D’ISOZ LAJOS HADITUDÓSÍTÓ HAZATÉRÉSE A HADIFOGSÁGBÓL, 1945. JÚLIUS. D’Isoz Lajos (1909–1993) fotóriporter 1941–1944 között a Haditudósító Század tagjaként és a Képes Tábori Újság fotósaként az ukrajnai hadszíntéren szolgált a magyar hadseregben, majd 1945-ben a németországi Kemptenben esett amerikai fogságba. A fotós hadifogsága és hazatérése során készített felvételei 2021-ben kerültek a Magyar Nemzeti Múzeumba.

D’Isoz Lajos (1909–1993) fényképész, fotóriporter, operatőr neve kevéssé ismert a magyarországi sajtófotográfia történetében. Riportképei 1935–1949 között jelentek meg magyar lapokban, de nevét ritkán írták a szerkesztők a fotói alá. 1947 júliusa és 1949 februárja között a svájci származású fotós a Magyar Nap című képes napilapnak dolgozott. Munkásságának erről a szeletéről az újság fényképnegatív archívuma tanúskodik, amelyet a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtára őriz. Bár D’Isoz csak rövid ideig készítette riportjait ennek a lapnak, felvételei annak a különleges néhány évnek a lenyomatai, amikor a második világháború pusztítása után és a kommunista diktatúra teljes térnyerése előtt az élet Magyarországon megpróbált visszatérni a normális kerékvágásba. A mindössze 1947 és 1949 között működött Magyar Nap riportképei, köztük D’Isoz Lajos 16 felvétele, 2001-ben kapott először nagyobb nyilvánosságot a Jalsovszky Katalin által rendezett Budapesti életképek 1947–1949 című kiállításon. (A Magyar Nemzeti Múzeum online adatbázisában – https://gyujtemenyek.mnm.hu – 2025 júniusában 597 Magyar Nap riportfénykép tanulmányozható.)

2021-ben D’Isoz Lajos lánya, Kékessyné Isoz Gertrud a családban őrzött tizennégy fényképalbumot ajándékozott a Magyar Nemzeti Múzeumnak (az albumok közös nyilvántartási száma: Gy/3590). Az összeállítások javarészt D’Isoz Lajos fotóit tartalmazzák, vegyesen találhatunk bennük családi felvételeket, a fotóriporter munkája során készített képeket és kedvtelésből alkotott művészi igényű fotókat. A teljes anyag ismertetésére a későbbiekben kerül sor. Ebben a bejegyzésben egy nyolcvan éve történt esemény fényképeit mutatjuk be, amelyeken összekapcsolódik a családi múlt és a történelmi idő.

D’Isoz Lajos a második világháborúban haditudósító fotóriporterként szolgált a hadseregben. 1941–1944 között a Haditudósító Század tagjaként és a Képes Tábori Újság fotósaként készített felvételeket az ukrajnai hadszíntéren. 1944-ben visszatért Magyarországra, majd rövid időn belül újra behívták szolgálatra. D’Isoz Lajos lányától tudjuk, hogy apja a háború végén, 1945-ben amerikai fogságba esett a németországi Kemptenben, ahonnan néhány hónap múlva, 1945 júliusában visszatért Budapestre. (Lásd a Történeti Fényképtár adattárában Kékessyné Isoz Gertrud életrajzát édesapjáról a Jalsovszky Katalin történész-muzeológusnak 2001. január 22-én küldött levelében.)

Magyarországon a nyilas hatalomátvételt követően már 1944 novemberében megkezdődött az államapparátus, a gazdasági tartalékok és a hadsereg maradványainak Németországba telepítése. 1945. április elején a magyar hadsereg több mint 200.000 katonája tartózkodott német területen. Sok katonatisztet és állami alkalmazottat a családja is követte nyugatra. A dél-németországi Alpok tövében fekvő Kemptent Beregfy Károly vezérezredes a kapituláció előtt néhány nappal, 1945. április 26-án kelt intézkedése jelölte ki a honvéd alakulatok „H” jelű tartózkodási körzetének székhelyévé, Ujlaky Jenő vezérőrnagy parancsnoksága alatt.

Az Isoz-családban megőrzött egyik albumban, amelyik a gerincén a „30 év a riporteri pályán 1940–1945” címet viseli, 87 kép tanúskodik a fotóriporter 1945-ös németországi tartózkodásáról. Az albumot valószínűleg évekkel később állította össze D’Isoz Lajos, és a képek mellett jelezte az évszámot és a helységneveket is. Ezek tanúsága szerint a fotós 1945-ben, még fogságba esése előtt járt Drezdában; a potsdami Sanssouci kastélyegyüttesnél és a babelsbergi várnál; valamint a bajorországi Grafenwöhrben, aminek környékén a német hadsereg jelentős kiképző bázisa működött. Mindhárom városban kevéssel az angolszász bombázások előtt fényképezett, és olyan utca-, épület-, vagy tájrészleteket választott, amelyeken nem fedezhetők fel a háború nyomai. A nyugalmat és sokszor kihaltságot sugárzó képek sokasága láttán gyaníthatjuk, hogy D’Isoz szándékosan válogatott ilyen hangulatú felvételeket az albumba, amelyet a háború után családtagjai, gyermekei is nézegettek.

