Az ellenfél fejének levágása és trófeaként, azaz győzelmi jelvényként történő felmutatása az emberiség történetének olyan antropológiai állandója, azaz visszatérő jelensége, amelynek előfordulását a legkülönbözőbb kultúrákból és korszakokból ismerjük. A Biblia nyomán az egyik legismertebb ilyen história a Salome bosszúvágyának áldozatul esett Keresztelő Szent János fővétele, de jól ismert a Betulia városát ostromló Holofernész lefejezésének ószövetségi históriája is, akinek levágott fejét a hős Judit kitűzte a városfalra, s így futamította meg az ellenséget (Jud 14.1). Izrael első királya, Saul fejét szintén levágták a filiszteusok, s kitűzték istenük, Dágon templomában (1Krón 10.10).

Diodórosz ókori görög történetíró szerint a kelták is gyakran helyezték el a legyőzött ellenfél bebalzsamozott fejét szentélyeikben és házaikban (Bibliothéké historiké [Történeti könyvtár], V.2), de az irokéz indiánok is véres győzelmi jelvényként gyűjtötték a skalpokat. Amikor Attila hun király halála után második fia, Dengitzik 469-ben megkísérelte meghódítani a Bizánci Birodalmat, egy Anagast nevű gót parancsnok egy csatában megölte, levágott fejét pedig Konstantinápolyba vitték, ahol győzelmi menetben hordozták végig a városon, majd póznára tűzve közszemlére tették.

Zrínyi Miklós horvát bán és dunántúli főkapitány 1566 nyarán közel egy hónapon át védte Szigetvárt a Szulejmán szultán által vezetett, mintegy 50,000 fős sereggel szemben. Bár az idős szultán szeptember 6-án meghalt, Zrínyi másnap kénytelen volt feladni a küzdelmet a hatalmas túlerővel szemben. 300 főre fogyatkozott csapatai élén kitört a lángoló belső várból, s az elsők között esett el. Istvánffy Miklós krónikája szerint (Historiarum de rebus hungaricis, Lib. XXIII) a janicsárok agája levágatta Zrínyi fejét, s átadta Mehmed nagyvezírnek, aki azt kopjára tűzve közszemlére tette a táborban, hogy az egész győztes had láthassa a „győzelmi trófeát”. A megcsonkított holttestet Szigetváron eltemették, a levágott fejet pedig három nap után elküldték Szokollu Musztafa budai pasának, aki továbbküldte azt a Győr mellett táborozó II. Miksának. A vászonba burkolt „relikviát” Eck zu Salm győri főkapitány vette át Komáromnál a pasa Miksának címzett levelével: „Fogadd legbátrabb vezéretek fejét…”. A főkapitány a levágott fejet, „mi geny, s vérrel elundokítva, nehéz bűzt lehelt, rózsavízzel megmosatta, s jóillatú balzsammal bebalzsamozva, szekéren az egész sereg kísérete mellett Győrbe vitte” (Vidovich György ford.). Miksa király szeptember 27-én Abdánál vette át a szigetvári hős fejét, amit innen gyászmenetben vittek Csáktornyára, hogy a Zrínyi család temetkezőhelyén, a szentilonai pálos templomban temessék el, első felesége, Frangepán Katalin mellé.

A hadvezér fia, Zrínyi György tárnokmester nem sokkal később egy festményekből álló epitáfiumot, azaz síremléket rendelt számára Adriaen van Conflans Bécsben működő flamand udvari festőnél. Az epitáfium nem maradt fenn, ám valószínűsíthető, hogy az itt bemutatott halotti portré az epitáfiumhoz készült tondó (kör alakú festmény) másolata, amelyet a festő az elhunyt családja számára készített.

Adriaen van Conflans: Zrínyi Miklós halotti portréja,1570 k.
Olaj, vászon, átmérő: 68 cm, MNM Történelmi Képcsarnok, ltsz. 463. - FORRÁS

A festmény a 17. század végéig a Zrínyi családon belül öröklődött, s szerepel Zrínyi Ádám ingóságainak 1692-ben készült leltárában. A kép bal halántékán lőtt sebbel ábrázolja a levágott fejet, amelyet a dicsőség és a hírnév jelképeként babérágak öveznek koszorúszerűen. Az ábrázolás módja és a kép formátuma a Keresztelő Szent János levágott fejét ábrázoló reneszánsz tondókat idézi.

Marco Zoppo: Keresztelő Szent János feje, 1471. Pesaro, Musei Civici - FORRÁS

Az Oszmán Birodalommal folytatott háborúk során nem Zrínyi Miklós volt az első magyar hadvezér, akinek ebben a sorsban volt része. A krónikák szerint az 1526. augusztus 29-i mohácsi csata után a magyar sereg fővezére, Tomori Pál kalocsai érsek fejét a törökök kopjára tűzve hordozták körbe a katonai tárborban, majd Szulejmán sátra előtt tették közszemlére. A törökök a foglyul ejtett katonák közül is sokakat lefejeztek, Katíb Mohammed Záim krónikája szerint „a gyaurok fejeiből több halom emelkedett Mihács mezején”. A törökök az 1652. évi vezekényi csatában elesett Esterházy Ferenc fejét is levágták és győzelmi jelként magukkal vitték. (Holttestét ezért levágott fejjel ábrázolja a nagyszombati egyetem egyik végzős hallgatója, Benyovszky Mihály 1654-ben készült, a vezekényi csatának emléket állító tézislapja is.)

