III. Béla király trónra lépésének 850. évfordulójára

III. Béla király legnagyobb uralkodói érdemének hagyományosan a Királyi Kancellária megalapítását szokták említeni. A kancellária legfontosabb feladata a királyi oklevelek kiállítása volt. Mivel azonban királyi oklevelek, sőt az okleveleket előállító kancellária már jóval III. Béla előtt létezett, a kérdést úgy kell felvetnünk, hogy valójában mit alapított III. Béla?

A kancelláriát hagyományosan a Királyi Kápolna intézménye működtette, amelynek tagjai az udvari papságból, főleg a fontosabb királyi társaskáptalanok elöljárói közül kerültek ki. Ez a papság írta, szerkesztette a királyi okleveleket, amelyeket a Királyi Kápolna élén álló ún. kápolnaispán ellenőrzött és hitelesített, azaz pecsételt meg a király pecsétjével. A Királyi Kápolna és a kápolnaispán elöljárója azonban nem a király, hanem a mindenkori esztergomi érsek volt, azaz a királyi oklevelek kiadását az esztergomi érsek felügyelte. Mindez addig nem okozott problémát, amíg a király és az érsek között jó viszony állt fenn. III. Béla trónra lépésével azonban ez a jó viszony tartósan megszakadt. A Bizáncból hazatérő, görögkeleti vallásúvá átkeresztelt Bélát ugyanis a latin papság a legnagyobb gyanakvással fogadta. Érthető módon nem szerették volna, ha király, bizánci mintára kiterjeszti a joghatóságát a pápa fennhatósága alá tartozó magyar egyházra. A magyar egyháztartomány feje, Lukács esztergomi érsek azonnal követet küldött a hazatérő herceghez, hogy szándékait kipuhatolja. Béla, bizánci rutinnal igyekezett megvesztegetni a követet, hogy az kedvező jelentést tegyen róla Lukácsnak. Drága palliumot ajándékozott neki és vélhetően a palliummal szimbolizált püspöki kinevezés ígéretével kecsegtethette. Lukács érsek azonban megneszelte a dolgot és szigorú gregoriánus főpapként, talán nem is alaptalanul, simonia bűnének nyilvánította az esetet majd erre hivatkozva megtagadta a herceg megkoronázását. Béla erre a pápához fordult és a kedvező állásfoglalásáért cserébe megígérte III. Sándornak, hogy őt fogja támogatni I.Frigyes német-római császár ellenpápájával szemben. A pápa a második invesztitúra háború kellős közepén megörült Béla diplomáciai ajánlatának és utasította hűséges esztergomi főpapját, Lukácsot a koronázásra. Béla azonban hiába tett gesztusokat és tért vissza a római egyházhoz, írt kötelezvényt, hogy tiszteletben fogja tartani a pápai invesztitúra jogot, Lukács a pápai diplomácia szempontjaival mit sem törődve, megmakacsolta magát. Béla ekkor ismét a pápához fordult és kérte, hogy az esztergomi érsek makacssága miatt ez egyszer engedélyezze, hogy a koronázást a kalocsai érsek celebrálja. Kéréséhez egy kötelezvényt is mellékelt, miszerint ez eset a továbbiakban nem érinti az esztergomi érsekek koronázási kiváltságát. Miután III. Sándor engedélyezte a kivételes eljárást, Lukács ugyan kénytelen volt beletörődni a pápai döntésbe, de nem mulasztotta el nyomatékosan kifejezésre juttatni az egyet nem értését. Nemcsak önkéntes száműzetésbe vonult, de úgy tűnik, hogy megtiltotta a kápolnaispánnak, hogy közreműködjön a királyi oklevelek írásában. Béla, aki a konstantinápolyi tapasztalatai alapján is teljesen tisztában volt az írásbeliség jelentőségével igen kellemetlen helyzetbe került. Pár évig alig-alig készült szabályos királyi oklevél. Nyilvánvaló, hogy a király ekkor határozhatta el, hogy megalapítja az esztergomi érsektől független királyi kancelláriáját. Nem volt könnyű dolga. Mindenek előtt olyan hozzá hűséges klerikusokat kellett találnia, akik képesek elvégezni a szükséges kancelláriai munkát. Igen valószínű, hogy fiatal klerikusokat küldött ki „ösztöndíjjal” Párizsba és talán Rómába és később Oxfordba is, hogy tanulják ki a korszerű oklevélírás rejtelmeit. Az egész akcióról egy sajnálatos haláleset kapcsán keletkezett és véletlenül fennmaradt levélből értesülhetünk. A levélben István, a párizsi Szent Genovéva ágostonos kanonokrendi kolostor apátja tájékoztatja III. Bélát, hogy a kolostorban elhunyt Betlehem nevű magyar diák után nem maradt adósság, amit további három magyar diák, Jób, Mihály és Adorján is tanúsít. Aligha a királynak címezték volna a levelet, ha nem Béla küldte volna ki tanulni a diákokat.  Jób hazatérve előbb váci püspökként, majd esztergomi érsekként, míg Adorján budai prépostként, királyi kancellárként, végül erdélyi püspökként tűnik fel.