Az album két oldalán jelenik meg a hadifogság időszaka. Ezeknél is írt helységnevet a fotós a lapokra: Leubas és a börwangi tó partja. Előbbi Kempten település része, utóbbi pedig egy kis tó a település szomszédságában, ahová D’Isoz Lajos és katonatársai horgászni jártak. Számos visszaemlékezés jelent már meg a különböző németországi telepeken fogvatartott magyar katonák életkörülményeiről, de a kempteni fogság körülményei nem ismertek. Az élelmezés, elszállásolás, a külvilággal való kapcsolattartás stb. feltételei eltérőek voltak az amerikai hadsereg által felügyelt táborokban. A Bad Kreuznach-i táborban például – ahol a 160.000, többségében német katona között 4.100 magyar hadifogoly volt – a szabad ég alatt őrizték a katonákat és az élelmezés mindig akadozott. Frontenhausenben a magyarok szabad emberekként éltek az amerikaiak által kijelölt házakban. Lakásukért és ellátásukért a hadsereg fizetett a tulajdonosoknak, és a foglyoknak nem kellett dolgozniuk. D’Isoz Lajos albumának leubasi és börwangi képei alapján úgy tűnik, hogy a fotós és katonatársai szabadon mozoghattak a fogság heteiben. Az a tény is bizonyos fokú szabadságról tanúskodik, hogy D’Isoz megtarthatta fényképezőgépét, és fotografálhatott.

Két Leubasban készült felvételén szabadtéri csoportképet látunk. A valószínűleg lakóhelyként szolgáló épületek előtt négy férfit, egy nőt és két gyermeket örökített meg a fotós. A négy férfi nevét felírta az albumlapra: Endrődi Kálmán, Dornbach J., Limbek K., Spontil L. A börwangi tónál horgászó férfiak között szerepel még Novotny Frigyes neve is.

1946 végéig a brit, az amerikai és a francia katonai hatóságok eltérő időpontokban szüntették meg a magyar katonák hadifogoly besorolását és engedték vagy szervezték meg hazatérésüket. A hadifoglyok és a polgári menekültek hazaszállítása az amerikai megszállási övezetekből 1945. szeptember végén indult meg.

D’Isoz Lajos két társával még ez előtt, 1945 júliusában indult el Kemptenből Budapestre. A hazaút részletei ma már nem rekonstruálhatók. A fotós az út során készített felvételeket: négy tájkép az ausztriai Schladming–Dachstein környékét örökíti meg, további 14 kép helymeghatározás nélkül vagy „az osztrák Alpokban” megjelöléssel szerepel az albumban. D’Isoz két katonatársával gyalog rótta a festői hegyvidék útjait, és három kép tanúsága szerint egy-egy kézikocsin húzták maguk után holmijukat.

D’Isoz Lajost Budapesten várta haza édesanyja, testvérei, felesége és hétéves kislánya. Isoz Gertrud még 2025-ben is élénken emlékszik arra a verőfényes júliusi napra, amikor édesapja megérkezett és bekiáltott neki és édesanyjának otthonuk nyitott ablakán. A viszontlátás nagy örömét még az sem rontotta el, hogy az aznapra tervezett állatkerti látogatás elmaradt. A hazaút fényképei után az album négy családi képpel zárul. Az egyiken D’Isoz Lajos feleségével és kislányával karácsonyfa előtt ülnek, és a felirat így szól: „Ismét együtt. Karácsony 1945”.

Irodalom

• Gosztonyi Péter: A Magyar Honvédség a második világháborúban. Budapest, Európa Könyvkiadó, 1995.
• Hegedős Gyula – Kováts Béla – Lakatos Vince – Schannen Béla: – 45 fok. A Tábori Újság haditudósítóinak oroszországi feljegyzései első háborús telünkről. Budapest, Tér–Könyvkiadó Vállalat, 1943. A fényképek D’Isoz Lajos haditudósító felvételei.
• Jalsovszky Katalin: Egy kis napfény – Budapesti életképek 1945–1949. https://fidelio.hu/vizual/egy-kis-napfeny-budapesti-eletkepek-1945-1949-145507.html
• Nyári Gábor: Menekültek az új hazában. A német és osztrák területeken élő magyar emigráció története 1945–1956. Budapest, Unicus Műhely, 2018.
• Tarcai Béla: Magyarok a nyugati hadifogolytáborokban. Budapest, 1992.

Bognár Katalin

Magyar Nemzeti Múzeum, Történeti Fényképtár