Melchior Küsel: A vezekényi csata és az Esterházyak (Benyovszky Mihály tézislapja a nagyszombati egyetemen). Rézmetszet, 1654, 85×58,5 cm – Győr, Xantus János Múzeum - FORRÁS

A legyőzött ellenfél fejének lemetszése az európai népektől sem volt teljesen idegen, így ért véget például Cicero élete is. Miután a neves szónok i.e. 43-ban szembekerült a második triumvirátussal, Antonius emberei menekülés közben meggyilkolták, nyelvét kivágták, levágott fejét pedig a római Fórumon közszemlére tették. Hasonlóan csúfos véget ért Garai Miklós nádor élete, aki a II. Károly király meggyilkolása után kitört lázadásnak esett áldozatul: a délvidéki felkelők 1386 júliusában Forgách Balázs pohárnokmesterrel együtt Gara vára közelében meggyilkolták, levágott fejüket elküldték II. Károly özvegyének Nápolyba, aki közszemlére tette azokat. Hasonló vérengzésnek esett áldozatul Báthory András erdélyi fejedelem is 1599-ben. Miután riválisa, II. Mihály havasalföldi fejedelem maga mellé állította a szabadságjogaik helyreállításáért küzdő székelyeket, egyik vezérük, Balázs (Ördög) Mihály lófő Csíkszentdomokos határában meggyilkolta a fejedelmet, s levágott fejét Gyulafehérvárra vitte Mihály vajdának.

Báthory András erdélyi fejedelem halotti képmása. Rézmetszet, 1655 - FORRÁS

A levágott fejek trófeaként történő bemutatása a közép-európai Habsburg Monarchia határain belül sem volt ismeretlen. Így például a harmincéves háborúban, a cseh rendek által elvesztett fehérhegyi csata után, 1621. június 21-én a lázadó protestáns rendek 27 vezetőjét végezték ki a prágai Óváros-téren, részben akasztással, részben lefejezéssel. A tizenkét lefejezett áldozat fejét elrettentésül a prágai Károly-híd Óváros felőli tornyának párkányán tették közszemlére, s csak 1631-ben, a város szász megszállása idején távolították el azokat. A hídtornyon lévő levágott fejeket több korabeli röplap is ábrázolja.

Rézmetszet a protestáns cseh felkelők 1621. június 21-i prágai kivégzésének jelenetével (jobb szélen a Károly-híd tornyának párkányán a felkelők levágott fejei láthatóak) - FORRÁS

Ugyancsak egyfajta győzelmi trófeaként szolgált Kara Musztafa török nagyvezír koponyája. Miután 1683 nyarán három hónapon át sikertelenül ostromolta Bécset, a nagyvezírt a vesztes hadjárat miatt a szultán parancsára ugyanazon év decemberében – egyes források szerint selyemzsinórral – kivégezték Belgrádban (azaz Nándorfehérvárott). A halott arcáról hóhérai lenyúzták és kitömték a bőrt, majd bizonyítékként elküldték a szultánnak. Holttestét egy nándorfehérvári dzsámiban temették el.

Öt évvel később, 1688 szeptemberében a császárral szövetséges Miksa Emánuel bajor választófejedelem csapatai elfoglalták Belgrádot. A nagyvezír sírját a katonák feldúlták, s koponyáját a sereget kísérő két jezsuita páter elküldte Bécsbe Kollonich Lipótnak, a későbbi esztergomi érseknek. Kollonich 1696-ban egy hitelesítő oklevéllel együtt a bécsi városi fegyvertárnak adományozta a nagyvezír koponyáját. Az érdeklődők itt egy üvegezett szekrénybe helyezve nézhették meg a „relikviát”, amely 1883-ban a bécsi várostörténeti múzeum gyűjteményébe került, s szerepelt a város török ostromának 200. évfordulója alkalmából rendezett kiállításon is. Ezt követően 1976-ig még több kiállításon is bemutatták, majd évtizedekre raktárba került, az 1983-as jubileumi kiállításon már nem szerepelt. A koponyát, amelynek hitelességét az újabb antropológiai kutatások megkérdőjelezték, a Wienmuseum igazgatóságának döntése értelmében 2006-ban a bécsi Zentralfriedhof iszlám parcellájában eltemették.

A bécsi várostörténeti múzeum (Historisches Museum der Stadt Wien) képeslapja Kara Musztafa török nagyvezír vitrinbe helyezett koponyájáról, 1900 k. - FORRÁS

Ugyancsak egyfajta győzelmi trófeaként építettek tornyot a törökök a szerb felkelők koponyáiból Nišben. 1809 tavaszán a szerbek fellázadtak az oszmán-török elnyomás ellen, a Hurşid pasa vezette megtorló török sereg azonban a čegari csatában leverte a felkelőket. 1809 májusában a pasa parancsára a törökök egy közel 5 méter magas tornyot emeltek 952 szerb felkelő koponyájából, hogy elrettentsék a megszállt szerb lakosságot a további felkelésektől. A koponya-torony (szerbül ćele-kula) ma is áll Nišben, a 19. század folyamán azonban a leszármazottak a koponyák egy részét a közeli temetőben helyezték örök nyugalomra.

Serfőző Szabolcs, Magyar Nemzeti Múzeum - Történelmi Képcsarnok