Történetek a Magyar Nemzeti Múzeum Állandó Régészeti kiállításából

Egy korábbi bejegyzésben írtunk arról, hogy akadnak olyan múzeumi tárgyak, melyek már valamilyen okból kifolyólag nem állnak rendelkezésre, ellenben mégis sikerült róluk fontos adatot fellelni. Most egy pozitívabb éllel megfordítjuk a témát: elveszettnek hitt műtárgyat találtunk meg újból.

A soha nem látott emberi és anyagi károkat okozó II. világháború után muzeális téren is megnőtt arra az igény, hogy a károkat szenvedett, összekeveredett gyűjteményi anyagot rendezzék. Az 1950-es és 1960-as években több hullámban került sor újraleltározásokra, melynek keretei között a már nem azonosítható (illetve annak vélt) vagy kérdéses eredetű tárgyakat vezették be. A régi leltárkönyvek lapjait pörgetve, egy 1903.04.04-én bevezetett tételnél érdekes leírást találunk: Az időszakban közismert nevet nyerő Fejér József budapesti régiségkereskedő (1871?–1935), aki egyben specializáltan elsőként rendezett hazánkban éremárveréseket, több, római faládika fémvereteit képező bronzlemez töredéket adott el a múzeumnak. Lelőhelyük Dunapentele (ma: Dunaújváros, Fejér m.), ahol a közgyűjtemény 1903 elején már ásatást hajtott végre egy ízben. A jelenlegi nyilvántartás szerint a tárgyak nincsenek már meg, az 1903-as leltár rövid ismertetése szerint „hosszú ruhás szárnyas alakok” voltak láthatóak a domborítással díszített vereteken. A római kor kutatója számára ebből talán egyből az ugorhatna be, hogy a győzelem szárnyas istennőjét, Victoriat jelenítették meg – mely egyébként nem számít példanélkülinek ládikavereteken. Azonban, mint kiderült, ez téves következtetés volna. A múzeumi adattárban kutatva, Paulovics István régész (1892–1952) hagyatékában rábukkantunk a veretek még talán I. világháború előtt készült fényképére, melynek egyezését kétségtelenné tette a lelőhely és leltári számok szerepeltetése. Ezek után nem volt nehéz a raktári anyagban megkeresni a kérdéses darabokat, melyek ténylegesen megvoltak az újraleltározott tételek között. Így viszont fény derült a „szárnyas alakok” titokzatos rejtélyére: A vereteken nem két Victoria látható, hanem nagy valószínűséggel apostolok, tehát a kis tárgyak az ókori kereszténységgel hozhatóak kapcsolatba.  Miből következtetjük ezt a távolról is markánsnak tűnő eltérést? 1908-ban, a fent említett Fejér József megbízásából nagyszabású (egyben hatalmas károkat okozó) rablóásatást hajtottak végre Dunapentelén, ennek során került elő egy olyan épebb veretsorozat, ahol kikövetkeztethető, hogy a 12 apostolt kívánták megjeleníteni. A fokozott hasonlóság nyomán a közös verőtő lehetőségét is mindenképpen fontos felvetnünk. Az egyes alakokat díszes kivitelű tunicaban, palliumban és saruban jelenítették meg. A pallium görög eredetű, gyapjúszövetből készült, köpenyszerű ruhadarab, mely a Kr. u. 4. században már egyházi személyek hivatali jelvényévé lépett elő – ezt a lecsüngő szövetet látjuk a mi példányainkon és ezek voltak a néhai „szárnyak”. Szomorú veszteség, hogy ezeket a leleteket nem lehetett megfigyelni eredeti előkerülési környezetükben, melyet még tovább fokoz, hogy az 1908-ban előkerült darabokat Fejér József a magas vételi árral kecsegtető mainzi Römisch Germanisch Zentralmuseumnak adta el. Dunapentelén több ókeresztény vonatkozású lelet látott napvilágot, köztük ikonikus az a szinte teljesen ép ládikaveret sorozat, melyen Szent Péter és Szent Pál keretbe foglalt, egymással szembe néző mellképei láthatóak bibliai jelenetek környezetében, azonosíthatóságukat segítik a (P)etr(us) és (Pa)ulu(s) latin feliratok. Így tehát más vonatkozásban Péter és Pál apostolok késő római korban közkedvelt alakjai is feltűnnek lelőhelyünkön. Még érdekesebb, hogy itt a lelőkörülmányek ismertek: 1912-ben került elő egy kőlapokból összeállított (valószínűleg női) temetkezésből, a ládikán kívül még egy üvegkancsó töredékeit, egy vas karperecet, valamint I. Valentinianus császár (ur. 364–375) rézérmét találták. A római Pannonia tartomány Magyarország területére eső részéről igen kevés apostolokat megjelenítő ábrázolással rendelkezünk, melyek sorából talán széles körben legismertebb a pécsi ún. (I. számú) Szent Péter és Pál sírkamra északi oldaldalán látható festmény. Más ládikaveretek közül kiemelt fontosságúak a ságvári késő római belső erőd déli kapujánál talált lemezek, ahol szintén az apostolfejedelmek jelennek meg egy kevésbé ismert, de Pannoniaban vélhetőleg népszerűséget élvező szent, felirata szerint Timotheus két oldalán. Összevetésképpen és tanulságként: mindannyian viselnek palliumot, de szárnyuk nincs…

Írta: Szabadváry Tamás, Magyar Nemzeti Múzeum, Régészeti Tár, Római Gyűjtemény

Irodalom:

• Hudák, K. – Nagy, L. Megfestett mennyország Barangolás a pécsi ókeresztény temetőben [Örökségi Füzetek 6.]. Pécs 2009.
• Nagy, L., Pannonia sacra in: Emlékkönyv Szent István király halálának kilencszázadik évfordulóján. szerk.: Serédi, J. Budapest 1938, 115-147.
• Teichner, F. Die Gräberfelder von INTERCISA II Die Altfunde der Museumssammlungen in Berlin, Mainz und Wien, mit Beiträgen von Bíró, Sz., Horváth, F., Schierl, T. Berlin 2011.
• Tóth, E. Ókeresztény ládikaveretek Ságvárról – Altchristliche Kästchenbeschläge aus Ságvár. Folia Archaeologica 44, 1995, 107-150.