Történeti Tár
A történelmi Magyarország újkortól napjainkig terjedő időszakából származó emlékek tára.
3
Palack
Sh jegyű mester (Hann Sebestyén?), valószínűleg Nagyszeben,
17. század utolsó harmada,
aranyozott ezüst, kalapált, domborított, cizellált, poncolt, vésett,
mag.: 19,7 cm, talpa átmérője: 9 cm
A palackok az kora újkori főúri világi edények közé tartoztak. Italok – elsősorban pálinka és bor-tárolására használták. A protestáns területeken azonban gyakran alkalmazták az úrvacsora edényei között. Ez a keresztény erények allegorikus alakjaival díszített dél-erdélyi palack a 18. században jutott a székelykeresztúri református gyülekezet birtokába. A gyülekezet az első világháború után kényszerült eladni az ötvösművet, mely a 20. század végén jutott a Nemzeti Múzeum gyűjteményébe.
Szent Imre ereklyetartó büsztje
Joseph Moser köre, Bécs, 1760 körül. A talapza valószínűleg Bécs, 19. század vége,
ezüst, öntött, vésett, poncolt, cizellált; a talapzat aranyozott bronz,
mag.: 43 cm
Mária Terézia megrendelésére több ereklyetartó-sorozat is készült a császári Egyházi Kincstár számára az 1750-es évektől. Közöttük volt az Árpád-házi szentek ereklyetartói. Szent István, László és Imre herceg portré-jellegű, ezüstből öntött büsztjeinek talapzatában helyezték el az ereklyéket. A művek a korszak legkiválóbb bécsi mestere, a brünni származású Joseph Moser műhelyéből kerültek ki. Az ereklyetartók ezüstbüsztjei közül a 19. század során több is kikerült s császári kincstárból. Szent Imre ezüst büsztje a 20. század közepe óta lappangott, a Nemzeti Múzeum a bécsi műkereskedelemből vásárolta meg 2002-ben.
Teavíz-forraló
KO jegyű mester,
ezüst, kalapált préselt, cizellált,
mag.: 49 cm
talpa sz. 19 cm
A teázás a 18. századtól fontos társas esemény is. Az ital elkészítésének kellékei ezért nem csupán praktikus, hanem reprezentatív funkcióval is bírnak. A teavíz forralására szolgáló nagyméretű kannát borszeszégős állványzatra helyezték, a friss főzetet külön kannában készítették el. A bécsi mester alkotásán a szecesszió német változatára jellemző díszítés látható.
Palack
Sh jegyű mester (Hann Sebestyén?), valószínűleg Nagyszeben,
17. század utolsó harmada,
aranyozott ezüst, kalapált, domborított, cizellált, poncolt, vésett,
mag.: 19,7 cm, talpa átmérője: 9 cm
A palackok az kora újkori főúri világi edények közé tartoztak. Italok – elsősorban pálinka és bor-tárolására használták. A protestáns területeken azonban gyakran alkalmazták az úrvacsora edényei között. Ez a keresztény erények allegorikus alakjaival díszített dél-erdélyi palack a 18. században jutott a székelykeresztúri református gyülekezet birtokába. A gyülekezet az első világháború után kényszerült eladni az ötvösművet, mely a 20. század végén jutott a Nemzeti Múzeum gyűjteményébe.
Szent Imre ereklyetartó büsztje
Joseph Moser köre, Bécs, 1760 körül. A talapza valószínűleg Bécs, 19. század vége,
ezüst, öntött, vésett, poncolt, cizellált; a talapzat aranyozott bronz,
mag.: 43 cm
Mária Terézia megrendelésére több ereklyetartó-sorozat is készült a császári Egyházi Kincstár számára az 1750-es évektől. Közöttük volt az Árpád-házi szentek ereklyetartói. Szent István, László és Imre herceg portré-jellegű, ezüstből öntött büsztjeinek talapzatában helyezték el az ereklyéket. A művek a korszak legkiválóbb bécsi mestere, a brünni származású Joseph Moser műhelyéből kerültek ki. Az ereklyetartók ezüstbüsztjei közül a 19. század során több is kikerült s császári kincstárból. Szent Imre ezüst büsztje a 20. század közepe óta lappangott, a Nemzeti Múzeum a bécsi műkereskedelemből vásárolta meg 2002-ben.
Teavíz-forraló
KO jegyű mester,
ezüst, kalapált préselt, cizellált,
mag.: 49 cm
talpa sz. 19 cm
A teázás a 18. századtól fontos társas esemény is. Az ital elkészítésének kellékei ezért nem csupán praktikus, hanem reprezentatív funkcióval is bírnak. A teavíz forralására szolgáló nagyméretű kannát borszeszégős állványzatra helyezték, a friss főzetet külön kannában készítették el. A bécsi mester alkotásán a szecesszió német változatára jellemző díszítés látható.
