A palást eredetileg harang alakú, zárt miseruha volt, amelyet később alakítottak át palásttá. A ráhímzett felirat szerint Szent István király (997–1038) és Gizella királyné készíttette és ajándékozta 1031-ben a székesfehérvári Szűz Mária-egyháznak: ANNo INcARNACIONIS XPI : MXXXI : INDICCIONE : XIIII A STEPHANO REGE ET GISLA REGINA CASULA HEC OPERATA ET DATA ECCLESIAE SANCTA MARIAE SITAE IN CIVITATE ALBA. 

Alapanyaga rozettamintás bizánci selyem, amelyet csaknem teljesen beborít az aranyszállal hímzett díszítés. Hátán Y alakú kereszt van. A koronázási palást villás szárain angyalok mellképei sorakoznak, a függőleges száron pedig egymás alatt, kétszer ábrázolták Krisztust. A felső képen a halál legyőzőjeként, két szörnyállatot tapos el, az alsón a világ bírájaként trónján ül. A díszítés többi részét sávokba rendezték, fölül az Ószövetség prófétái, alattuk – az adományozási felirattal elválasztva – gazdagon tagolt tornyos fülkékben az apostolok ülnek. Legalul egy-egy madárpárral elválasztott kerek medalionban a kereszténység első mártírjait ábrázolták. Közöttük, a kereszt lábánál foglal helyet az adományozó királyi pár felirattal kísért képe. 

Szent Istvánt drágaköves pántkoronával, jobbjában szárnyas lándzsával, baljában országalmával, Gizellát hasonló koronával, kezében torony alakú ereklyetartóval ábrázolták. Közöttük, a kereszt szárán egy kisebb, kör alakú keretben egy ifjú – valószínűleg Imre herceg – mellképe látható. 

Az átalakítás alkalmával a miseruha mellrészén egy széles sávot kivágtak, s az egykori négyzet és mandorla keretelésű jelenetekből csak apró részletek maradtak meg (A mandorla mandula alakú dicsfény: Jézus, Mária és szentek alakját övezi az ábrázolásokon.)

A palást bőséges feliratai egyrészt a figurák megnevezését, másrészt a keretekre hímzett latin hexameteres értelmező szövegeket tartalmazzák. A palást a középkor egyik legismertebb himnuszának, a Te Deum-nak az alakjait is ábrázolja: sorra jeleníti meg a himnuszban megnevezett angyali seregeket, prófétákat, apostolokat és szenteket. 

Az átalakítás a 12–13. század fordulója körül történhetett, ekkor jöttek divatba ugyanis a vállról hosszan leomló, ujjatlan palástok. Ekkor kapta a gallért is, ami ugyancsak bizánci selyemre, aranyszállal hímzett árkádos, állatfigurás díszítésű, felvarrt igazgyöngyökkel. Ez is, mint a palást maga, eredetileg egyházi öltözék része volt, s a 12. század második felében hímezték. Az első adat, amelyben a palást szerepel, egy III. András koronázásáról szóló feljegyzés, amely szerint "a király olyan öltözékben volt, amit már Szent István is viselt".