A Királyi Kancellária megalapítása az Országos Levéltár falképén

A tanulmányok persze időt vettek igénybe, így Béla addig is Lukács érsek kiengesztelésével próbálkozott. Nyilvánvalóan az érsek kedvében igyekezett járni, amikor 1177 körül leváltotta tisztéből Lukács nagy ellenlábasát, a Lukács által akkoriban ki is közösített kalocsai érseket, valamint a székesfehérvári prépostot is, aki - meglehet Béla titkos bátorítására-, de az egyházát megpróbálta Lukács joghatósága alól kivonva, közvetlenül a pápa fennhatósága alá helyeztetni. Lukács a gesztus hatására megenyhült, és véget vetett a királyi oklevéladás szabotálásának. A pápa természetesen nem hagyta szó nélkül az esetet és nyomatékosan utasította a királyt és Lukácsot, hogy a kalocsai érsek és fehérvári prépost elleni intézkedéseiket azonnal vonják vissza. Béla pedig, mintegy a pápai akarat előtt meghajolva, a vagyonukat visszaadva az eltávolított főpapokat visszahelyezte tisztükbe, majd nyilván - ezt igen könnyű elképzelnünk - kezét széttárva szabadkozhatott Lukács előtt, hogy a pápa úr akarata ellen nincs mit tenni. Ez volt a második eset, amikor a király a gregoriánus pápát játszotta ki a gregoriánus esztergomi érsek ellen.

Lukács érsek 1181-ben bekövetkezett halála után már nem volt akadálya többé az érsektől független Királyi Kancellária megszervezésének. A kancellária élén ettől kezdve nem a kápolnaispán, hanem a király tisztviselője, a királyi kancellár állt. Az első ismert királyi kancellár, a szintén külföldi tanulmányaiból hazatért Kalán lett. Személye sok egyéb mellett azért is nevezetes, mert valószínűleg ő volt a főnöke a párizsi tanulmányokból hazatért névtelen kancelláriai jegyzőnek, Anonymusnak, a Gesta Hungarorum szerzőjének. III. Béla ezek után már kiadhatta a nevezetes rendeletét, amely szerint minden király (vagy királyi bíróság?) elé kerülő ügyben született határozatot oklevélben is rögzíteni kell.

A Királyi Kancellária megszületése persze nem automatikusan vetett véget a király és az esztergomi érsekek hatásköri villongásainak, de a lényegi kérdések eldőltek. Úgy sejtem, hogy az érsek és a király közötti viták lezárásaként készülhetett el az 1190-es évekre az esztergomi székesegyház díszkapujának (Porta speciosa) timpanon ábrázolása, amely szinte márványból kirakott oklevélként rögzítette, hogy Magyarország akkor számíthat Szűz Mária pártfogására, ha az egyház dolgait az egyház, a világ dolgait pedig a király intézi az országban. A Magyar Királyi kancellária megszületése, illetve a magyar történelem pótolhatatlan forrásait jelentő oklevelek megszaporodása, elsősorban III. Béla uralkodói kvalitásainak, egészen kiváló diplomáciai képességeinek köszönhető. III. Béla, akit az utódai a „Nagy” (Magnus) jelzővel tüntettek ki, kétségtelenül az uralkodásra leginkább felkészült uralkodója volt az Árpád-háznak.

Szerző: Baják László történész – főmuzeológus, MNM Modernkori Főosztály

Irodalom:

• Baják László: Magnus Bela rex. III. „Nagy” Béla király és kora. MNM Esztergomi Vármúzeuma, Bp. 2021.