetően a különféle lőszerhüvelyekből, lőszeralkatrészekből készült tárgyak a legelterjedtebbek, legjellegzetesebbek a fronton gyártott emlékek közül. A tárgyak feliratai, díszítésük és azok minősége nagyon eltérő, felirataik tömörek, stílusukban, mondanivalójukban megegyeznek az egyéb, pl. fafaragásokon található szövegekkel.

Tüzérségi lőszer hüvelyéből kialakított emlékváza a magyar koronás címerrel. Felirat: „Emlékül a világháboruból 1917”

Az első világháborús újságok hamar felfigyeltek a frontművészet megnyilvánulásaira és időről időre cikkeket szenteltek a témának. Érdekességként közöltek képes híreket ebben a témakörben, a lakosság pedig a frontemlékek „címzettjeként” vált érintetté. A katonák által előállított emléktárgyakkal ugyanakkor pl. a Hadsegélyező Hivatal által áruba bocsátott hadifogoly-munkákon keresztül is találkozott a hátország lakossága.
„Virágh Pál főfegyvermester készítette hadianyagokból ezt az érdekes és szép tintatartót és ezredese, Szavits ezredes által felajánlotta háborús emlékképpen báró Hazai Samu honvédelmi miniszternek. A tulipánszerű pajzsok derékszíj csattokból valók. A középen lévő sas egy német sisakból, a tintatartók fedője porosz sisakból, az egész holmi váza srapnel hüvelyből, a tolltartórész orosz töltényekből és puskatisztító vesszőkből készült. A tollszár orosz szurony hegyéből, a levélnyomó pedig srapnel hüvelyből és orosz puskarészből való. […]” Érdekes Újság, 1915. 17. sz. 17. o.
A lőszerhüvelyeken, szétszerelt lőszeralkatrészek sárga- és vörösréz anyagán kívül az alumínium volt a legjellemzőbb fém, amelyet a katonák emlékgyártásra használtak. A fémek mellett a második legfontosabb alapanyagként a fronton is könnyen hozzáférhető, illetve könnyen megmunkálható különféle fafajták voltak.
Lévay Jenő Éhség, árulás, Przemyśl című regényében így írt a lőszer-emléktárgyak készítéséről:
„[…]Az öngyújtókat nagy számmal készítették orosz kézifegyver lövedékének hüvelyéből. A városban ügyes vegyészek berendezkedtek és gyufagyárakat alapítottak.[…] Hogy azután játékkártyától vitézségi érmekig mi minden egyéb is készült, az már szinte elmondhatatlan.
[…]A város látszólagosan békés, nyugodt életéhez hozzátartozott a képzőművészetek, iparművészetek kifejlődése is. A katonák éhségükben már a váröv-vonalban is hozzáláttak a munkához és srapnel hüvelyekből, gyújtókból, lövedékekből gyártották a virágvázákat, gyűrűket, tintatartókat, hamu- és szivartartókat, levélnehezékeket s az egyéb ismertté vált hadiemlékeket.[…]”

Ékszergyár a harctéren. A katonák „pihenőben” frontemlékeket készítenek. Fénykép az Érdekes Újságból, 1915.

A vezetőgyűrű (a lövedékek külső felületére szerelt réz gyűrű, ahonnan azt le tudták szedni) hasonlóan kedvelt alkatrész volt, általában karpereceket és képkereteket készítettek belőle, de egyéb díszítőelemként is használták. Feliratozásuk, díszítésük a gyűrűkéhez hasonlóan sivár. Sokszor sapkajelvényt erősítettek rá, általában szerelmi ajándék lehetett.
A korabeli beszámolók, források és adatok szerint a frontemlékeket elsősorban a front első vonala mögött, a két bevetés közötti időszakban harctéri tartalékban lévő egységek tagjai készíthettek. Főként azokra a míves, nagy szaktudást és minőségi szerszámokat igénylő darabokra vonatkozik ez a feltételezés, amelyek elkészítése a legtöbb esetben az ezredekhez tartozó kovács- és lakatos, valamint fegyverjavító műhelyekben történhetett.
A katonák művészkedése nem lehetett hivatalos elfoglaltság, azt csak a szabadidejükben végezhették, a feletteseik félrefordított tekintete mellett. A hadsereg ugyanis takarékossági okokból a saját lőszerhüvelyeket begyűjtötte, és visszaszállította a hadiipari üzemeknek újrahasznosításra, míg a besült, ún. állva maradt ellenséges lövedékek felhasználása a robbanásveszély miatt volt tiltott. Ennek ellenére a frontkatonák minden harctéri hadihulladékot felhasználtak. A saját vagy ellenséges ki nem lőtt, felhasználatlan hadianyagoktól kezdve a saját vagy ellenséges kilőtt, felhasznált anyagokig mindenhez „hozzányúltak”.
„[…]az épületből ásóval felszerelt emberek rohannak ki a bevágódás helyszínére. Ki akarták ásni a gránát „fejit”. Az orosz lövedékek gyújtószerkezete, a „Zünder” alumíniumból készült. Igen kapós portéka volt. Embereink háborús emléktárgyakat, gyűrűket, láncokat, plakettokat stb. készítettek belőle. Készek voltak az életüket is kockára tenni, hogy egy-egy frissen bevágódott lövedék „fejit” megszerezzék. Mintha sejtették volna, hogy évek múlva Szibériában az emléktárgyakért kapott pénzzel az életüket fogják megmenteni![…]” MÉSZÁROS Vilmos: Emlékeim az I. világháborúból. (Przemyśl ostroma. Toloncúton Szibériába.) Győr, 2003. 122. o.

Újrahasznosításra összegyűjtött lőszerhüvelyek a harctéren. Fénykép az Érdekes Újságból, 1916.

A Nemzeti Múzeum Egyedi Tárgyak Gyűjteménye 16 db lőszerhüvely-vázát, egy kupát, két darálót, egy hamu- és gyufatartót, egy gyertyatartót, valamint négy vezetőgyűrűből készült karperecet, és több száz emlékgyűrűt őriz az első világháború frontkészítményei közül. Ezekből a szerepcserén átesett tárgyakból mutatunk be néhány reprezentatív darabot.

Hamutartó, középen gyufatartóval. Tüzérségi lőszer hüvelyének alsó részéből, illetve gyalogsági kézi lőfegyver hüvelyéből, és egyéb hadianyag-hulladékokból vágással, hajlítással és forrasztással készített asztali dísztárgy.

Tüzérségi lőszer hüvelyéből magas színvonalon elkészített szecessziós díszítésű váza.

Tüzérségi lőszer hüvelyéből magas szakmai színvonalon elkészített, gazdag virágdíszítéssel ellátott vázapár.

Tüzérségi lőszer hüvelyéből magas szakmai színvonalon elkészített, díszváza, a paláston rózsaágon ülő madárral.

Lőszerhüvelyből kialakított daráló, forgató szára hadianyagból készült. A daráló palástján tarsolylemez-díszítéshez hasonló inda-motívumok láthatóak. Felirat: „Emlék Brčko / 1914”

Írta: Gál Vilmos - Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Tár