1801 évvel ezelőtt, Kr. u. 222. március 11-én ölték meg Elagabalus római császárt.

Elagabalus ekkor még 20 éves sem volt, de már 4 éves uralkodás állt mögötte – 4 olyan év, amellyel beírta nevét a római történelem legdicstelenebb lapjaira. A Septimius Severus feleségének közel-keleti rokonságából származó s kamaszként trónra kerülő uralkodót erőteljesen befolyásolta családja és keleti környezete – leginkább anyja, Iulia Soaemias. A nők nagy befolyása a Közel-Keleten nem volt ritkaság, a római elitben azonban ellenérzéseket szült.

Elagabalus ezüst denariusa Róma pénzverdéjéből. Katalógusszáma: RIC 131; leltári száma: 101.1900.17.

De még rosszabb volt, amikor az ifjú császár a saját feje után ment. Elagabalus ugyanis szülőhazája, a közel-keleti Emesa (ma: Homsz Szíriában) napistenének, Elagabalnak a fanatikus híve volt: az isten főpapjaként tevékenykedett, annak kultuszát nem csak bevezette Rómába, de egyenesen a hagyományos római vallás elé helyezte. Elagabal szent kövét Rómába vitte, nagy templomot emeltetett neki, keleti mintájú papságot szervezett és keleti rítusokat gyakorolt az isten tiszteletére. Elagabal templomába vitette át a római vallás számos szent tárgyát és jelképét, majd az istent jelképesen összeházasította Minervával. A kortársak számára furcsa és megbotránkoztató vallási vonzódása alapján kapta az Elagabalus gúnynevet is – hivatalosan ugyanis a császár az Imperator Caesar Marcus Aurelius Antoninus Pius Felix Invictus Augustus nevet viselte.

De nem csak vallási nézetei, magánélete is megbotránkoztató volt: a hirtelen teljhatalmat kapó kamasz kicsapongó életet élt, dorbézolt, kétes elemekkel vette körül magát, egyaránt tartva női és férfi szeretőket. Volt, hogy női ruhákban jelent meg a nyilvánosság előtt. Rövid uralkodása alatt három felesége is volt, de pár hónap után mindhárom nőt eltaszította magától. Különösen megbotránkoztató volt az Aquilia Severával kötött házassága, a nő ugyanis a Vesta-szüzek közé tartozott. Az ő meggyalázásával így az uralkodó a római vallás legszentebb előírásainak egyikét sértette meg.

A keleti szertartások és rítusok, a Vesta-szűzzel kötött császári házasság (amivel a magát Elagabalus főpapjának tartó császár talán az új vallás és a római tradíciók összekapcsolását akarta – szentséggyalázó módon – kifejezni), az uralkodó kicsapongásai nagy felháborodást keltettek Rómában. Ez már a dinasztia hatalmát is fenyegette, és ekkor saját családja fordult Elagabalus ellen. Maga a császár nagyanyja, Iulia Maesa volt az, aki döntő szerepet játszott az Elagabalus és anyja, Iulia Soaemias elleni merénylet megszervezésében. Iulia Maesa így feláldozta lányát és unokáját, hogy egy másik unokáját, Severus Alexandert trónra segítve megőrizze a család hatalmát.

Az érme előlapján a császár jobbra néző mellképét látjuk, fején babérkoszorúval, IMP ANTONINVS PIVS AVG körirattól övezve. A rövidítéseket feloldva az Imperator Antoninus Pius Augustus megnevezést kapjuk, ami az uralkodó hivatalos nevének egy rövidebb formája. Érdemes megjegyezni, hogy a császár eredeti neve Varius Avitus volt: az Imperator Caesar Marcus Aurelius Antoninus Pius Felix Invictus Augustus névvel a másodnagybátyjához és császári elődjéhez, Caracallához (hivatalos császári nevén: Imperator Caesar Marcus Aurelius Severus Antoninus Pius Augustus) való kapcsolatát hangsúlyozta.

A hátlapon a császár jobbra néző alakját látjuk, amint épp’ áldozatot mutat be egy oltárnál, jobbjában áldozócsészét (patera), bal kezében pedig egy faágat tartva. Ez az ábrázolás még nem is lenne idegen a római hagyományoktól, a körirat viszont már példa nélküli: SACERD DEI SOLIS ELAGAB. Ez deus Sol Elagabal, az emessai napisten papjaként (sacerdos) hirdeti a császárt, kiemelve annak keleti vallásos meggyőződését. Ez a kortárs római közvélemény számára annál is megdöbbentőbb volt, hiszen a császári méltóság része volt a pontifex maximus címe, így a császár hivatalosan a tradicionális római vallás főpapjának számított.

Szerző: Barna Ferenc, MNM Éremtár